29.

Ichiro

Idegesen baktatok Yajiro boltja felé két adag kajával a közeli étteremből. Sokadjára járok már itt, egy ideje megsűrűsödtek a látogatásaim, szinte minden nap itt ebédelek. Azt hittem, ez jelent valamit neki, de remélem, nem arról van szó, hogy így utasít vissza szelíden, hanem csak nem vette észre, mi a helyzet. Szeretem a boltot, tágas és kellemes, és már előre mosolygok, ahogy lefelé lépkedek a lépcsőfokokon, majd elindulok a vajszínű padlón. Imádom, ahogy be van rendezve, a madarak elkülönítve a rágcsálóktól, a tengerimalacok pedig még külön helyiségben vannak, ahol kényelmesen elférnek, mert majdnem akkora a szoba, mint a boltterület. A panzió az emeleten van, ahogy Yajiro lakása is.

- Szia! - köszönök előre, mivel fogalmam sincs, merre lehet a srác. A malacoktól lép ki egy aranyos szanaszét álló szőrű, tarka gombóccal. Elmosolyodom rajta és megvárom, míg közelebb ér.

- Szia! - örül meg nekem, amivel megdobogtatja a szívem. - Megint hoztál enni? Rendes tőled, köszi. Ha nem etetnél, lehet, hogy rászoknék a kutyatápra - viccelődik, mire elkuncogom magam, talán kicsit zavarban is vagyok. - Nézd! - mutatja az orrom elé a szőrmókot. - Ugye, milyen gyönyörű? Uechi hozta, amolyan cseremalac vérfrissítőnek az állományba, amiért ő is kapott egy kis szépséget.

- Nagyon aranyos - értek egyet vidáman. - A többiek is jól vannak? - kérdezem meg, miközben meglóbálom a kajástasakokat. - Hol eszünk?

- A szokott helyen, az asztalomnál - válaszol rámutatva a bolti asztalra. Közben lopva végigmérem a srácot. Tetszik az öltözéke, az, ahogy kinéz, a kopottas nadrág, a napsárga póló, meg a szürke felső. Mindig megfog ezzel, meg a vidámságával, mosolyával. - Mindenki jól van, érkezett hozzám panziózni két patkány, meg eladtam ma két csincsit. A fehér kislányt, meg azt, amelyik olyan kellemesen sötétszürke volt. Egy huszonéves lány vitte el őket, miután átesett a szokásos ezer kérdésen - meséli. - Ennek a kislánynak meg kell egy név, de nem fog az agyam - ismeri be még egyszer megsimogatva a gombócot, aztán visszateszi a helyére és elmegy kezet mosni.

- Milyen nevet szeretnél neki? Van valami fő ismérve? - kérdezgetem mosolyogva, miközben lepakolom az ételt az asztalra és mellé lépek, hogy elvégezzem én is a szertartásos kézmosásom. Ez mindig fontos.

- Egyelőre nagyon félénk, még csak leseget, alig válaszol a többiek kerregésére, de azt ő is imádja, ha visszafele vakargatom a hátát. Hamarosan vinnyogós és berregő szeretetgombóc lesz, tudom, csak kell neki idő, még új neki minden.

- Majd akkor is megmutatod, ugye? - kérem mosolyogva, aztán az asztalhoz terelem és lenyomom egy székre, mielőtt még eszébe jut valami és elé teszem az ételt is, amin Yajiro csak halkan nevet. - Uechi hogy van? - kérdezek rá leülve a sráccal szembe.

- Remekül. Jól halad az egyetemmel, bár egyáltalán nincs kedve majd ügyvédnek menni. Kötelező rossz számára ez az egész, amit becsületből és a szülei kedvéért végigcsinál, aztán ha a nyári ittlétén beválik, felveszem alkalmazottnak a boltba - árulja el.

- Ez jól hangzik. Neked sem árt valaki, aki segít a munkában, mert egyre több a kis dög, a srác meg nekem rendesnek tűnt és él-hal az állatokért.

- Ja. Így, hogy anyám besegít, még boldogulok, de azt hiszem, neki már kezd sok lenni a mániám - mondja szégyenlős félmosollyal, de kitörő vidámsággal, miközben nekilát az evésnek is. - Uechi remélem, munkaerőnek is jó - jegyzi meg. - Most mesélj te is - kéri.

- Nekem a szokott napjaim telnek mostanában, munka és annyi. Utána haza és tévé, vagy alvás, esetleg olvasok. Tulajdonképpen a nap fénypontja a veled való ebéd.

- Örülök neki, hogy így érzel, mindig szívesen látlak itt. És nem csak a kaja miatt - teszi hozzá kuncogva.

- Igazából már egy ideje szeretnék kérdezni valamit - ismerem be kicsit feszengve.

- Tényleg? - kérdezi csodálkozva. - És eddig miért nem kérdezted meg? Nem vagyok harapós, most már akkor tedd fel! - kéri bátorítón.

- Nem megyünk el moziba kettesben? - hadarom el a kérdést, de a végéhez mellékelek egy mosolyt.

- Ezt... nem értem, miért nem merted megkérdezni - vallja be zavartan. - Már azt hittem, valami indiszkrétebb, intimebb vagy illetlen kérdésed van - árulja el egy halvány mosollyal.

- Olyat nem szoktam kérdezni - vallom be komolyan. - Hát... én úgy gondoltam, randevúra hívnálak - ismerem be, bár ez nem igazán illik bele a Tarival megbeszéltekbe.

- Ja... ö... Ma? - böki ki pár pillanaton belül és végignéz magán.

- Amikor neked megfelel - válaszolok kicsit talán megilletődve.

- És... uhfh... hát én... öm... - Azt hiszem, zavart és nem tudja, mit mondjon.

- Ha nem szeretnéd, nem kell - biztosítom kedvesen, élek nélkül.

- Rendes tőled. - Kínos mosolyt kapok, de kerüli a pillantásomat, így pedig fogalmam sincs, hogy mit tegyek.

- Yajiro, mi a baj? - kérdezem szelíden.

- Csak ez egy kicsit... váratlanul ért.

- Miért? - kérdezem ijedten, a srác pedig leteszi az evőeszközét, ami már eddig is ügyetlenül állt a kezében tétlenül.

- Nem gondoltam, hogy valamikor is ilyet mondasz. Neked jó a ma este? - kérdezi meg némileg visszanyerve a lélekjelenlétét.

- Jó, természetesen - mondom ügyetlenül, de örülnék neki, ha összejönne.

- Akkor... becsukom a boltot, lefürdök, átöltözöm és én induláskész vagyok. Mit nézünk meg?

- Hogy őszinte legyek, nem néztem moziműsort - ismerem be. - Elmegyünk és megnézzük, hogy mit adnak. Mit szólsz?

- Benne vagyok. - Azt hiszem, vannak még kérdései, így betolok egy falatot a számba, hadd gondolkodjon, hátha elő is jönnek, bár jó pár percet várok rá. - Mozi és... utána?

- Vacsora? - kérdezem meg, mintha egyértelmű lenne.

- Szerintem nem fog belém férni, vennék pattogatott kukoricát és kólát a mozihoz.

- Akkor egy teázás valami teaházban? - próbálkozom tovább.

- Játékterem? Vagy az... nem jön be?

- Arról is lehet szó - mosolygok rá. - Mire vagy igazából kíváncsi? - Válaszul a fejét vakarja, így bátorítóan biccentek felé, de csak kínos félmosolyt kapok. - Randevúra hívlak - emelem ki újra -, nem egyéjszakás kalandra.

- Tehát komolyan gondolod... - motyogja a saját megállapítását.

- Igen - mondom ki csendesen. Nagyot nyel, látom, hogy most fogja fel és gondolja végig, miközben a kezével az asztal alatt babrál és néha roppannak az ujjai. - Yajiro, csak egy esélyt szeretnék.

- Megértettem és... miért ne? Csak rohadtul zavarban vagyok, de majd... elmúlik.

- Mi hoz zavarba? - kérdezem értetlenül.

- Az, hogy komolyan gondolod és úgy is állsz hozzá. Ettől eléggé elszoktam - ismeri be.

- Értem - mosolyodom el. - Viszont tényleg edd meg az ebédet, mert különben kiájulsz nekem.

- Mikor olyan kicsire szűkült a gyomrom, mint egy darab nyúlbogyó?

- De miért? Ennyire ne izgulj - ugratom picit, hátha használ.

- Kösz - mondja egy vérszegény mosollyal. - Mióta akarsz elhívni... randevúra?

