141.

Naoto

Hosszas keresgélés után végre megtalálom a két legmegfelelőbb embert Deon nem-védelmére. Ez a két testőr pokoli jó, de némi pénzért hajlandóak egy-két szívességre, így elégedett mosolyra húzva számat dőlök hanyatt a székben hatalmasat nyújtózkodva. Nem lesz nehéz dolgom, s bár sosem szerettem előre inni a medve bőrére, most mégis érzem a számban a győzelem ízét... Lehunyom szemem. Szükségem van egy kevéske pihenésre, mielőtt elkísérnénk Asamét és azt a taknyot az előadásra. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal is, hogy még a két testőrnek is szólnom kellene. Ryuu most nincs itt szerencsére, hazaugrott pár holmiért, így egyelőre nyugtom van tőle is egy darabig.


Elgondolkodom. Számtalanszor eljátszadoztam azzal a gondolattal, milyen lenne meghalni Asaméért. Hogy milyen lenne, ha megmenthetném azzal, hogy elé ugorva fogom fel testemmel a neki szánt golyót, s utolsó leheletemmel még megvallom neki, hogy szerettem, igaz szerelemmel. A hideg kiráz, ahogy eszembe jut. Egy, mert ez az élet és nem egy csöpögős dorama, kettő, mert én baszottul nem vagyok ennyire nyálas. Persze azért eszembe jut ilyenkor, mit tenne Asame. Sajnálna? Fájna neki? Megköszönné? De ezekre a kérdésekre csak akkor kaphatnék választ, ha mindez bekövetkezne.


Ha szemmel ölni lehetne, Deon már rég alulról szagolná az ibolyát, vagy épp díszelegne egy betonfal kötőanyagaként, de sajnos ezt a képességet sem én kaptam. Talán majd a következő életemben. Most az első feladatom az, hogy eltávolítsam Asame közeléből a lehető legnagyobb veszélyforrást, Deont.


Eszembe jut az az este, mikor Asamét ápolva rám nyitott. Tisztán emlékszem az arcára kiülő érzelmekre és egyszerűen hányni tudnék attól, amit láttam rajta. Undorító puha pöcs... Ez volt az első dolog, ami akkor az eszembe jutott, s gondolkodóba ejtett. Egy ilyen soha a büdös életben nem lesz képes arra, amit én akkor éjjel már ki tudja, hányadjára éltem meg Asame mellett. Borzalmas látni a szenvedését, hallgatni a lázálmok szülte szavakat és borzalmas volt végighallgatni, ahogy a kölyök miatt aggódott még akkor is. Egy jó testőr mindent kibír gazdája kedvéért, de egy reménytelen szerelmes még többet elvisel szeretete alanyától... Én pedig tűrök, folyamatosan, nem feladva egy percig se, immáron közel öt éve...