Mikor meghallom az ajtó nyílásának hangját, hirtelen visszafojtom a belőlem feltörő hangokat. Mi van, bazzeg, nem látod, hogy most nem vágyom társaságra?! Menj a fenébe! - vágnám az érkezőhöz, ám tartok tőle, hogy mondjuk, Ryuuichi az, s csupán azért jött, hogy szóljon valamiről, s fel akarna vakarni a lelki posványból, mikor meghallja elcsukló hangom, erre pedig semmi szükségem. Inkább megvárom, míg megmondja, mit akar, biccentek, vagy intek, hogy vettem, aztán mehet, ám csupán lépések hallatszódnak. Mi a kulimász...? Felpillantok, hogy megnézzem, ki zavar egy ilyen helyzetben, s meglátom a vádlira tetovált sárkányt, így nincs is szükségem továbbhaladni tekintetemmel a testen, hogy lássam, ki a franc mer zavarni. Asame, ki más? Miért is számítottam rá, hogy lemond a csesztetésemről? Mert hülye vagyok, ennyi.
Visszalököm magam a vízbe, mélyen elmerülök a felszín alatt, elrugaszkodom a medence szélétől, majd pár nehezebb gyakorlatot megcsinálok, hogy lenyugtassam magam. A fáradtság bizonyos mértékben tud nagyon hatásos lenni. Amint a felszínre érek, levegő után kapok, mert kicsit túlfeszítettem a húrt, tovább maradtam lent a számítottnál. Hiába, ha az ember nem gyakorolja ezeket a mozdulatokat, nehéz visszazökkenni. A test nem tart fenn olyan izomtömegeket, amire nincs szükség, hiszen azt táplálni kell, szóval ha kiesik valaki az edzettségből, kezdheti újraépíteni az izomzatát.
Megrázom a fejem, amitől a hajamról szanaszét fröcsköl a víz. Szeretem ezt. Vetek egy pillantást Asaméra, hiába nem akartam. A dacnál az aggodalom erősebb bennem. Szerencsére a lépcsőn ül, a kötése nem lóg a vízbe, úgyhogy ha nem verek nagy áramlatokat, amit egyedül nehéz lenne kivitelezni egy ekkora medencében, akkor rendben lesz. A szemei csukva, az arcán rengeteg gondterhelt kis vonás, nekem pedig bűntudatom van. Én kezeltem rosszul a helyzetet, miattam lett hiszti, de ha most elkezdem megmagyarázni a viselkedésemet, akkor összeroppantom a saját büszkeségemet. Ha viszont nem, azzal egy kezeletlen nyílt sebbel fogunk a kapcsolatunkkal megjelenni a mai előadáson, ami borzasztó lenne.
Kiúszom a szélre, majd kimászom a medencéből. A testemről, hajamból és úszónadrágomból csorog a víz. Még van három másodpercnyi időm, míg elindulok valamerre, hogy eldöntsem, engedek, vagy makacskodom még. Természetesen engedek. Egy kicsit. Csak annyit, hogy rendbe hozható legyen a kettőnk közti viszony. Bármit is érzek, azzal nem sodorhatom veszélybe őt vagy magamat, mást meg aztán főleg nincs jogom. Tehát elindulok Asame felé. Útközben magamhoz veszem a törölközőm, majd leterítem a medence széle mellett és ráfekszem.
Mit mondjak? Nekem kellene beszélnem, csak nem volt elég időm monológot kreálni, így hát pár percig még gondolkodom. Visszaidézem, mi történt azután, hogy a szobába mentem, s lassanként összeáll, mit kellene mondanom. Most a szám nem engedelmeskedik, így a kommunikációmat azzal folytatom, hogy felsóhajtok.
- Nem akarok mást, mint amit kértél tőlem – jelentem ki csendesen. Kezeimmel egymásba kapaszkodom a mellkasomon, egyébként egyenesen fekszem a törölközőn. - Nem azért, mert te kérted, hanem mert tudom, hogy ez az egyetlen megoldása a feladatnak – folytatom nehézkesen. Burkoltan hárítom ezzel a mondattal azt, hogy hatalmas hatással van rám, hogy elég kérnie, belenéznie a szemeimbe, és én elvesztem, magatehetetlenné válok és egyértelműen az van, amit ő akar. Ez az igazság, amit nyilván tud, hiszen belém látott már nem egyszer. Szeretném, ha nem lennék ennyire könnyen befolyásolható, de képtelen vagyok ellenállni. Asame hegyeket mozgat meg bennem, én pedig hiába félek, hogy egyszer ez rossz fájdalmat fog eredményezni, olyat, mint ez a mai is, nincs eszközöm, módszerem, de még csak erőm sem ellenállni. Zavar ez a védtelenség és kiszolgáltatottság, méghozzá nagyon.
Magyarázkodhatnék azzal kapcsolatban, amit mondtam, de nem akarok. Túl kell lépnem dolgokon, úgyhogy megteszem.
