135.

Kazuki

- Kimenjek? - kérdezem meg végül Deont. Igazán nem tartozik rám ez és nem hiszem, hogy örül neki, hogy közönsége van, így meg sem várom a válaszát és már megyek is. Majd szól, ha rendbe szedte magát végre. Elvégre minden bizonnyal fel is szeretne öltözni és kiindulva magamból én sem rajongok túlságosan azért, ha zavarnak a reggeli rutinban.


Nem tudom, mennyi idő telik el, mire Deon végre kinyitja az ajtót, kidugja rajta a fejét és visszahív a szobájába. Leülök a már annyira megszokott helyemre és rágyújtok. Egyelőre nem tudom, hogy mondjak-e bármit is, vagy inkább hallgassak, de végül döntök és megszólalok.

- Bocsi, Ryuu engedett be – mondom gyorsan, majd végül rátérek a lényegre. - Igazából szeretnék tőled bocsánatot kérni. Azt hiszem, a múltkor a telefonba sikerült megbántanom téged, pedig tényleg nem akartalak, mert a barátomnak tekintelek – hadarom el. - Ne haragudj. Néha előbb jár a szám, mint az agyam – mosolyodom el és nagyon bízom abban, hogy Deon tényleg megbocsát vagy legalábbis annyira már nem fog haragudni, vagy nem tudom. - Sokat elmélkedtem azon, amit Naotoval kapcsolatban beszéltünk – váltok is rögtön témát. - Nos, az én véleményem az, hogy Nao beleszeretett Asaméba – jelentem ki kerek-perec. - Mással nem tudom magyarázni a viselkedését – mondom ki teljes komolysággal és egy pillanatra megállok, hogy Deon reagálhasson mindarra, amit mondtam neki. Elvégre ezért jöttünk ide, legalábbis én, Nishida meg Asame miatt.