10.

Asame

Nishida pontos, mint mindig. És még csak nem is kertel. Ezt szerettem mindig is benne. Egyből a lényegre tér. Ő és Hitsuji már nekikezdtek Cheng módszeres tönkretételének, amiért ugyan én kaptam tőle egy kedvesen lebaszó telefont, de ez lényegtelen ebben a pillanatban. Pedig kivételesen semmi közöm nem volt az akcióhoz. Nem úgy, mint a most következőhöz. Tizenkét emberem vadássza a vérebeit, egyesével végezve minddel. Szeretetcsomag tőlem. Bár gondolom, nem ezt kérte húsvétra a nyuszikától.


Nishida mint mindig, most is tervez, számol és előre gondolkodik. Látványos leszámolásra készül, igazi címlapsztorira. Megkapja. Késő estére tervezi a dolgokat. Nem fognak közbelépni, csak Cheng embereit vonják ki a forgalomból, míg én eljátszadozom a főnökükkel. Ez mindannyiunk számára kellő elégtétel lesz. Nekem pedig különösképpen, főleg, hogy úgy intézhetem el Chenget, ahogy mindig is akartam. Rengeteg mindent megbeszélünk, leszervezzük estére a legmegbízhatóbb embereinket. Hitsujit Nishida hívja, míg én elintézek néhány dolgot az estével kapcsolatban. A pénz nem számít, a rendőrség pedig pár százmillió jenért bármire hajlandó. Még a szemét is becsukja, ha előttük lősz főbe valakit. A korrupció a fénykorát éli ebben a században.


A munkánkat csak az irodámba berontó Ryuuichi zavarja meg, aki rohadt idegesen törte ránk az ajtót szinte. Tudja jól, hogy ha Nishidával tárgyalok, nemhogy zavarni nem lehet, de egyszerűen súlyos vétség is, amit most elkövetett. Most azonban nyomós oka van rá. A vendégszobából, ahová a kölyköt zárattam, füst szivárog és nem tudnak bejutni.


Elnézést kértem üzlettársamtól és rohamléptekkel indultam el én is, Ryuuichivel a nyomomban. Azok a barmok beletörték a kulcsot a zárba. Nem szaroztam. Előrántottam pisztolyom és többször is belelőttem az ajtóba, mire az végre engedett, majd Naoto oltani kezdte a feltételezett tüzet. Három festmény... Ennyi bánta drága játékszerem felelőtlenségét, akit látszólag cseppet sem zavart az előbbi felhajtás. Engem meg ő. Kifaggattam az őröket arról, mi történt, ám a válaszuk egy cseppet sem nyerte el tetszésemet.


Rezzenéstelen arccal, rájuk sem nézve szegeztem nekik fegyverem és lőttem őket agyon ott helyben, miközben – arcomon mindenféle érzelem nélkül – rideg tekintettel néztem egyenesen a fiú szemébe. Elraktam a fegyvert. Kiadtam a parancsot, takarítsanak össze és hozzanak enni a kölyöknek. Gondoskodok róla később, hogy estére engedelmes kisfiú legyen, de most Nishida az első és a bosszú.


Szó nélkül távozom. Higgyen az a suhanc, amit akar. Jelenleg nincs időm a megfenyítésére, bármennyire is szeretné és bármennyire is szeretném. Egyelőre érje be annyival, hogy megvonom tőle a cigarettát. Csakhogy legyen ideje gondolkodni és elunni az életét. A többit meg majd meglátjuk este...