- Tincsekre szedett, szanaszét álló haj, vékony szemkontúr rendben van a ruhához? - kérdezem meg csendesen. Aztán úgy döntök, kérek még pár infót az estével kapcsolatban, hogy időben elkezdhessem összerakni a szerepemet. - Kazutól kaptam szóban névlistát, kik lesznek ma a színházban és meg is akarja mutatni őket nekem. Kit kerüljek el? - kérdezem meg Asamét. - Egyéb tudnivaló?
Visszalököm magam a vízbe, mélyen elmerülök a felszín alatt, elrugaszkodom a medence szélétől, majd pár nehezebb gyakorlatot megcsinálok, hogy lenyugtassam magam. A fáradtság bizonyos mértékben tud nagyon hatásos lenni. Amint a felszínre érek, levegő után kapok, mert kicsit túlfeszítettem a húrt, tovább maradtam lent a számítottnál. Hiába, ha az ember nem gyakorolja ezeket a mozdulatokat, nehéz visszazökkenni. A test nem tart fenn olyan izomtömegeket, amire nincs szükség, hiszen azt táplálni kell, szóval ha kiesik valaki az edzettségből, kezdheti újraépíteni az izomzatát.
Megrázom a fejem, amitől a hajamról szanaszét fröcsköl a víz. Szeretem ezt. Vetek egy pillantást Asaméra, hiába nem akartam. A dacnál az aggodalom erősebb bennem. Szerencsére a lépcsőn ül, a kötése nem lóg a vízbe, úgyhogy ha nem verek nagy áramlatokat, amit egyedül nehéz lenne kivitelezni egy ekkora medencében, akkor rendben lesz. A szemei csukva, az arcán rengeteg gondterhelt kis vonás, nekem pedig bűntudatom van. Én kezeltem rosszul a helyzetet, miattam lett hiszti, de ha most elkezdem megmagyarázni a viselkedésemet, akkor összeroppantom a saját büszkeségemet. Ha viszont nem, azzal egy kezeletlen nyílt sebbel fogunk a kapcsolatunkkal megjelenni a mai előadáson, ami borzasztó lenne.
Kiúszom a szélre, majd kimászom a medencéből. A testemről, hajamból és úszónadrágomból csorog a víz. Még van három másodpercnyi időm, míg elindulok valamerre, hogy eldöntsem, engedek, vagy makacskodom még. Természetesen engedek. Egy kicsit. Csak annyit, hogy rendbe hozható legyen a kettőnk közti viszony. Bármit is érzek, azzal nem sodorhatom veszélybe őt vagy magamat, mást meg aztán főleg nincs jogom. Tehát elindulok Asame felé. Útközben magamhoz veszem a törölközőm, majd leterítem a medence széle mellett és ráfekszem.
Mit mondjak? Nekem kellene beszélnem, csak nem volt elég időm monológot kreálni, így hát pár percig még gondolkodom. Visszaidézem, mi történt azután, hogy a szobába mentem, s lassanként összeáll, mit kellene mondanom. Most a szám nem engedelmeskedik, így a kommunikációmat azzal folytatom, hogy felsóhajtok.
- Nem akarok mást, mint amit kértél tőlem – jelentem ki csendesen. Kezeimmel egymásba kapaszkodom a mellkasomon, egyébként egyenesen fekszem a törölközőn. - Nem azért, mert te kérted, hanem mert tudom, hogy ez az egyetlen megoldása a feladatnak – folytatom nehézkesen. Burkoltan hárítom ezzel a mondattal azt, hogy hatalmas hatással van rám, hogy elég kérnie, belenéznie a szemeimbe, és én elvesztem, magatehetetlenné válok és egyértelműen az van, amit ő akar. Ez az igazság, amit nyilván tud, hiszen belém látott már nem egyszer. Szeretném, ha nem lennék ennyire könnyen befolyásolható, de képtelen vagyok ellenállni. Asame hegyeket mozgat meg bennem, én pedig hiába félek, hogy egyszer ez rossz fájdalmat fog eredményezni, olyat, mint ez a mai is, nincs eszközöm, módszerem, de még csak erőm sem ellenállni. Zavar ez a védtelenség és kiszolgáltatottság, méghozzá nagyon.
Magyarázkodhatnék azzal kapcsolatban, amit mondtam, de nem akarok. Túl kell lépnem dolgokon, úgyhogy megteszem.
- Tincsekre szedett, szanaszét álló haj, vékony szemkontúr rendben van a ruhához? - kérdezem meg csendesen. Aztán úgy döntök, kérek még pár infót az estével kapcsolatban, hogy időben elkezdhessem összerakni a szerepemet. - Kazutól kaptam szóban névlistát, kik lesznek ma a színházban és meg is akarja mutatni őket nekem. Kit kerüljek el? - kérdezem meg Asamét. - Egyéb tudnivaló?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése