37.

Yajiro

Nem tudok elaludni. Már nem szédül a fejem, nem vagyok úgy felhúzva, mint korábban, nem pezseg a vérem, nem szédülök, nincs velem a felhőtlen vidámság és az afelett érzett érdektelenség, hogy mi lesz ezután. Nem, most pont ellenkezőleg, nincs bennem semmi, csak úgy érzem magam, mint akit jól mellkasba vágtak, és megteltem félelemmel, hiszen nem elég, hogy Ichiro komolyan gondolja ezt az egészet velem, valamit nagyon jól csinál, mert kicsit mintha én is elkezdtem volna változni, ragaszkodni hozzá. Önkéntelenül teszek olyasmiket, amiket mással nem, egyfajta érzelmi kapcsolat alakul részemről is, amiből nem tudom, valamikor lesz-e szerelem, de az biztos, hogy fájna a kudarc. Jó ember, sokat tesz értem, tényleg törődik velem, és nem olyan megoldást keres, ami neki is kényelmes és én sem keveredem nagyobb slamasztikába a kelleténél, hanem próbálja komolyan megoldani a velem kapcsolatos gondokat. Nem lát bolondnak, sérültnek, sem félkegyelműnek, hanem őszintén szeret.

Nagyon rég nem éreztem magam igazán fontosnak és becsesnek, de ő, úgy érzem, valóban annak tart. Ettől rám tör egy olyan vágy, ami évekkel ezelőtt nem: nyitni felé. Megismerni, felfedezni, közel engedni, és hagyni, hogy szeressen, hagyni, hogy... valami megtörténjen. Talán Ichiro ki tud szakítani abból, amibe belekerültem, le tud kötni, újra elmúlik a kényszer és a késztetés, az örökös kell és akarom, a muszáj és a nincs más út. Vagy ez hiú ábránd? Annyira valóságos, ahogy a kezét fogom és ő az enyémet. Nem érzek sürgetést, nem érzek kínzó sóvárgást, ellenben érinteni akarom. Cirógatni, végigkövetni az izmait, kitapogatni a bőre egyenetlenségeit, s minél többet járok be kezemmel testéből, annál többre vágyom. Szexuális vágy nélkül nagyon ritkán nyúlok hozzá valakihez, és nem arról van szó, hogy nem tartom őt kívánatosnak, csupán most nem az kell, hogy minél hamarabb az élvezetig hajszoljon valahogy, hanem az, hogy ő is engedjen nekem. Nem, nem is az, mert ő enged, hanem hogy én megpróbáljak tényleg nyitni. Annyira más, mint Tao, a vele töltött idő mégis kísértetiesen hasonlít ahhoz a könnyű, kellemes és boldog időszakhoz. Ichiro izmos, szikár, erős, romantikus seme, aki képes tejben-mézben megfürdetni azt, akiért odavan. A tenyerén hordoz engem, elkényeztet és csupán reméli, hogy képes leszek vele maradni, engedni, hogy szeressen. És az a furcsa, hogy képes vagyok. Tetszik nekem, és nem csak a teste, hanem ő. Vonzó pasi remek külsővel, mások irigyelhetnének, amiért engem akar, főleg, mert nincs bennem semmi különleges, az ő izmaihoz képest az enyémek satnya semmik, fele annyira nem nézek ki jól, mint ő, de ami igazán fontos, hiszen hiába szép az alma, ha belül rohad, hogy őszinte és igaz ember. Tud szeretni, türelmes, megértő, elfogadó, odaadó, kedves, figyelmes és kitartó. Olyan, akiről el tudom hinni, hogy nem fog hátat fordítani nekem. Úgy három éve ismer, sokat látott már az árnyoldalamból, és mégis engem akar a párjának. Nem csupán az ágyába kellek betétnek, melegítőnek, ráadásul nem durva, nem erőszakos, ellenben tüzes, szenvedélyes és nyitott.