- Másfél hónapja körülbelül - válaszolok őszintén.

- Meg vagy te hülyülve?! - bukik ki belőle. - El sem tudom képzelni, miért ültél kukán, amikor azon csámcsogtunk a többiekkel, hogy mi van velem és Chiakival, vagy amikor Uechivel egyszeriben csak összeköltöztünk - mondja őszintén. - Miért csak most hívsz el?

- Mert azt hittem, nem érdeklődsz irántam.

- Szerelmes éppen nem vagyok, de nagyon kedvellek.

- Meg azt hittem, velük vagy boldog.

- Ezt Raktari is megjátszotta, most mégis Yoshimivel van és minden remekül megy köztük, ezt a vak is látja.

- Tudom... akkor nem voltam elég bátor.

- És most mi hozta meg? - kérdezi halványan elmosolyodva.

- Az, hogy... tényleg nagyon szeretném és végre elhatározásra jutottam, hogy megpróbálom - ismerem be.

- Asszem, elég rég ismersz, hogy tudd, milyen vagyok, de azért egy kicsit... mégis aggódom.

- Miért? - kérdezem bizonytalanul.

- Hiányozna a közös ebéd elfogyasztása, amit te hozol, ha megorrolnál rám valami miatt - válaszol őszintén. - Meg a legtöbbeknek nem jön be, hogy nekem ez - mutat körbe a bolton - nagyon fontos.

- Azt hiszem, eddig sem volt ellenemre, ha itt kellett meglátogatnom téged - mondom szelíden. - A másik fele, hogy felnőtt emberek vagyunk, így attól, hogy esetleg nem működik együtt, a barátságunk még megmarad.

- Remélem. Chiakival nem volt para, hamar megbeszéltük, hogy neki jobb ott, nekem itt, Taoval és Yuuval anno viszont baromi nehéz volt, meg mondhat akárki akármit, azért én láttam, hogy sokáig valamennyien egy utolsó szemétnek néztek engem is.

- Figyelj, azt hiszem, ez az, amin tényleg nagyon ráér aggódni, előbb ma menjünk el moziba, aztán meglátjuk, merre tovább. És tényleg egyél, legalább pár falatot. - Egy félmosollyal válaszol, aztán fel is nevet, de hajlik a kérésemre.

- Téged mennyire érdekelnek az állatok igazából? - kérdezi meg. - Nekem úgy tűnt, hogy szereted őket, csak azért mégis jobb megkérdezni már az elején - folytatja a végét már ugratásképp.

- Nem hazudtam, meg nem akartam ezzel imponálni, tényleg kedvelem az állatokat, a szőrmók kis dögeidet meg különösképpen, mert nagyon aranyosak. Bár val'szeg ők feleannyira nem kedvelnek engem - heccelem a végén.

- Az állatok megérzik az ilyesmit, szóval ne aggódj, az, hogy még egyik se harapott meg, annak is a jele, hogy csípnek - válaszol széles mosollyal.

- Mivel a legtöbbet nem adod a kezembe - kuncogom el magam.

- Csak mondd meg, melyiket kéred - közli könnyedén, egy laza mosollyal. - Mindegyiket addig babusgatom és puhítom, amíg kezes nem lesz, olyan állat tőlem nem kerülhet ki, amelyik harap, vagy fél az embertől. Simán visszaadom annak, aki idehoz egy harapós, békíthetetlen állatot, akár hetekkel később is felhívom, hogy vigye el, vagy fizesse vissza az érte kapott pénzt, különben találkozunk valamelyik sikátorban. - Picit elkuncogom magam, mert el nem tudom képzelni, hogy a srác tényleg elverjen valakit, ugyanakkor nagyon határozottan tudja állítani a dolgot.

- Például azt a fehér kis édeset - válaszolok. - A múltkor távolról már összebarátkoztunk elvileg. - Kuncog a srác is, aztán befejezi a kaját és megtörli a kezét is. - Akkor ha érted jövök négyre, az jó?

