22.

Jeremy

Mikor kilépek, Teru a fal mellett ül, de már pattan is fel. Nem tűnik aggódónak, sőt, megbúbol, ami kifejezetten kellemes. Deon is kilép utánam és a konyha felé veszi az irányt, így ketten maradunk a testőrrel.

- Bocsi a korábbit - bukik ki belőlem.

- Az a lényeg, hogy megnyugodtál.

- Meg - mosolyodom el végül. - Egy tízes skálán mennyire voltál dühös rám ma?

- Attól függ, mikor. Akkor közel álltam a tizenegyeshez, amikor célra tartottam a pisztolyt, te meg beálltál elé, meg olyan nyolcasig terjedően mérgelődtem azon, hogy elküldtél, de túlvagyok mindkettőn - vallja be.

- Tudtam, hogy nem fog bántani - védekezem kicsit bénán.

- Mondtam, nekem az a feladatom, hogy ne bízzak meg benne se. Nem kell megmagyaráznod, azt csinálom, amit mondasz és ugrom, ha kell. Masaot jobban ismered nálam, igazad is volt vele kapcsolatban, ezért részemről ez az ügy tárgytalan. - Erre csak bólintani tudok. Örülök, hogy ennyivel le is zártuk a kérdést egyelőre.

- Kaja? - kérdezem meg végül, mivel most már kezdek éhes lenni rendesen. Azt hiszem, amíg kiborulok, meg lelkizem Deonnal, addig az ilyenek elvesznek, de aztán még erősebben törnek elő.

- Jólesne.

- Akkor gyere! - Megragadom a kezét és a konyha felé kezdem húzni. - Egyébként nem kellett volna, hogy itt ülj - teszem hozzá. Nem szeretném, ha ilyenkor is megkötve érezné magát.

- Tudom.

- Akkor miért maradtál?

- Nem igazán van rá racionális magyarázat. Nyugtalan voltam, aztán amikor nevetés szűrődött ki, elmúlt. Utána már fogalmam sincs, miért maradtam. - Teru gyomra közben megkordul, nekem meg kezd bűntudatom lenni.

- Köszönöm. - Kicsit hozzábújok, de csak úgy, hogy ne akadályozzam a haladásban.

- Nincs mit köszönni, azt tettem, ami a dolgom - mondja megsimogatva a fejem. Felmosolygok rá őszinte hálával.

- Viszont Yoshinak sem mondunk semmit, jó? Raktarinak meg pláne nem - kötöm ki a szabályaimat.

- Egyértelmű.

- Letisztáztuk, hogy mit kell majd még intézni. Azt hiszem, lesz egy elég nehéz beszélgetésem Tatsukival pénzügyi téren - árulom el neki. - Meg... közben gondolkodtam és mi lenne, ha hamarabb is használnánk a lakásod néha? Szeretnék időnként főzni - magyarázom is meg, miért.

- Semmi akadálya.

- Tényleg? - nézek rá csillogó szemekkel. Kezdek átmenni gyerekbe, szóval összeszedem magam. - De ez biztosan nem jelent gondot neked?

- Teljesen tényleg - válaszol halványan elmosolyodva, majd ételt kér ki Ayakotól és segít is neki előkészülni. - Mennyire vagy mit tudsz főzni? - érdeklődik, mire elmosolyodom.

- Főleg európai kajákat, egy-két japánt is, de azokat nem olyan jól. A mennyire pedig ételfüggő. Szeretem csinálni és eddig senki nem halt bele, ha megette. Igazából újítani meg új recepteket elkészíteni is szeretek. Egyedül sütni nem tudok valami jól.

- Az jó. Én nem igazán voltam oda az európai kosztért, de Ayako sok olyasmit csinált, ami ízlett - árulja el.

- Majd kitapasztaljuk, mit szeretsz meg mit nem. Meg azért a hagyományos kajákból is tanulok még meg, majd azokat, amiket te is szeretsz, meg Yoshi is. Nem nagyon szeretnék úgy lenni, mint Tatsuki, hogy állandóan étteremből hoztunk enni - ismerem be.

- Sajnos sejtésem szerint nem mindig lesz időd főzni, de ha igen, azt szívesen segítek eltüntetni.