Rengeteg pozitív tulajdonsága van ennek a srácnak előttem, és úgy érzem, nem tudok elég jó lenni, hogy hozzá való legyek. De szeretnék. Annyi sok év után meg akarok szabadulni mindattól, amit elvesztettem, noha nem tudom, valaha képes leszek-e megbocsátani magamnak a hibáimért, Ichiro azonban nem vádol, nem haragszik, nem vet meg, nem néz le...

A mellkasához nyomom a képem, és hosszú percekig küzdök magammal, végül nem bírom tovább, és újra sírva fakadok. Félek, hogy őt se tudom megtartani és fáj még mindig a múlt. Nem tudom, mit csináljak, azt sem tudom, mi történik velem. Megzuhantam és nem értem, miért. Örülnöm kellene, mert egy remek ember szeret, és örülök is, de annyira összezavarodtam. Meg vagyok ijedve, vagy mi a franc. Nem tudom, passz...

Elképzelésem sincs, Ichiro mit gondolhat. Az tuti lejött neki, hogy ez nem szokványos viselkedés tőlem, ennek megfelelően szorosabban fog át, egy picit megringat, aztán kedveskedőn simogatni kezd, én pedig még jobban úgy érzem, mintha belülről szaggatnának szét. Érzem, hogy aggódik, abból, ahogy fog, még számomra is érezhető, hogy biztosítani próbál róla, hogy velem van, talán beszélhetnék neki, de nem megy. Nem tudom megfogalmazni azt, amit érzek, még magamnak sem, pedig szeretném.

Ichiro a hajamba csókol, mire elhúzódva tőle a hátamra fordulok és megtörlöm a szemeimet. Nem ártana orrot is fújnom, de nincs kedvem megmozdulni ezügyben, így csak megszabadulok az alsónadrágomtól is, mert zavar, hogy rajtam van és becsukva szemem ráfogok a farkamra. Ha Ichirot zavarja, amit csinálok, majd kitalál valamit, nekem ez most kell, így nyugodtan kezdek dolgozni magamon. Alig fogok hozzá, felém fordul és közel húzódva hozzám gyengéden elkezd cirógatni, s csókot nyom a vállamra. Igazán jólesik, kellemes ködbe burkol ez az egész helyzet és egy sóhaj is kiszakad belőlem. A srác mellettem nem hagyja abba, lassan halmozza a csókokat a vállamra és a nyakamra, keze pedig rendíthetetlenül halad tovább a testemen, amit viszonylag sok idő múlva átjár a kéj, az izmaim megfeszülnek, s lihegve, a hangomat elfojtva élvezek el, majd szuszogva terülök el, bár hogy az ágyon, vagy az éterben, azt nem tudom. A simogatást érzem, amiből ölelés lesz és a bőrömre halmozott csókok is apró puszikká szelídülnek, amitől felolvad bennem valami, de kellemes érzetet nyújt, öröm van bennem.

Ichiro csókjai ráégnek a bőrömre, ráadásul valamit kitalálhatott, mert elindul lassan lefele rajtam velük. Gyengéden csókol végig a testemen, majd lenyalogatja hasamról az élvezetemet. Nem nyitom ki a szemem és nem nevetek rajta, holott valahol mindkettő bennem van, helyette tiszta kezemmel megsimogatom a vállát. Olyan bolond... A bizonytalanság, ami felfedezhető volt a mozdulataiból egy nagyon picit, elmúlik attól, hogy hozzáérek és végül csak felkuncogok halkan. Azt hiszem, ez a dinka annyira szeret, hogy még az élvezetem ízét is szereti, vagy én nem tudom, mindenesetre felemelkedik és megcsókol. Szelíden, lassan és gyengéden viszonzom neki, aztán amint elnyugszik mellettem, félig a testére fordulok és végigsimogatok oldalán és csípőjén. Nem tudom megkérni őt arra, ami a szívemben és nem tudok neki semmit mondani, de remélem, érzi, jó úton haladunk. Úgy érzem legalábbis, hogy az, ami felé elindultunk az jó... nagyon jó.

Reggel szokott módon háttal fekszem neki, de simulva testéhez. Fáradt vagyok és álmos, nincs is reggel már, dél fele közelebb van az óramutató, mint a héthez, ebben a fényerőből biztos vagyok. A fejem zúg, fázom, pedig nyakig húztam a takarót, alig látok ki a fejemből. Muszáj papírzsebkendőt kerítenem, különben megfulladok, ezért nekiállok kutatni, amitől az ügyvédem is megébred. Segít pézséhez jutni, majd miután megszabadultam a takonytól, elkezd megvizsgálni, utána meg veszettül elkezdi túrni a farmerom.

- Te mit csinálsz? - kérdezem bedugult orral. Jó, szarul vagyok, de nincs szükség mentőre, egy kis megfázásba senki se halt még bele normál körülmények közt.

- Felhívom anyukádat, hogy ne ijedjen meg, de nem mész, mivel így ki nem engedlek innen. Meg megkérdezem, hogy ő mit szokott adni neked - közli komolyan. Hű, de begyulladt! Kicsit mókás, mégis tetszik.

- Higgadj le - kérem komolyan. - Reggeli szarul lét, nem para, kell egy láz- és fájdalomcsillapító, egy bödön tea, meg szabad út a vécére, egyébként ágyban maradok nyakig betakarózva, és hamarosan jobban leszek, utána meg elmegyek a boltba, két óra nem sokat számít, anya meg pihenjen csak.

- Szó sem lehet róla, akkor inkább úgy, hogy én szépen bebumlizom oda, anyukádat leültetem, ugrálok én helyette, de te ágyban maradsz egész nap - ajánlja fel komolyan, mire elröhögöm magam, de kénytelen vagyok megfogni a fejem, mielőtt lerobban a helyéről. Lehet, megegyezünk ebben...

- Csinálsz nekem teát és hozol fájdalom- és lázcsillapítót? - kérdezem ezzel egyben kérve is őt.

- Persze - válaszol megenyhülve egy kicsit, de tényleg elviszi a mobilomat, szóval biztos beszél anyámmal, amíg teát csinál, és az istenek se beszélik le arról, amit elhatározott. Nem sokkal később jön vissza gyógyszerrel, vízzel, hiszen a tea még készül. - Anyukád belement az alkuba, úgyhogy rendberaklak, aztán bemegyek hozzá. Addig meg aludj, jó?

- Nem kell kétszer kérni - egyezek bele elvéve tőle a pirulát és a poharat, majd lehajtom a vízzel együtt a bogyót. - Kösz.

- Azért kapsz egy lázmérőt is, amint rájövök, hogy hova tettem el.

- Felesleges - mondom neki kuncogva. - Megmaradok.

- Akkor is, hiszen beteg vagy. Pihenned kell, kaját hozok haza, meg most csinálok neked reggelit.

- A teát se biztos, hogy ébren meg tudom várni - árulom el őszintén. - Jobban jársz, ha leülsz mellém, míg ébren vagyok, aztán majd eszek veled, ha hazajöttél.

- Rendben van. - Lehuppan mellém és megsimogatja az arcom, én meg közel csúszom hozzá, átkarolom a derekát és fejem a vállára hajtom. Vágyom a közelségére... - Hozzak valami szert hazafelé a patikából?

- Nem, nem kell. Vitaminos dolgokat szoktam enni, olyan nem nehéz kajákat, pihenek, kúrálom magam és elmúlik - válaszolok csendesen.

- Rendben. - Lehajol hozzám és csókot nyom a homlokomra. - Egyébként kit takar a Picúr? - Anyu az első a telefonkönyvben, szóval ezek szerint Ichiro végignézte az egészet, én azonban valahogy csak vigyorogni tudok rajta.

- Tao - mondom meg egyszerűen a választ. Pici, nem? Dehogynem, s bár eredetileg "Picim" volt, a Picúr is teljesen illik hozzá.

- Világos - kuncogja el magát. - Bocs, hogy beletúrtam a telódba. - Most azon gondolkodom, van-e kompromittáló dolog a telefonomban még? Asszem, akad... Vagy húsz-huszonöt sms Uechitől még abból az időből, mikor együtt éltünk, de ugyanilyen számú minimum idegenektől, egy pár van Chiakitól... Lehet, törölnöm kéne az összeset a fenébe, ha Ichiro ennyire kíváncsi, de tulajdonképp szórakoztat.

- Az üzeneteim is érdekeltek? - heccelem őt.

- Nem néztem bele másba - mondja meg őszintén.

- Törvénysértő tett lett volna, nem? - kérdezem játékosan, de visszafekszem az ágyba, és az államig húzom a takarót, mert így kényelmesebb.

- Ez attól függ, mivel nem tiltakoztál, ki tudnám magyarázni - röhögi el magát és cirógatni kezd takarón keresztül.

- De engedélyed sem lett volna hozzá - incselkedek vele.

- De az én lakásomban vagyunk éééés... mondjuk azt, hogy nem is nyúltam hozzá.

- Miért tennénk? - kérdezem vigyorogva.

- Csak? - kérdez vissza egy vigyor kíséretében, én pedig felnyúlok érte és lehúzom magamhoz.

- Egyezkedhetünk. Mit tudsz szolgáltatni nekem cserébe pár szaftos sms elolvasásáért és azért, hogy ne jelentselek fel miatta? - faggatom.

- Mondjuk... ápolást?

- Anyám is tud ápolni - közlöm könnyedén.

- Akkor változtassunk. Mit kérsz cserébe? - Nem válaszolok, helyette csendben maradok. Igazából nekem tök mindegy, megnézi-e, kétlem, hogy nagy vircsaft lenne belőle. Meg mire kibogarássza a sok szemét közül, amit keres, ha keres egyáltalán valamit... Azt mondta, bízik bennem, és elfogult is velem, ezért nem hiszem, hogy végül azon hisztizne, hogy miket irogattunk mi anno valaki mással egymásnak. - Egyébként sem hiszem, hogy olyan lenne benne, ami zavarna - von vállat. - Aludj - kéri szeretetteljesen.

- Régi sms-ek ezzel-azzal... Uechivel néha húztuk egymást, amíg együtt éltünk, meg néha Chiaki is elengedte magát, de semmi fontos... Különösebben nem izgat, ha megnézed, de ha veszekedés van belőle, akkor el lehet gondolkodni, hogy ez most mi és mit gondoltunk komolyan, mit nem - osztom meg az álláspontom egyszerűen. - Amúgy miért érdekelt a névjegyzékem? - kérdezem meg újabb incselkedéssel.

- Kerestem magam - kuncogja el magát.

- És megtaláltad? - röhögöm.

- Meg - vigyorog rám.

- Kérek teát - nyúzom őt elengedve, hogy tudjon hozni.

- Jól van - Még megsimogat, mielőtt feláll, aztán kimegy a konyhába és egy forró adaggal jön vissza. Felülök és fújni kezdem, de nem olyan tüzes, szóval valahogy már tűtötte.

- Köszi. Anyával elleszel. Nem parázol, ugye? - kérdezem meg azért.

- Már nem, vagyis azon nem. Inkább, hogy mit kezdek a vevőkkel a nulla tudásommal.

- Az emberekkel foglalkozni tudsz, anya meg majd intézkedik, nyugi.

- Rendben van, bízom bennetek.

- Több nem is kell.

- Akkor minden rendben lesz - állapítja meg magabiztosan. Végre meghűlt annyira a teám, hogy egy kortyot magamhoz tudjak venni, és ezt meg is teszem. Ichiro csak figyeli, ahogy lassan kiürítem a bögrét, aztán felkel és hoz még teát kancsóban, vizet, lavórt törölközővel, mindent, ami esetleg kellhet. Rendes ember, szavam nem lehet. Nézem ténykedés közben és valahogy otthon érzem magam a lakásán is, az életében is, a helyzetben is. Természetes így.

Visszafekszem és hamarosan Ichiro is befejezi a ténykedést, majd leül mellém és nyom egy puszit a homlokomra és ráfogva ellenőrzi, hat-e a lázcsillapító. Hatnia kell, mert már alig tudok ébren lenni, de azért megerőltetem magam és megfogom a kezét. Nem tudok mit mondani, csupán fogni akarom egy kicsit, míg teljesen be nem nyel az álom.