Megváratott. Méghozzá veszettül. Azt hittem, gyors lesz, lerázza az ügyesbajos dolgait és jön leszámolni velem, de a percek csak teltek és órákká dagadtak, nekem pedig lassan minden mérgem elpárolgott. Volt időm gondolkodni, mérlegelni, terveket szőni. Dobtam anyámnak egy sms-t is közben, hogy ne várjanak meg a vacsorával és valszeg rám sem kell, mert nem megyek ma haza. Azt hazudtam, jó a buli, miközben halálra untam magam itt. A vérebek persze hozzászoktak az ilyesmihez, úgyhogy egy ideig próbáltam ellesni a nyugalmuk, de nem jöttem rá a titkukra, helyette dohányoztam az ágyban, zenét hallgattam, majd bealudtam. Az ébresztett fel, hogy becsukták a szétlőtt zárú ajtót, hiszen furcsa, panaszos fémhang kísérte a holt zárszerkezet életre bírásának rövid, ám annál határozottabb kísérletét.
Felülök az ágyban, de a sötéttől semmit se látok, úgyhogy kitapogatom az ágy mellett álló lámpát és addig követem a zsinór vonalát, míg kapcsolót nem érzek az ujjaim alatt. Felnyomom, majd nyújtózom egyet, mint egy lusta macska, s amint a férfi megszólal, az éberségem is egy kandúréhoz hasonlatos lesz.
- Mindent megteszek, amit nem akarsz és semmit sem, amit akarsz – válaszolok higgadtan, ledobva magamról a takarót. Ruhában aludtam el, s most pólóm is és nadrágom is tapad rám; alig bírok bennük mozdulni, mégis kimászom az ágyból, mert talpra állva akarom fogadni a végzetemet. Lássa csak teljes magasságban, kivel van dolga. Nem számít, hogy kócos vagyok, gyanítom, rosszabb állapotban is látni fog, mert az ő akarata sem gyenge, de azért legalább a frufrum a helyére igazítom, hogy ne nézzek úgy ki, mint egy egyszerű céda. – Fél napja feltettél nekem egy egyszerű kérdést, méghozzá kétszer, de miután én nem tudtam rá válaszolni és te sem segítettél ki, előbb tisztázni kéne pár dolgot, úgy vélem – nyitok fölényesen, miközben a cigisdoboz után nyúlok. Csínyán kellett volna bánnom vele, mert kezdek a seggére verni, bár ha cserébe az ő ízes, drága szálait szívhatom el, akár az egészet egyszerre slukkolom el most. Elveszem a vékony gyújtót és bepöccintem, hogy a szikrából és a párából képződő lánggal komótosan meggyújtsam az ajkaim közé biggyesztett tüdőrombolót. Könnyelműen, igyekezve minél lazábbnak és magabiztosabbnak látszani, amiben a szoba félhomálya még segít is, visszaejtem a gyújtót és a dobozt a kis szekrényke tetejére, majd az ablakhoz sétálok, és kihajolva rajta kifújom az első kortyból hátramaradó füstöt. Nem fordulok felé, noha nem hajolok olyan mélyet, hogy gyönyörködhessen a seggem formájában; épp csak annyira, amennyire szükséges és még menőnek tűnök tőle. – Az egész ott kezdődött, hogy szar napom volt és te voltál az utamba eső áldozat, bemutattam neked, mire te ahelyett, hogy lesajnáltál volna, két kőagyat küldtél utánam egy hajtóvadászatra. – A hangom teljesen nyugodt, beszédem egyenletes, a hangsúlyozásom kielégítő. Pont így akartam. - Miután idekerültem, igyekeztél beleépíteni a falba és uralmat gyakorolni rajtam, ám miután így nem ment, a torkomnak szegezett karddal igyekeztél engedelmességre bírni, miközben megmarkolásztál. Nem is mondok semmit a dologra, a lényeg, hogy ezt is buktad, ahogy minden mást is, amikor belebonyolódtál a heccelésembe, ahogy az összes többibe is. – Eddig az eget bámultam, amelyen sorakoznak a gomolyfelhők, de néhol, itt-ott kikandikál mögülük egy-egy csillag és a felhőkön keresztül átszüremlik a Hold bársonyos fehér fénye, de most, kifújva a cigifüstöt, felé fordítom a fejem. – Nincs kedvem tovább játszani ezt a macska-egér játékot. Nincs tétje – osztom meg vele. Belenézek kék szemeibe, melyek így, az udvarról beszökő hideg fényben varázslatossá változnak. – Te halomra lőheted az embereidet a baromságaim miatt, nekem nem ártasz vele. Jó, a lelkiismeretemnek nem tett jót, letaglózott a dolog, hogy mekkora hülye vagy, de túlvagyok rajta. Hagytál elég időt megbirkózni a dologgal – teszem hozzá leheletnyi gúny-éllel. - Ha egy órával az utolsó fegyverdörrenés után jöttél volna, még egy borzasztóan feldúlt srácot találsz itt, de most tök nyugodt vagyok. Kényelmes a vendégágyad, tudtam rajta aludni – jegyzem meg félvállról. – Most te válaszolj. Mit keresek itt? – Megint lenne mit még mondanom, de lassan adagolom a kérdéseimet, hátha fellép nála újra a lassú észjárás okozta agybaj és nem bír valamit feldolgozni.
Felülök az ágyban, de a sötéttől semmit se látok, úgyhogy kitapogatom az ágy mellett álló lámpát és addig követem a zsinór vonalát, míg kapcsolót nem érzek az ujjaim alatt. Felnyomom, majd nyújtózom egyet, mint egy lusta macska, s amint a férfi megszólal, az éberségem is egy kandúréhoz hasonlatos lesz.
- Mindent megteszek, amit nem akarsz és semmit sem, amit akarsz – válaszolok higgadtan, ledobva magamról a takarót. Ruhában aludtam el, s most pólóm is és nadrágom is tapad rám; alig bírok bennük mozdulni, mégis kimászom az ágyból, mert talpra állva akarom fogadni a végzetemet. Lássa csak teljes magasságban, kivel van dolga. Nem számít, hogy kócos vagyok, gyanítom, rosszabb állapotban is látni fog, mert az ő akarata sem gyenge, de azért legalább a frufrum a helyére igazítom, hogy ne nézzek úgy ki, mint egy egyszerű céda. – Fél napja feltettél nekem egy egyszerű kérdést, méghozzá kétszer, de miután én nem tudtam rá válaszolni és te sem segítettél ki, előbb tisztázni kéne pár dolgot, úgy vélem – nyitok fölényesen, miközben a cigisdoboz után nyúlok. Csínyán kellett volna bánnom vele, mert kezdek a seggére verni, bár ha cserébe az ő ízes, drága szálait szívhatom el, akár az egészet egyszerre slukkolom el most. Elveszem a vékony gyújtót és bepöccintem, hogy a szikrából és a párából képződő lánggal komótosan meggyújtsam az ajkaim közé biggyesztett tüdőrombolót. Könnyelműen, igyekezve minél lazábbnak és magabiztosabbnak látszani, amiben a szoba félhomálya még segít is, visszaejtem a gyújtót és a dobozt a kis szekrényke tetejére, majd az ablakhoz sétálok, és kihajolva rajta kifújom az első kortyból hátramaradó füstöt. Nem fordulok felé, noha nem hajolok olyan mélyet, hogy gyönyörködhessen a seggem formájában; épp csak annyira, amennyire szükséges és még menőnek tűnök tőle. – Az egész ott kezdődött, hogy szar napom volt és te voltál az utamba eső áldozat, bemutattam neked, mire te ahelyett, hogy lesajnáltál volna, két kőagyat küldtél utánam egy hajtóvadászatra. – A hangom teljesen nyugodt, beszédem egyenletes, a hangsúlyozásom kielégítő. Pont így akartam. - Miután idekerültem, igyekeztél beleépíteni a falba és uralmat gyakorolni rajtam, ám miután így nem ment, a torkomnak szegezett karddal igyekeztél engedelmességre bírni, miközben megmarkolásztál. Nem is mondok semmit a dologra, a lényeg, hogy ezt is buktad, ahogy minden mást is, amikor belebonyolódtál a heccelésembe, ahogy az összes többibe is. – Eddig az eget bámultam, amelyen sorakoznak a gomolyfelhők, de néhol, itt-ott kikandikál mögülük egy-egy csillag és a felhőkön keresztül átszüremlik a Hold bársonyos fehér fénye, de most, kifújva a cigifüstöt, felé fordítom a fejem. – Nincs kedvem tovább játszani ezt a macska-egér játékot. Nincs tétje – osztom meg vele. Belenézek kék szemeibe, melyek így, az udvarról beszökő hideg fényben varázslatossá változnak. – Te halomra lőheted az embereidet a baromságaim miatt, nekem nem ártasz vele. Jó, a lelkiismeretemnek nem tett jót, letaglózott a dolog, hogy mekkora hülye vagy, de túlvagyok rajta. Hagytál elég időt megbirkózni a dologgal – teszem hozzá leheletnyi gúny-éllel. - Ha egy órával az utolsó fegyverdörrenés után jöttél volna, még egy borzasztóan feldúlt srácot találsz itt, de most tök nyugodt vagyok. Kényelmes a vendégágyad, tudtam rajta aludni – jegyzem meg félvállról. – Most te válaszolj. Mit keresek itt? – Megint lenne mit még mondanom, de lassan adagolom a kérdéseimet, hátha fellép nála újra a lassú észjárás okozta agybaj és nem bír valamit feldolgozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése