Ha nem szól semmit, az nem tűnik túl jó jelnek. Az arcomon marad a mosoly, de némi grimasszal vegyül, hátha ezzel szóra bírom Asamét, ám megint csak nem nyerem meg ellene a csatát, tovább gondolkodik, láthatóan lázasan. Kezdek tartani tőle, hogy valami merényletre készül ellenem, sőt, a csend végül azt is az agyamba fészkeli, hogy tényleg a szakításhoz hasonlót akar mondani nekem. Ettől aztán menten megkomolyodom és összeszűkült gyomorral várom, hogy végre megszólaljon, de tovább húzza az idegeimet. Mi a picsa van?! Én csak viccnek szántam, nem szeretném, ha most kihajítana. Nem mintha később szeretném, csupán nem gondolkodom azért annyira hosszú távban, nehogy megártson! Figyelem Asamét, a szemét, a száját, a tartását, és azokat az érzéseket, amelyek megjelennek bennem, de ebből sem tudok semmit megállapítani. Végül mosolyra húzódnak ajkai, és ez egy kicsit megnyugtat. Bármivel is akar előállni, annyira rossz már nem lehet, amivel komoly fájdalmat tudna nekem okozni, amivel elvenné az életem, mielőtt teljesen visszakaptam volna az álomvilágtól, ahova bezártam. Nem fog kidobni, nem ad el, nem unt rám, vagyis nincs annyira rossz híre a számomra, amitől félnem kellene. Ez jó.
- Mondott pár dolgot – ismerem el -, de én is jobban örülnék annak, ha mi lefektetnénk a játékszabályokat – osztom meg vele őszintén, aztán amint a masszázsszalonban történtekre tér ki, elfordítom a tekintetemet. Nem csak arról van szó, hogy Fei akciója miatt nem szívesen beszélnék a dologról, hanem úgy általában jobban örülnék, ha sosem kerülne elő újra ez a téma. Persze pontosan tudom, hogy ez lehetetlen kívánság. Az viszont csak ront a helyzeten, hogy Asame még csak a saját csapatában sem bízhat teljesen, úgyhogy komoly képpel figyelem a szavait. - Ezt már pépesre rágtuk – jelentem ki komolyan. - Nincs kiskapu. - Ennyivel kívánom jelezni neki, hogy megértettem a feladatomat, miszerint játszom a szajhát, ahogy azt Kazuval is elterveztük. Persze azért Asame most sem éri be a könnyebb megoldással, hiszen alapvetően már bosszantja Feit. Nem feltétlen baj ez, főleg, ha ettől a kínai elveszti a fejét és nagyot hibázik, amiből a csapatunk profitálni tud és fog is.
Asame az ablakhoz lépdel, én pedig lecsúszom az asztaláról. A szavak, amiket hozzám intéz ezután, felidegesítenek. Végig sem gondolom a mondataimat, azok feltörnek belőlem.
- Nem az a baj, hanem az, ha nem kerítetted el azt a kurva tüzet, hogy ne terjedjen szét! - mordulok rá villogó szemekkel. - Ha most nekiállsz hülyeségeket hülyeségekre halmozni, azzal kicsit sem javítasz a helyzeten! - oktatom ki durván, éles hangon. - Ha ez a gyufás dolog azt jelenti, hogy ingerled Feit, az lehet jó, nagyobb a lehetőség, hogy hibázik, de...! - Elharapom a mondatot, mert eszembe jut egy mondat, miszerint ne szólj szám, nem fáj fejem. Érzem, hogy ez most ilyen téma, ezért dühösen kifújom magamból az indulataimat. - Mindegy – vetem oda Asaménak, hogy biztos legyen benne, nem fogok vitázni vele, nem folytatom, amit elkezdtem és lezártnak is tekintem ezt az egészet.
Fei a fejemben olyan, mint valami vadállat, amit ha felbosszantunk, hozza a társait és lerohan minket, erre Asame nekiállt vele játszani. Már beszéltünk róla, hogy ez jó taktika, de mi a faszért kell ezzel így felvágni?! Annyi sok mindenre lehetne marha mód büszke, erre nem, az teszi elégedetté, hogy egy kínai vadászkopó orra alá tolja a legcélravezetőbb nyomokat. Megőrjít...!
