13.

Deon

Vállat vonok, hogy így rázzam le a válaszai súlyát magamról. Igazából tudtam, mi vár rám és most, hogy kimondta, végre, ugyanúgy nem fogadom el, mint mikor először csillant fel az értelem ezügyben a fejemben. Vagy maradok itt, vagy meghalok, továbbra is ez a célom és még ez a lelketlen tuskó is be fogja látni, hogy jobban jár velem, ha megtart magának, mintha megpróbálna pénzt csinálni abból, amiből nem lehet. Áldatlan testet kaptam, mert amire használnám, arra nem megy, amire viszont használnák, arra nem adom. Nem leszek csak úgy senki szajhája, egy night klubban meg főleg nem fogom illegetni magam. Akármit is csinálnak velem, akkor sem. Hát nem látsz, te majom? Ha engedelmes pöcs lennék, soha nem ismerkedtünk volna meg. És ettől a gondolattól fülig szalad a szám.

- Ha egy yakuza ágyában arany az élet, te miért nem vagy az egyik szeretője? - kérdezem meg tőle precízen kimérve a hangsúlyt, hogy édesen csattanjon, majd el is nevetem magam. - Ó, nem, félreértesz. Én büszke vagyok arra, hogy nem fogsz tudni eladni – jelentem ki játékosan. Egyre jobban élvezem ezt a helyzetet. Szeretek tüzeskedni, táncolni a penge élén, van benne valami izgalmas, valami fájdalmasan gyönyörű és mégis... szánalmas.


Lebecsülném magam? Ez új, ezen még nem gondolkodtam. Úszó voltam, aki a legjobb akart lenni. Akkoriban még voltak céljaim, amik elérhetőnek tűntek. Nem akartam sosem egy vesztes cégét, de ha megkaptam volna, biztosan tudtam volna mit kezdeni vele. Mondjuk eladtam volna és a pénzből, amit kapok érte, egy másikat, egy ésszerűbbet csinálok. De az, ami egy sportbajnoknak kijár, az tetszett volna. Szerettem volna fürdőzni abban a rivaldafényben és üdvözléshadban, ami a nevem kimondásakor keletkezett volna. De a lázadó korral akaratlanul csesztem el mindent. Bár... ha megkérdezném magam, mai szemmel látva, mi lesz belőle, bevállalnám-e... Élnék hazugságban még egy tíz évig, hogy utána azt csináljam, amit akarok? Lehet, megérte volna és akkor most nem ennek a vén fasznak a szobájában ácsorognék valamire várva, nézném rideg kék szemeit és gondolkodnék ilyen felesleges baromságokon, hanem szorgalmasan építeném a jövőmet. Lehet, egész hosszú életet éltem volna meg, így meg, ha nem tesz le arról, hogy eladjon, nem adok magamnak fél évet se a továbbiakra. Szép kis sztori, mi? Na jó, önirónia off.


Gondosan elraktározom az információkat, amiket hallok tőle. Kína valahol mindigis érdekelt, bár nem láncra kötve gondoltam megtekinteni és nem csak egy hálónyit szerettem volna látni belőle. Ez így nem jó. Gondolkodj, Deon! Hogy a picsába érhetném el, hogy ne láss bennem lehetőségeket?! Marha jó vicc ez amúgy az élettől, egész életemben azért küzdöttem, hogy lehetőségeket lássanak bennem és még többet teremtsek, hogy különleges legyek, szóval most sejtelmem sincs, hogyan kéne egy átlagos senkinek lennem, aki egyszerűen csak nem jó arra a célra, amire használni akarják? De tudd meg, te kretén, én más vagyok, mint a többi kölyök és le foglak győzni! Nem a saját fegyvereddel, mert ahhoz nem értek, hanem a magaméval, azzal verhetetlen vagyok.


Ritkán ráz ki a hideg egyszerű fenyegetéstől, de ahogy eléri a tudatomat, mivel tudnám csökkenteni a saját értékemet, az ablakból beáramló, hűs, éjszakai levegő libabőrt ver a testem valamennyi pontjára és elborzadok. Ha megfeszülök, sem leszek képes soha így kielégíteni valakit. Ezt egyszerűen nem... Ha rá is vesznek, hogy bemásszak az asztal alá, biztosan nem azt a nadrágot bontom ki, amelyikért odaküldtek, vagy összecsomózom a cipőfűzőiket, vagy elérem, hogy a forró kávé az ölükben kössön ki, vagy... bármi... bármi mást...

- Figyu. El tudsz te engem képzelni egy night klubban enyelegni valami puhapöcsű faszkalappal? - kérdezem nyugalmat erőltetve az arcomra, mert bizony az, ahogy elképzeltem azt a jelentet, még ha nem is magamat látva a dolog közben, igencsak kibillentett a lelki nyugalmamból. - Elég ciki, ha igen – folytatom szinte szünet nélkül tovább. - Nem vagyok az a típus. Lehet, hogy beillek, mint díszítőelem, de nyugton sem fogok maradni, úgyhogy ennyi, ez ugrott. A yakuzáid meg igazán kereshetnének maguknak nőket, azok legalább nem igényelnek túl sok pepecselést, csak nyitják a lábukat és kész. Nem értem, egy dekoratív csajnál egy dekoratív kölyök miért izgatóbb a számotokra. - Fintorgok, miközben beszélek, de most nem affektálok. Nem könnyű úgy megjátszani magam, hogy közben újra és újra bevillan a fejembe, hogy míg ez a rohadék tárgyal, valaki, egy gyáva kis hímszuka a farkát tövig bekapva végzi a dolgát. Rövid eszmecserét folytatok magammal, majd úgy döntök, inkább hangot adok a bennem feszülő mondatoknak. - Szóval míg tárgyalsz, valaki leszop... - állapítom meg undorodva. Tudom, hogy nem kéne hangot adnom a véleményemnek, mert fogásokat biztosítok magamon így, de jobb ha tudomásul veszi ez a szemét, hogy bármit is talál ki nekem, én ki fogok találni valami választ rá, amivel megborsozom az orra alját. - A kellemest a hasznossal? Hülye fasz vagy! Azért kötnéd össze a kettőt, mert sem a tárgyalást, sem az életed nem élvezed, de még csak a szexet sem. Férfinek születtél, az más kérdés, hogy időközben valahol kisiklottál, és lehet, hogy a büszkeséged is túlnő rajtad, de baszki, annyit azért tudhatnál, hogy a nők lettek arra kitalálva, hogy egyszerre több dolgot csináljanak! Ha nem jelent semmit számodra az élvezed, legalább ne keresd! Vagy ez valami státuszszimbólum a kreténekből álló világodban, hogy minél többen szopnak le minél számukra megalázóbb szitukban, annál fényesebb a nimbuszod? Gratulálok! - Túlharsogom a saját szándékaimat, kezem a csípőmre csúszik és kibillentem felé, fejemmel kihívóan felszegem egy pillanatra, míg egy megvető pillantást is küldök felé, s mire észbe kapok, már rég belementem a játékába. Rohadék...!


Moderálom inkább magam és hiába nincs kedvem cigizni, dühösen kajtatni kezdek a zsebemben a dobozért, csakhogy azt visszaejtettem a szekrényre. Hm. Dilemma. Ha most odamegyek érte, a csapdájába szaladok, vagy hagyja még, hogy egy kicsit kiélvezzem az előjátékot? Inkább zsebre dugom a kezeimet és állhatatosan bámulok rá, de nem mozdulok el az ablaktól. Legrosszabb esetben még mindig kivethetem magam innen.

- Marad a hullazsák – jelentem ki győzedelmes vigyorral.