- Legalább azt az időt megpróbálom kihasználni, amíg még lehet. Vagy amikor lehet. Néha biztosan lesz rá idő, és akkor akár két-három napra is lehet előre főzni, vagy ha annyira ráérünk, akkor fagyasztani is le belőle.

- Nekem tetszik ez a megoldás - mondja elmosolyodva, majd leül az asztalhoz. - Jó étvágyat.

- Köszi, neked is. - Nekiesem az adagomnak, és minél gyorsabban igyekszem eltüntetni. Éhes vagyok és ez most ki is ütközik rajtam. - Megint velem alszol? - kérdezem azért két falat között.

- Ha akarod, igen.

- Szeretném - mondom meg őszintén. - De ez tényleg olyan, amit nem muszáj.

- Tudom. Nem azért, mert muszáj. Jó így.

- Akkor jó - mondom sután, mert nem hiszem, hogy most díjazná a szeretleket, pedig bennem van nagyon. Teru átminősült olyanná, mintha valamiféle családtag lenne, a bátyám, nagybátyám, ilyesmi. Kötődöm hozzá és biztonságban érzem magam mellette. Az pedig, hogy hagyja, hogy vele aludjak, mindennél többet jelent nekem, mert tudom, hogy ezzel a határait feszegettem.

- Majd beavatsz?

- Mibe? - kérdezem meglepetten.

- Elsősorban abba, hogy mi borított ki.

- Csak elég övön aluli ütéseket osztottunk ki egymásnak, pláne a végén, ez meg nem esett jól.

- Igen - kezdi halványan elmosolyodva -, azoknak az a különleges tulajdonságuk, hogy igen kellemetlenek szoktak lenni. Legalábbis véleményem szerint mindenképp.

- Csak... tudja, hogy szeretem és el akar lökni. Minden módon...

- Patthelyzet - jelenti ki. Teru nem pillant fel, de az arca komor, szinte érezhető a változás a hozzáállásában. - Ha a józan észre hallgatsz és hagyod, ugyanúgy fáj, mintha maradsz.

- Teru, én már nem tudom. Holnap beszél vele Tatsuki, aztán meglátjuk. Most egyelőre visszavonulok, majd alakul, ahogy alakul. Ha keres, megyek, ha nem, akkor azt hiszem, békén hagyom.

- Támogatom. Mi is megjelenünk holnap?

- Nem tudom, szerintem nem. Majd beszélek erről is Tatsukival.

- Ott akarsz lenni?

- Nem tudom. Igen is meg nem is.

- Értem.

- Szerinted? - kérdezem meg végül egy sóhaj után.

- Nem tudom... Valószínűsítem, hogy csak idő kérdése, hogy kitaláld, menni szeretnél.

- Teru, én szeretnék, de az agyam azt diktálja, hogy ne, mert mindent elrontok. Hiányzik, tényleg, már most pláne, hogy lehet, mindent elvágtam nála.

- Mindig akkor tanuljuk meg értékelni, milyen fontos valaki vagy valami az életünkben, ha már elvesztettük - mondja keserűen.

- Sajnálom - válaszolok halkan. Nem akartam felhozni neki semmit, vagyis olyan dolgot nem, ami fájdalmat okoz. Azt hiszem, kezdem érteni, miért jár vissza ahhoz a nőhöz, aki megcsalta. Mert ő is nagyon jól tudja, hogy mit veszített ezzel.

- Ezt a helyzetet teljesen megértem, amikor a szív és az ész teljesen mást mond - jelenti ki csendesen.

- És te mire hallgatsz?

- Hát nem az eszemre... - Ahogy ezt mondja, a fejét is helytelenítő módon megcsóválja. Kinyúlok és megsimogatom a kezét.

- Azt hiszem, én sem leszek rá képes - vallom be csendesen.

- Nem lepne meg - ismeri el halvány, kedves mosollyal. - De ez olyan szaros palacsinta, aminek nem csak az első falatja rémes - figyelmeztet őszintén. Megvonom a szám szélét. Azt hiszem, ezt már érzem is.

- Te hogy döntenél? Elmennél? Nem mennél? Megkérdeznéd?

- Ez még kérdés?

- Nem, de szeretném, ha kimondanád - vallom be.

- Mennék. Mennék, mert az eszem nem tudna meggyőzni, főleg, mert két teljesen egymást ütő elvet szajkóz folyamatosan. Mennék, mert okos sok esetben lehetek, szerelmes nem. Mennék, mert ha a másik hülye is volt, akkor is szüksége van rám és a büszkeségemen esett csorba, de még csak a szívemen ütött seb sem lehet akkora, hogy most cserben hagyjam. - Picit megremeg a kezem. Ezen agyalok azóta, hogy eljöttünk, hogy mit kéne tenni és miért. De ezek szerint nem csak én vagyok, aki ennyire hülye. Teru közben a tányérját nézi és csendesen mondja ki a szavakat, nekem meg rendesen betalál. - Mennék, mert ha nem tenném meg, ugyanúgy szembe köpném magam, mint ahogy röhögnék, ha megyek. Mennék, hogy megmutassam, a legnagyobb ostobaságot követte el a másik, amikor hibázott és még ez sem volt elég ahhoz, hogy elijesszen. Ha elküldene, elmennék, de addig nem.

- Teru... - Elcsuklik a hangom és csak figyelem a férfit magam előtt. Nem tudom, hogyan folytassam. Legalább annyira szenved, mint én, ha nem jobban, mégis a hülységeimmel van elfoglalva. Sokkal jobban kéne figyelnem rá, azt hiszem.

- Egyetlen újabb súlyos hiba számomra elég lenne, hogy visszalépjek és soha többet felé se nézzek, de azt hiszem, néha megérdemelnek az emberek egy második esélyt. Nem akarlak biztatni, Jeremy - jelenti ki felnézve -, én magamról beszélek - és elmosolyodik. - Azt kérdezted, én mit tennék.

- Tudom - nyögöm ki kicsit bénán. - Ha így van, akkor... miért nem adsz egy új esélyt? Annyian kaptunk és megérte. Vagy... persze nem vagyok a helyedben, így nem értek mindent.

- Mayu még próbaidőn van. Megkapta a második esélyt, csak erről ő nem tud.

- Ezért jársz hozzá?

- Igen. Rosszul is van, a családja pedig folyton a fejére olvassa a hűtlenségét.

- De a családjának nem támogatnia kéne bármilyen helyzetben? - bukik ki belőlem a kérdés.

- A kettő nem zárja ki egymást. Mellette állnak, segítik, de emlékeztetik is rá, hogy nagy szégyen, amit tett.

- Tudnád szeretni a picit? - kérdezem meg csendesen. Nem feltételezem, hogy nem, csak ezek olyan dolgok, amiket szerintem egyszer ki kell mondani hangosan is.

- Már most szeretem.

- Mit vársz tőle? Mármint Mayutól.

- Hogy megállapodjon mellettem.

- És képes rá?

- Nagyon remélem - válaszol őszintén.

- Én is - ismerem be csendesen. - Találkozhatok vele? - kérdezem meg hirtelen.

- Fogsz is. Ha találok mellé valakit, aki tud rá vigyázni, szeretném, ha a lakásomba költözne.

- És ez a kettő nem zavar be? - kérdezem meg bizonytalanul. Nem szeretnék problémát okozni Terunak semmivel sem.

- Miért zavarna be?

- Merthogy amit mi csinálunk, meg ha én odamegyek, vagyis nem tudom - hadarom értelmetlenül.

- Nem lesz gond, ha odajössz, a másikat viszont nem jöttem rá, mit takar.

- Hogy azzal nem sodorjuk veszélybe? - kérdezem meg csendesen.

- Egyelőre biztosan nem.

- És ha nem fog kedvelni engem? - kérdezem meg ijedten.

- Egyéb hülye kérdés? - kérdez vissza nevetve.

- Öööö... Jól van na - vörösödöm el zavaromban. Teru nem szól, csak feláll elpakolni. Figyelem, ahogy dolgozik és pörögnek a gondolatok a fejemben, végül egyiket sem mondom ki, mert mind a hülye kategóriába tartozna.

- Gyere, feküdjünk le - invitál dolga végeztével. - Akarsz még valami filmet nézni?

- Ühüm - döntök végül. - Aludni még nem tudnék - magyarázom is meg, aztán elindulok a férfivel. Ez a nap sem volt könnyebb, mint a többi és még jön a feketeleves szerintem. De majdcsak megoldódik minden, ahogy kell. Kicsit félek, kicsit tartok tőle, de az idő sok mindent megold, remélem, ezt is. Teru a saját szobája felé veszi az irányt, amivel kicsit meg is lep, mert ugye Yoshi, meg Raktari, meg izé... Hát sokat nem tévedek ezzel kapcsolatban, mert a hálószobaajtó mögül Raktari nyögései szűrődnek ki. Teruki összerándul, engem meg kiráz a hideg és igyekszem nem arra gondolni, hogy mi is zajlik odabenn. Testőröm igyekszik rohadt gyors lenni, felmarkolja a laptopját töltővel együtt. Indulatos és ideges, érzem, ugyanakkor nem szól semmit sem. Nekem sem kéne, ebben biztos vagyok. Végül kivágtat a szobából, én meg némán követem egészen az enyémig. Ööööö... hát ez annyira nem jött be nekem sem. Teruki levágja az ágyra a laptopot és leveti a pulcsiját. A szekrényhez megyek és keresek valami kényelmesebb cuccot, aztán mielőtt eltűnnék a fürdőben, nekiállok lefegyverezni magam. Teru is ezen igyekszik, de nagyon ideges, mindent határozottan csapkod le az asztalra, én meg csak figyelem és igyekszem nem kiakadni előtte ezzel fokozva a hatást.

- Negyed óra múlva visszajövök - jelenti ki, azzal elhagyja a szobát. Azonnal ugrom és már lépek is ki utána, de csak árnyékként követem egy szó nélkül. Az edzőterembe megy, de már útközben bemelegít, majd amint leér, gézt köt a kezére és morogva püfölni kezdi a zsákot. Leülök kicsit távolabb tőle és csak figyelem, amit csinál. Nekem sem esett éppen jól az előbbi, de azért ennyire nem is borított ki, mint Terut. Ha ez így van, tényleg nagyon kell vigyáznom, hogy mit csinálok a jelenlétében. Nem kicsiket üt, ráadásul meg sem áll a püfölésben, én meg nem akarom tudni, hogy éppen kit képzel maga elé, ugyanakkor meg az indulattól sem vesztette el teljesen a fejét, azért nem viselkedik felelőtlenül. Tényleg negyed órát csépeli a zsákot, ebből tíz perc folyamatos morgással párosul. Még vicces is lenne, ha nem borult volna ki ennyire. Nem akartam magára hagyni, pedig látom, hogy nem lett volna belőle gond, de inkább kivárom ezt a kis időt mellette. Azt hiszem, utána jobban lesz, legalábbis remélem. Szerintem rájött, hogy itt vagyok, mert nem hagyja abba, hanem higgadtabban, edzésszerűen folytatja. Kicsit felbátorodom mellette, és hát...

- Nem akarsz egy kicsit küzdeni? - kérdezem halkan, finoman. Nem akarom belehajtani semmibe, de szerintem már lenyugodott annyira, hogy ne úgy verjen el, mintha Yoshi vagy Raktari lennék.

- Nem tartom igazán jó ötletnek - válaszol harapva a szavakat. - Elköltözöm tőlük - morogja bosszúsan. - Ki kellene vágnom őket, de nem fogok ügyet csinálni belőle erre a kis időre, amíg itt akarsz maradni - indokolja meg a döntését.

- Nem reagálod egy picit túl? - kérdezek be óvatosan. Azért hát... mikor én voltam kiborulva, mi is sok időt töltöttünk ágyban Yoshival, szóval valamennyire ezt meg tudom érteni.

- Nem. - Erősen a dac szól belőle. Ilyenkor azért eszembe jut, hogy ki is a kölyök néha...

- Szerintem meg de - mondom meg komolyan. - Tudod, ha ki vagyok borulva, én is szeretetre vágyom. Most ez azt jelenti, hogy megölelsz, megsimogatsz és az elég, de ha azzal vagyok, akit szeretek is, akkor nekem is idáig fajulnak a dolgok, mert érzem, hogy fontos vagyok neki így - ismerem el.

- Nagyon szépen kérlek, találd meg a kilincset azon az ajtón és használd! Ha megnyugodtam, folytathatjuk a beszélgetést, de most nem. - Hm... Még így sem küldtek el a fenébe: kulturált, visszafogott, mégis indulatos. Nos, ez bennem felküldi a pumpát.

- Fél óra múlva legyél fenn! - közlöm, de sokkal kevesebb dühvel, mint ami hirtelen elöntött, azzal elindulok kifelé. Szerintem most Teru viselkedik úgy, mint egy gyerek és ez nem tetszik egy cseppet sem. Tök természetes dolgon akad fenn, ráadásul úgy, hogy végülis nem történt semmi komoly. Visszacsattogok a szobámba és rávágom magam az ágyra, majd végül mégsem maradok, hanem eredeti terv szerint elmegyek lezuhanyozni. Hosszan ázom, remélve, hogy mire kikászálódom innen, Teru is visszaér. Sosem hittem volna, hogy pár nyögésből ekkora hiszti tud keveredni. Magamra csavarom a törölközőt, meg egy a hajamra is kerül és így megyek vissza, hogy magamhoz vegyem a tiszta ruhát. Teru benn áll a szoba közepén, de most figyelemre sem méltatom, felszedem a kupacot, aztán mégis rápillantok. Csatakosra izzadta magát, a haja összetapadt, az arcáról folyik a víz, a pólója átázva. Na, nekem sem kell ennél több. - Fürdő! - közlöm szilárd meggyőződéssel. - Hozok neked ruhát addig.

- Minden kiadatlan szobában van néhány holmi a szekrényben - tájékoztat a szokott hangon és stílusban.

- Nekem mindegy, de én jobban szeretem a saját cuccaimat. Akkor is menj és zuhanyozz le! - Kicsit akaratosabban hangzik, mint tervezem, de pillanatnyilag fújok rá, ráadásul meg sem tudom magyarázni, miért.

- Eszembe sem jutott kihagyni, én meg a nyugalomhoz jobban ragaszkodom, mint a saját ruháimhoz, de kérlek, most már te is nyugodj meg.

- Ne haragudj! - nyögöm ki, de még nem teljesen érzem ezt, így inkább elfordulok. - Folytassuk, ha megfürödtél, addigra letisztázom, mi is a bajom.

- Jó, rendben. Én valóban túlreagáltam - teszi hozzá, azzal bevonul a fürdőbe. Én már nem tudom, de tényleg... Meg azt sem, hogy most mi bajom van. De majdcsak sikerül letisztáznom, vagyis inkább le kéne. Áhhh! Inkább felöltözöm és bevackolom magam az ágyba, hogy megvárjam Terut. Végül vizes hajjal, a derekára kötött törölközőben kerül elő. Igazság szerint már tudom, min akadtam fenn, de szerintem ki fog röhögni.

- Ki fogsz röhögni, ha elmondom, mi bajom volt - tájékoztatom zavartan.

- Nem emlékszem rá, hogy valamikor is kiröhögtelek volna - mondja apró, elnéző mosolyra húzva ajkait.

- De ez tényleg baromság. Oké... Igazából azon buktam ki, hogy jobban kiborultál, mint én. Vagyis hát... nem erre számítottam, hanem hogyha ez előfordul, akkor neked kell megállítani, hogy nekik ne ugorjak, erre meg... - Természetesen fülig vörösödöm.

- Eszemben sem volt rájuk rontani, nem akarom én őket akkor látni! - vágja rá kínosan, visszakozva.

- Tudom, ne érts félre! Csak nem hittem volna, hogy tényleg kibuksz tőle ennyire. Vagyis na... érted... mindegy... Mi lenne, ha elfelejtenénk?

- Én mindenképpen azon leszek. Elmegyek ruhát keríteni magamnak - jelenti be, majd el is indul.

- Ööööö... tuti ne menjek én? Egyébként szerintem a szekrényemben is van a tiedből - gondolkodom el. - Azt hiszem, loptam már tőled, szóval lehet, találsz ott is.

- Megnézem - válaszolja a szekrény felé kanyarodva.

- Bal felső sarokban vannak azok, amik nem az enyémek - tájékoztatom, és csak remélem, hogy nem bukik ki azon, amit talál. Teru meglepődik és igen fancsali képpel szed elő alsót és pólót onnan. - Megmagyarázom, jó? - kérdezem kuncogva. - Az a mosott ruhával jött, én meg beraktároztam. Semmi rosszra ne gondolj!

- Yoshi cuccait visszaszolgáltathatnád - jegyzi meg csendesen, majd visszamegy a fürdőbe, de még mindig elgondolkodó képet vág. Hát... csak nem olyan könnyű azt, de igaza van.

- Haragszol? - kérdezem meg, mikor visszajön.

- Szeretnéd? - kérdez vissza egy félmosollyal, s bebújik mellém.

- Mit is? - kérdezem felmosolyogva rá.

- Helyes. Én csak furcsának találom, hogy ennyi mindent raktározol. Nagyon furcsának - teszi hozzá őszintén.

- Hát... Ez az én hülyeségem, azt hiszem. Erősen bennem van, hogy nem fogok megfelelni nektek, ezt pedig nagyon nem akarom - ismerem el és közelebb húzódva hozzábújok egy kicsit. - Reggel felhívom Tatsukit.

- Nem értem, hogy függ össze a raktározás és az, hogy félsz ilyesmitől - jelenti ki.

- Mert ha mondjuk Yoshi rájön, hogy a ruhái felét benyúltam, na jó, nem a felét, de egy nagy adagot, akkor kiakadhat, merthogy annyira nem mondtam neki, hogy ezt teszem - ismerem be. - Csak úgy odakerült és maradt is.

- Szerintem feltűnt neki, hogy fogynak a ruhái.

- Gondolod? - kérdezem kuncogva, majd angyalian nézek rá. - De az a mosásban is elkeveredhetett.

- Pontosan ezt fogom neki mondani, amikor visszaviszem - neveti.

- Még mindig ki akarsz költözni? - kérdezem meg egy adag röhögés után.

- Igen. Jobb a békesség.

- És hova? - kérdezem meg hatalmas vigyorral.

- Van elég üres szoba...

- És... nem jöhetnél ide? - kérdezem meg bizonytalanul.

- Szívesen. - Az első, ösztönös reakcióval fúrom a fejem Teru mellkasához és mosolyogva törleszkedem kicsit, mire Teru magához karol.

- Én örülnék neki - morgom bele a pólójába.

- Akkor ezt megbeszéltük. Holnap átpakolom, amire szükségem van, a többi ráér, ha elhagyjuk a házat.

- Köszönöm - vigyorgok, mint a tejbetök. - És még mindig akarsz velem filmezni?

- Ha van olyan film, ami tetszik a gépemen lévők közül, akkor igen. Ha nincs, akkor bajosan.

- Mid van? - kérdezem kíváncsian. Amúgy is érdekel, milyen stílusban nyomul Teru. Válaszul elenged és a laptopjáért megy, felnyitja, bekapcsolja, majd az ágyra teszi, végül csatlakoztatja a falba.

- Bár kísérletet tehetünk online filmnézésre is - teszi hozzá motoszkálás közben.

- Hm... - Nézegetem a kínálatot. Van itt minden, kérem szépen! Történelem, háború, de akciófilm és dokumentumfilmek is. - Hm... - Elgondolkodom egy kicsit. - Mi az, amit még nem láttál?

- Az akciófilmek közt van egy pár olyan. A legújabb mozifilmeket biztosan nem.

- Akkor legyen ez - választok végül, majd el is indítom. Megvárom, míg Teru elhelyezkedik mellettem, aztán hozzáfészkelődöm úgy, hogy mindkettőnknek kellemes legyen. Egész jó film, tetszik is, de valahol a felénél sikerül bealudnom, ugyanis se kép, se hang onnantól semmiről.


Jóval később ébredhetek meg, valamikor az éjszaka közepén. Teru mellettem fekszik, ami megmosolyogtat. Tényleg nem hagy itt és már simán alszik velem gond nélkül. Kimászom mellőle és a fürdőben könnyítek magamon, aztán visszafurakszom hozzá. Nem akarom felkelteni, bár sikerül egy kicsit megnyomnom, de imádkozom, hogy ezzel ne zavarjam meg. Azt hiszem, nem most kelt fel, aprót fúj, de aztán csak átkarol, mikor a mellkasára hajtom a fejem a szokott módon. Szeretek így lenni Teruval, nincs feszültség, ellenben tudom, hogy szeret és nem akar ellökni. Kényelmesen elhelyezkedem, s amint lehunyom a szemem, vissza is alszom.