- És akkor mikor fürdök? - kérdezi nevetve. - Köszi a kaját. Dörgöld le a kezed és gyere - invitálja, miközben feláll és elindul a választott állatka terráriuma felé. Teljes magabiztossággal, mégis nyugodtan nyitja ki az ablakot, majd nyúl be hozzájuk, aztán kiveszi a fehéret és leszedegeti róla az almot. Megvárja, amíg kicsit megrágcsálja, megnyalogatja az ujját. - Amikor így kóstolgat, az jót jelent, egyáltalán nem fáj, de a foga éles, ezért elég érdekes, szerintem izgalmas érzés. Kajás a kezem és neki is ízlik - teszi hozzá nevetve. - Na? Megsimogatod?

- Meg - mosolyodom el és miután megtöröltem a kezem, mellé lépek és áttúrom a kisállat bundáját. Ez tetszik nekem nagyon, meg az is, ahogy Yajiro figyel rájuk. - Olyan kis puha.

- Ha puhát akarsz, kiveszem a csincsillát, mert aaaz nagyon puha. Vagy az a hosszúszőrű höri, na olyan, mint a selyem.

- Na muti - kuncogom el magam. - Bár ezzel a kis édessel szemeztem a múltkor - kacsintok a srácra, aztán elnevetem magam.

- Ráér, ott lesz öt perc múlva is, ha meg akarod szeretgetni ezt - mondja vidáman és átnyújtja a hörit, amit nagyon óvatason próbálok átvenni tőle. - Ne lógjon le egyik lába se, akkor biztonságban érzi magát.

- Igyekszem - kuncogok fel megint, de a hörcsög megmarad a kezemben és egészen furin szaglászik meg engem is. - Neki van neve?

- Az eladó állatokat nem szoktam nagyon elnevezni, esetleg Noshinak hívom mindet.

- Így nem kötődsz annyira hozzájuk? - kérdezem meg óvatosan.

- És ők sem egy bizonyos hangzáshoz. Beszélek hozzájuk, az alapszavakat, mint a nem vagy a nem szabad, fúj, gyere, ezeket megtanítom nekik, de nevet a gazdinak a feladata adni nekik.

- És ha akarnék egy kis dögöt, melyiket ajánlanád? - kérdezem meg vigyorogva.

- Milyen jellegű állatot akarsz? A mini hörcsögök gyorsan felejtenek - kezd is bele komolyan és lelkesen, - ezért minden nap kell velük foglalkozni, a patkányok önállóbbak és igazi arcok, az aranyhörcsögöket viszonylag egyszerű kezelni és egyedül érdemes tartani, különben összetűzések lehetnek köztük a territoriális magatartásuk miatt. A csincsik nagyon érzékenyek, nem túl olcsó tartani őket, de nagyon kedvesek is. A malacok sem igényelnek olyan sokat, de hangosan tudnak örülni, ellenben egy degu éjjel aktív és ha unatkozik, akkor bizony nyafog miatta. A deguk is jófejek, ám fontos róluk tudni, hogy mindent megkóstolnak. A mókusok előbb megrágcsálnak valamit, csak aztán döntenek a sorsáról, nagyon elevenek és nem annyira kezesek, mint a deguk. Az egerek... - Felnevetek picit és próbálom lelőni a srácot.

- Ennyit meg sem tudok jegyezni - ismerem el. - Nekem olyan állatka kéne, amelyik eltűri, ha nem vagyok otthon napközben, ha teszek be neki enni meg inni, akkor megoldja magának, ami nem lesz túl büdös és amit leadhatok nálad, ha úgy alakul egy-egy nappalra - mosolygok rá.

- Ha teszel be enni-inni, mindegyik megoldja - neveti, mégis komolyan beszél. - A vizet naponta kell cserélni, takarítani pedig heti legalább egyszer kell, de inkább érdemes kétszer, mert a kakijukból kipárolgó ammónia nem túl egészséges számukra. Nekem rágcsálót akármit leadhatsz, beteszem a panzióba és szeretgetjük anyámmal. A hörik, deguk napközben alszanak, éjjel aktívak, a patkány és a tengerimalac meg hozzászokik az ember életritmusához. Mekkora állatot szeretnél? Mekkora helyed van tartani? - kérdezgeti.

- Majd egyszer eljössz és meglátod - ajánlom fel óvatosan a srácnak.

- Ha hívsz, megyek - válaszol lazán. - Te meg döntsd el, hogy milyen típusú állatot akarsz.

- Rendben van, megegyeztünk - adom vissza a kis fehér dögöt neki. - Kapok még egy degut is, csak hogy megnézzem, milyen?

- Aha. - Visszateszi a hörit, gondosan visszacsukja az ablakot és átlép a degukhoz. - A hörcsögök lassúbbak, nyugisabbak, a deguk viszont játékosak és elevenek. - Ennek megfelelően amint kinyitja az ablakot, már az összes ott topog, egy rögtön a nyakába is ugrik. - És míg a höri talajcirkáló, addig a degu bátorkodik ugrabugrálni - neveti és megsimogatja a kis jószágot. - A deguk taníthatóbbak, okosabbak egy kicsit, egyszerű dolgokat könnyen megjegyeznek és a gyengéjük a hang, különösen a fütyülésszerűek - magyaráz tovább, majd a kezét kinyújtja felém, a degu pedig átmászik azon keresztül a vállamra. - Kíváncsiak... Ne ijedj meg, beszipog csak a füledbe - készít fel, mert a degu tényleg beszimatol. Kicsit csiklandozós élmény és tényleg lehet hallani a szipogását is.

- Olyan aranyos - ismerem be, aztán nagyon óvatosan odanyúlok, hogy megsimogathassam.

- Tudod simogatni az állát is - árulja el, s egy másikon megmutatja. A kisállat nyújtja neki az állát, majd ahogy végighalad rajta, a mancsát is megemeli és szinte a hasát is hagyja vakargatni. - Nagyon szórakoztató és aranyos állatok.

- Tényleg így van - próbálom ki a mutatott praktikát. - Olyan kis puhák és picik, szóval törékenyek.

- Minden lehet az. A degu alapvetően jobban bírja az olyan baleseteket, mint a kézből való kiugrás, de a hörcsögöknek is elég jó a túlélési arányuk, az esetek kilencvenkilenc százalékában semmi bajuk sem lesz, max megrándul a lábuk, ám természetesen az a cél, hogy kezes legyen minden állat és kellő odafigyeléssel legyen velük bánva.

- Azért nem örülnék neki, ha kiugrálna a kezemből - árulom el őszintén. - Vissza kéne mennem dolgozni - ismerem be a kisállatot dögönyözve.

- Menjél, ezt folytatjuk este, ha van kedved, vagy holnap déltájt, ha eljössz megint - küld el kedves mosollyal. - És gyere ötre, addigra biztos összerakom magam. Vagy az neked nem jó?

- Dehogynem, akkor még hazaugrok én is átöltözni - válaszolok lazán. - Tessék - paterolom le a kis lényt a vállamról, de csak óvatosan természetesen. - Akkor itt vagyok érted ötkor - búcsúzom tőle.

- Várlak. - De amint kimondja, egy másik kis degu is megkísérli az ugrást, azonban elvéti és Yajiro sem figyel igazán. - Ööö... figyelj oda, kérlek, hogy ne menjen ki veled, ne csukd oda - kéri kínosan nevetve, mivel a kisállat rögtön elszalad.

- Rendben - indulok el kifelé. Ami meglep, hogy a srác nem ijed meg, simán visszateszi a vállán ülőt a többi közé és bezárja a ketrecet. A kis dög tényleg az ajtó felé slisszol, de ott megállítja az üveg, így egy óvatlan pillanatban lecsapok rá és óvatosan felemelem, majd visszalépdelek a sráchoz. - Ő lenne a szökevény?

- Ő. - Amint megkapja, megvizsgálja. - Nincs baja, csak egy kicsit megijedt - mondja. - Amúgy a farka érzékeny, azt sosem szabad meghúzni, mivel ledobja, mint a gyík. Némi különbséggel.

- Nem nő vissza? - kérdezek rá, miközben azt figyelem, hogy megnyugtatja a kis állatot a könyökhajlatánál tartva és simogatva.

- Hát nem. És a csontot nem is dobják el, csupán a bőrt. Van a szobámban egy olyan kislány, amelyiknek csak csonknyi farka van, őt nem adom el. Az ilyesmihez állatorvoshoz kell vinni szegénykéket, hogy lecsípjék a csontokat és összeöltsék, ami maradt.

- Akkor még jó, hogy eszembe sem jutott - fújok nagyot. - Viszont tényleg mennem kell. De jövök majd vissza - mosolygom rá és elhagyom az épületet, bár nem sietek.


Randizni jön velem Yajiro. Yessss!