A mosolya nem ígér jót és az én hangulatom is eléggé el lett cseszve, ezért alapvető bizalmatlansággal fordulok a csomaghoz. Sértőnek érzem azt is, amit Asame körít mellé, mert láthatóan élvezi, hogy szajhának állít be. Felrémlik bennem egy félsz, hogy esetleg eddig tartott a beetetésem, és az igazság kezd felszínre törni, hogy minden, ami eddig történt, nem volt más, mint az én betörésemre alkalmazott tökéletes módszer. Szilánktörmelékké zúzna egy pillanat alatt, ha nyilvánosan megalázna, de hogy nem úszná meg szárazon, az is holtbiztos. De nem, ez nem lehet, ez nem igaz, ez csak az én félelmem, amitől nincs is okom félni, csak labilis személyiség vagyok és... Off!
Történetesen fingom sincs, milyen ruhákról beszél, egyedül a kimonót tudom nagyobb biztonsággal elhelyezni, de szerencsére számít erre, magyaráz megint nekem. Míg hallgatom, igyekszem lehiggadni, mert annak semmi értelme, hogy a színházasdi előtt összevesszek vele. Egyébként sem akartam ilyesmit, csak annyira fel tud bosszantani dolgokkal...
Ahogy a mondandója végére ér, valószínűleg csúnyán grimaszolok és a féltékenységemnek sem tesz túl jót, hogy Keiyuuval példálozik nekem. Sértetten kicsomagolom a ruhát, majd magam elé emelem. Kikerekednek a szemeim és furcsa alakzatba torzul a szám. Pislogok kettőt, hogy hátha tisztul a kép és valami másnak fog tűnni a cucc, de sajnos semmi sem változik a látképen. Picsába, ezt hótziher, hogy nem veszem fel! Főleg nem a színházba! - az utóbbi mondatot a fejemben a hang szinte már rikoltja, én pedig azonnal az asztalra fektetem a ruhadarabot.
- Felejtsd el – közlöm Asaméval. Olyan, mint egy női cucc, ráadásul ha rám feszül, az rohadtul nem fog tetszeni. A fenekemre simuló farmer más, azt el tudom fogadni, sőt, az kifejezetten tetszik, ahogy az is valamennyire belefér, hogy a felsőtestemre simul egy kicsit a póló, de hogy kihívó kígyóként tekeregjek Asame körül ebben a hacukában, az ki van csukva. Mi vagyok én, férfi amazon?! Ez a szerelés gáz, inkább megyek farmerben, kifestve, szanaszét álló hajjal, ahogy szoktam, vagy ha már Asame mindenképp ragaszkodik valami tradicionális öltözethez, hajlandó vagyok felvenni kimonót. Azt se szívesen, de azt még inkább, mint ezt.
Anyám előadásán nem jelenek meg ilyen ruhában, sőt, azt hittem, normálisan nézhetek ki, jó vagyok, ahogy, arra meg egyáltalán nem voltam felkészülve, hogy már ma megindul a színjáték a szajhaságomat illetően.
- Kazu ilyesmiről kurvára nem beszélt! – fakadok ki. - Elmondta a menettervet és ügyesen kihagyta azt a részt, amiért elküldtem volna bárkit melegebb éghajlatra! - dühöngök a tehetetlenségtől, mert ahogy Asame rám néz... Nem, nem akarom, hogy tudjon olyasmit mondani, ami megenyhít, amitől belátom, hogy igaza van és én is azt akarom majd tenni, amit ő szeretne! Nem akarom...! Inkább elfordulok tőle, hogy ne láthassam őt. - Nem megyek színházba ma – jelentem ki, azzal rohamléptekkel elindulok az ajtó felé, hogy visszaszaladhassak a szobámba, magamra csukhassam, bemeneküljek a fürdőbe és bezárjam az ajtót, ezzel kicsukva Asamét, a kérését, a pillantását, és az egyéb eszközeit arra, hogy meggyőzhessen. Az a nyerő, ha a lehetőségét sem adom meg számára annak, hogy meggyőzhet, mert ez olyan harc, amit nem akarok elveszíteni, holott az eszem is tudja, hogy ez a helyes. Tudom, hogy el kellene fogadnom, amit ajánl, hogy meg kéne vele békélnem és úgy forgatnom, hogy az nekem is jó legyen, de basszus...! Ott lesz az anyám és ha kiszúr engem egy ilyen kombinéban...
Kimonóban sem lennék hajlandó nyilvánosan megjelenni. Nem tudom, miért, de nem. Szép, szép, de hozzám nem illik. Ez nem. Talán, nagy könyörgések árán meggyőzhető lennék, hogy itthonra felvegyem, de nem biztos. Sőt, inkább nemre voksolnék, mint igenre, viszont inkább abban mennék, nem ebben a cuccban, amit kaptam. Asame megkattant? Miből gondolja, hogy ilyesmit felveszek? Oké, hogy bizonyos szemmel tökéletes ízlésficamom van, de-de-de-de-de... Nem! Nem veszek fel egy ilyen göncöt. Ha a seggem bámulják egy feszes farmerben, az rendben van, az egy nadrág, ami már-már női idomokra lett kitalálva, tekintve, hogy a tervezői nemigazán gondoltak olyasmire, ami egy férfi testével megtörténhet, de nadrág, a nadrág pedig férfi viselet, tök mindegy, hogy a mai korban a nők nagytöbbsége hordja ezt, mint szoknyát. Viszont ez a... ez az izé... egy testhez simuló kisruha, ami alá nadrágot is lehet venni. Bakker, pont úgy festenék benne, mint egy traszveszcica.
Asame, te perverz! Még itthon sem jelennék meg abban! Nem is értem, hogy gondolhattad komolyan...
Magasságos, ezt nem hiszem el... Kazu kiröhögne. Jó, ő volt ennél rosszabb helyzetben is, de pont azért. Nem tudom... Tisztára összezavarodtam. Egész eddig teljesen az volt bennem, hogy a szokásomhoz híven valami frankót fogok felvenni, szolid fenékkirajzolós szövetnaci hozzá illő inggel, kivételesen vasalttal, de most sem összegombolva, felállított gallérral, alá egyszínű, nyilván fekete pólóval. Tornacipő, nyakra tekert bőrcsík, valami a kezemre, egy hosszabb és egy rövidebb lánc, amin ugyan nem jó ülni, de marha jól néz ki az oldalamon, precízen belőtt haj és igényesen vékony szemkihúzás. Ezt gondoltam, erre nem. Nagyon nem...
- Mondott pár dolgot – ismerem el -, de én is jobban örülnék annak, ha mi lefektetnénk a játékszabályokat – osztom meg vele őszintén, aztán amint a masszázsszalonban történtekre tér ki, elfordítom a tekintetemet. Nem csak arról van szó, hogy Fei akciója miatt nem szívesen beszélnék a dologról, hanem úgy általában jobban örülnék, ha sosem kerülne elő újra ez a téma. Persze pontosan tudom, hogy ez lehetetlen kívánság. Az viszont csak ront a helyzeten, hogy Asame még csak a saját csapatában sem bízhat teljesen, úgyhogy komoly képpel figyelem a szavait. - Ezt már pépesre rágtuk – jelentem ki komolyan. - Nincs kiskapu. - Ennyivel kívánom jelezni neki, hogy megértettem a feladatomat, miszerint játszom a szajhát, ahogy azt Kazuval is elterveztük. Persze azért Asame most sem éri be a könnyebb megoldással, hiszen alapvetően már bosszantja Feit. Nem feltétlen baj ez, főleg, ha ettől a kínai elveszti a fejét és nagyot hibázik, amiből a csapatunk profitálni tud és fog is.
Asame az ablakhoz lépdel, én pedig lecsúszom az asztaláról. A szavak, amiket hozzám intéz ezután, felidegesítenek. Végig sem gondolom a mondataimat, azok feltörnek belőlem.
- Nem az a baj, hanem az, ha nem kerítetted el azt a kurva tüzet, hogy ne terjedjen szét! - mordulok rá villogó szemekkel. - Ha most nekiállsz hülyeségeket hülyeségekre halmozni, azzal kicsit sem javítasz a helyzeten! - oktatom ki durván, éles hangon. - Ha ez a gyufás dolog azt jelenti, hogy ingerled Feit, az lehet jó, nagyobb a lehetőség, hogy hibázik, de...! - Elharapom a mondatot, mert eszembe jut egy mondat, miszerint ne szólj szám, nem fáj fejem. Érzem, hogy ez most ilyen téma, ezért dühösen kifújom magamból az indulataimat. - Mindegy – vetem oda Asaménak, hogy biztos legyen benne, nem fogok vitázni vele, nem folytatom, amit elkezdtem és lezártnak is tekintem ezt az egészet.
Fei a fejemben olyan, mint valami vadállat, amit ha felbosszantunk, hozza a társait és lerohan minket, erre Asame nekiállt vele játszani. Már beszéltünk róla, hogy ez jó taktika, de mi a faszért kell ezzel így felvágni?! Annyi sok mindenre lehetne marha mód büszke, erre nem, az teszi elégedetté, hogy egy kínai vadászkopó orra alá tolja a legcélravezetőbb nyomokat. Megőrjít...!
A mosolya nem ígér jót és az én hangulatom is eléggé el lett cseszve, ezért alapvető bizalmatlansággal fordulok a csomaghoz. Sértőnek érzem azt is, amit Asame körít mellé, mert láthatóan élvezi, hogy szajhának állít be. Felrémlik bennem egy félsz, hogy esetleg eddig tartott a beetetésem, és az igazság kezd felszínre törni, hogy minden, ami eddig történt, nem volt más, mint az én betörésemre alkalmazott tökéletes módszer. Szilánktörmelékké zúzna egy pillanat alatt, ha nyilvánosan megalázna, de hogy nem úszná meg szárazon, az is holtbiztos. De nem, ez nem lehet, ez nem igaz, ez csak az én félelmem, amitől nincs is okom félni, csak labilis személyiség vagyok és... Off!
Történetesen fingom sincs, milyen ruhákról beszél, egyedül a kimonót tudom nagyobb biztonsággal elhelyezni, de szerencsére számít erre, magyaráz megint nekem. Míg hallgatom, igyekszem lehiggadni, mert annak semmi értelme, hogy a színházasdi előtt összevesszek vele. Egyébként sem akartam ilyesmit, csak annyira fel tud bosszantani dolgokkal...
Ahogy a mondandója végére ér, valószínűleg csúnyán grimaszolok és a féltékenységemnek sem tesz túl jót, hogy Keiyuuval példálozik nekem. Sértetten kicsomagolom a ruhát, majd magam elé emelem. Kikerekednek a szemeim és furcsa alakzatba torzul a szám. Pislogok kettőt, hogy hátha tisztul a kép és valami másnak fog tűnni a cucc, de sajnos semmi sem változik a látképen. Picsába, ezt hótziher, hogy nem veszem fel! Főleg nem a színházba! - az utóbbi mondatot a fejemben a hang szinte már rikoltja, én pedig azonnal az asztalra fektetem a ruhadarabot.
- Felejtsd el – közlöm Asaméval. Olyan, mint egy női cucc, ráadásul ha rám feszül, az rohadtul nem fog tetszeni. A fenekemre simuló farmer más, azt el tudom fogadni, sőt, az kifejezetten tetszik, ahogy az is valamennyire belefér, hogy a felsőtestemre simul egy kicsit a póló, de hogy kihívó kígyóként tekeregjek Asame körül ebben a hacukában, az ki van csukva. Mi vagyok én, férfi amazon?! Ez a szerelés gáz, inkább megyek farmerben, kifestve, szanaszét álló hajjal, ahogy szoktam, vagy ha már Asame mindenképp ragaszkodik valami tradicionális öltözethez, hajlandó vagyok felvenni kimonót. Azt se szívesen, de azt még inkább, mint ezt.
Anyám előadásán nem jelenek meg ilyen ruhában, sőt, azt hittem, normálisan nézhetek ki, jó vagyok, ahogy, arra meg egyáltalán nem voltam felkészülve, hogy már ma megindul a színjáték a szajhaságomat illetően.
- Kazu ilyesmiről kurvára nem beszélt! – fakadok ki. - Elmondta a menettervet és ügyesen kihagyta azt a részt, amiért elküldtem volna bárkit melegebb éghajlatra! - dühöngök a tehetetlenségtől, mert ahogy Asame rám néz... Nem, nem akarom, hogy tudjon olyasmit mondani, ami megenyhít, amitől belátom, hogy igaza van és én is azt akarom majd tenni, amit ő szeretne! Nem akarom...! Inkább elfordulok tőle, hogy ne láthassam őt. - Nem megyek színházba ma – jelentem ki, azzal rohamléptekkel elindulok az ajtó felé, hogy visszaszaladhassak a szobámba, magamra csukhassam, bemeneküljek a fürdőbe és bezárjam az ajtót, ezzel kicsukva Asamét, a kérését, a pillantását, és az egyéb eszközeit arra, hogy meggyőzhessen. Az a nyerő, ha a lehetőségét sem adom meg számára annak, hogy meggyőzhet, mert ez olyan harc, amit nem akarok elveszíteni, holott az eszem is tudja, hogy ez a helyes. Tudom, hogy el kellene fogadnom, amit ajánl, hogy meg kéne vele békélnem és úgy forgatnom, hogy az nekem is jó legyen, de basszus...! Ott lesz az anyám és ha kiszúr engem egy ilyen kombinéban...
Kimonóban sem lennék hajlandó nyilvánosan megjelenni. Nem tudom, miért, de nem. Szép, szép, de hozzám nem illik. Ez nem. Talán, nagy könyörgések árán meggyőzhető lennék, hogy itthonra felvegyem, de nem biztos. Sőt, inkább nemre voksolnék, mint igenre, viszont inkább abban mennék, nem ebben a cuccban, amit kaptam. Asame megkattant? Miből gondolja, hogy ilyesmit felveszek? Oké, hogy bizonyos szemmel tökéletes ízlésficamom van, de-de-de-de-de... Nem! Nem veszek fel egy ilyen göncöt. Ha a seggem bámulják egy feszes farmerben, az rendben van, az egy nadrág, ami már-már női idomokra lett kitalálva, tekintve, hogy a tervezői nemigazán gondoltak olyasmire, ami egy férfi testével megtörténhet, de nadrág, a nadrág pedig férfi viselet, tök mindegy, hogy a mai korban a nők nagytöbbsége hordja ezt, mint szoknyát. Viszont ez a... ez az izé... egy testhez simuló kisruha, ami alá nadrágot is lehet venni. Bakker, pont úgy festenék benne, mint egy traszveszcica.
Asame, te perverz! Még itthon sem jelennék meg abban! Nem is értem, hogy gondolhattad komolyan...
Magasságos, ezt nem hiszem el... Kazu kiröhögne. Jó, ő volt ennél rosszabb helyzetben is, de pont azért. Nem tudom... Tisztára összezavarodtam. Egész eddig teljesen az volt bennem, hogy a szokásomhoz híven valami frankót fogok felvenni, szolid fenékkirajzolós szövetnaci hozzá illő inggel, kivételesen vasalttal, de most sem összegombolva, felállított gallérral, alá egyszínű, nyilván fekete pólóval. Tornacipő, nyakra tekert bőrcsík, valami a kezemre, egy hosszabb és egy rövidebb lánc, amin ugyan nem jó ülni, de marha jól néz ki az oldalamon, precízen belőtt haj és igényesen vékony szemkihúzás. Ezt gondoltam, erre nem. Nagyon nem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése