Elveszem a nadrágot, de mikor beszól, dühösen a szemébe nézek.
- Ha csesztetsz, elmehetsz a picsába! – vágom hozzá azonnal. A mondat csípőből jön és mindent lefed, amit most érzek. Így is rosszul érint ez a helyzet, de ha még kihangsúlyozza a bénaságom és gúnyol vele, komolyan megharagszom, s baszhatja a színházat, mert nem megyek. A sértésekre érzékeny vagyok, egy szemvillanás alatt feldühítenek és bosszúszomjassá tesznek, az pedig elképzelhetetlen módon fáj, ha egy nekem kedves személy gázol bele a büszkeségembe, vagy a lelkembe. Korábban megmondtam Asaménak, hogy nem vagyok megbocsátó típus, engem nem lehet kiengesztelni, mert attól csak még dühösebb leszek, de az ingerlésre is képes vagyok egy vadállatként reagálni. Kaoru tudna mesélni, az egyik haverjának berúgtam az arcába az orrát, mikor elpattant az a bizonyos húr. Ilyen mérvű visszaharapásra lehet tőlem számítani és hiába nincs ezzel tisztában Asame, hiába szeretem, nem fogok tudni parancsolni magamnak, ha kiborít. Ezt meg már tapasztalhatta, mikor üvöltöztem vele.
A nadrág felvétele tényleg nem egy bonyolult művelet, gyorsan meg is vagyok vele, hisz a napi rutinomhoz tartozik, de ami utána következik, azt már varázslásnak is lehetne nevezni. Csak figyelem Asamét, ahogy rám aggatja az öltözék felsőjét, miközben reménykedem benne, hogy le fogom tudni magamról operálni az est végén. Na nem rögtön, hanem mikor visszaérkezünk ide. Az is csábító gondolat, hogy Asame veszi le rólam, ám ha marad ez a hangulat, rohadtul elfelejthet.
A rohadt életbe, pedig kurva nagy büszkeséget pakoltam arra a bizonyos asztalra, hogy kiegyensúlyozottan érkezzünk arra a kibaszott yakuzarendezvényre! Miért kell semmibe vennie az áldozatomat?! Miért kell beletipornia a földbe?! Ha annyit sem érek neki, hogy rendesen bánjon velem, ne vigyen el megnézni anyám előadását, hagyjon itthon, hátha Fei tényleg lecsap a házra és elvisz a piccsába! Döntsük már el, hogy mi van! Ha valakivel játszadozni akar, azt ne velem tegye, mert én nem fogok jó játékszert alakítani! Én inkább megdöglöm, de ezt Asaménak is nagyon jól kellene tudnia!
Befejeződik a kötögetés, gombolkodás, s ellép tőlem, majd végignéz rajtam. Kiszáll belőlem a méreg egy csapásra, inkább zárkózóvá és zavarttá tesz az a pillantás, amit kapok. Tetszik Asaménak a látvány. Fura érzés. Vajon csak akkor válik ilyen elégedetté, ha azokat a cuccokat hordom, amit ő kíván rajtam látni? Remélem, nem gondolja, hogy hajlandó vagyok lemondani a farmerjeimről és a pólóimról, ahogy azt főleg nem, hogy ez csak a kezdet, majd szép lassan átalakít. Mondta, hogy nem gondolja ezt, látva azonban ezt a tekintetet erősen megfontolandó mégis pár apróság. Szinte rémülten kell egy mondat után kapnom, amely bizonyítja számomra, hogy Asaménak úgy vagyok jó, ahogy, de szerencsére több ilyen is felbukkan az emlékeimből. Vagy csak álmodtam őket? Bármi is legyen az igazság, hamarosan nem fog egyikünk sem hamis kártyákkal játszani, így ha valamikor is megtettük, fény fog derülni a turpisságainkra.
Felvilágosít végül, de nem utolsó sorban, hogy ehhez a nyakhoz nem illik lánc. Heh. Ez vicces. Lehet, hogy a tradicionális dolgokhoz kicsit sem értek, de a divathoz, a megjelenéshez annál inkább szerény véleményem szerint. Na jó, most nem szólok be neki válaszul, inkább megelégszem egy fölényes kis mosolyfélével, amivel visszaverem az oltását, aztán nem bírom ki, hogy ne vigyorodjak el, mert leadtam korábban egy extrém kívánságlistát Ryuuichinek, s a vadabb szó hallatán rögtön az egyik édes kis csuklószorító jut eszembe. Vajon ilyesmire gondolt? Meglátjuk. Ingerem van nem kikérni a véleményét, ám mielőtt dűlőre juthatnék a kérdés kapcsán, az állam alá nyúl és felemeli a fejem, hogy megcsókolhasson.
Nem igazán tudok néha eligazodni Asamén. Nem értem, hogy fér nála össze az, hogy megsért és az, hogy szédítő csókban részesít. Nem tudok mit kezdeni most azzal, ahogy becéz, ahogy röviden megcsókol és a mosolyával. Váratlan fordulatként hat a korábbiakhoz képest. Vagy csak számomra? Franc tudja.
Nekem most inkább a külsőm tökéletesítésével kell törődnöm, úgyhogy függőben hagyom a fejemben jelentkező kérdéseket, s megfésülködöm, megszárítom a hajam, majd ahogy mondtam, szanaszét állóra belövöm. Elmegy rá egy adag lakk és egy idő, de megéri az áldozatokat, mert mesteri munkát végzek. Ezután kihúzom a szemeimet, majd előbányászom a két csuklódíszemet és a karjaimra csatolom őket. Fekete bőrszíjon három sor szegecs, abból is a középső egy pici egy nagy kiszögelléssel. Izgatott kíváncsiság lesz úrrá rajtam, egyre gondoltunk-e Asaméval a „vad” kifejezést illetően, de ez most már hamarosan kiderül. Kellemesen édeskés illatú parfümmel dobom még meg az összhatást, majd belebújok a qipaohoz tartozó zokniba és cipőbe. Végezetül megállok a tükör előtt, hogy szemügyre vegyem egészben a munkámat. Hm… annyira nem vészes ez a cucc, de hogy tarolni fogok, az elég valószínű.
Megkeresem az Asamétól kapott telefonomat, mert az fontos lehet, ám mielőtt megpróbálnám valahova tenni, mert arra nem figyeltem, van-e zsebe a nadrágnak, megpillantom rajta az üzenetet. A kezemben a készülékkel robogok ki a kocsihoz, majd amint beülök, olvasni kezdem, mit írt Kazu. Elvigyorodom, mert nem egyedül leszek qipaoban, ráadásul ő sem rajong nálam jobban a dologért és még csak a sorból sem fogunk kilógni, mert ha igaza van, akkor Hiroto, Ryo, Keiyuu és a többiek is ilyenben lesznek. Jó, így már nyugodtabb vagyok sokkal. Tudok nevetni is az sms-én, ami elülteti a gondolatot a fejemben, hogy talán a kimono férfiatlanabb öltözék lenne annál, mint ami rajtam van. Attól függ… ha női kimonot kap az ember, az merőben más, mintha férfit. Na mindegy, most már kár nyavalyognom még magamban is az öltözékem miatt. Adott a helyzet, immár az a kérdés, mennyit tudok kihozni belőle. Fordíthatom az előnyömre is, csak ügyesnek kell lennem.
Miután másodjára is átfutottam az üzenetet, kitörlöm. Nem szokásom az ilyesmi, ám a yakuzás világban máshogy mennek a dolgok. Ki tudja, kerül-e más kezébe a telefonom. Ha rajtam múlik, akkor nem, de okosabbnak vélem felkészülni erre az eshetőségre is. Ha nyomoznak az ember után, sosem lehet elég óvatos. A lényeget egyébként is megjegyeztem: szerencsésnek mondhatom magam. Tényleg? Lassan Asaméra fordítom a pillantásom, mert már nem írok vissza Kazunak, inkább ha lesz rá lehetőség, megvitatom vele a dolgokat. Ha nem, úgyis jön még hozzánk, vagy holnap a versenyen, a kocsijában ülve rákérdezek erre-arra.
- Ha csesztetsz, elmehetsz a picsába! – vágom hozzá azonnal. A mondat csípőből jön és mindent lefed, amit most érzek. Így is rosszul érint ez a helyzet, de ha még kihangsúlyozza a bénaságom és gúnyol vele, komolyan megharagszom, s baszhatja a színházat, mert nem megyek. A sértésekre érzékeny vagyok, egy szemvillanás alatt feldühítenek és bosszúszomjassá tesznek, az pedig elképzelhetetlen módon fáj, ha egy nekem kedves személy gázol bele a büszkeségembe, vagy a lelkembe. Korábban megmondtam Asaménak, hogy nem vagyok megbocsátó típus, engem nem lehet kiengesztelni, mert attól csak még dühösebb leszek, de az ingerlésre is képes vagyok egy vadállatként reagálni. Kaoru tudna mesélni, az egyik haverjának berúgtam az arcába az orrát, mikor elpattant az a bizonyos húr. Ilyen mérvű visszaharapásra lehet tőlem számítani és hiába nincs ezzel tisztában Asame, hiába szeretem, nem fogok tudni parancsolni magamnak, ha kiborít. Ezt meg már tapasztalhatta, mikor üvöltöztem vele.
A nadrág felvétele tényleg nem egy bonyolult művelet, gyorsan meg is vagyok vele, hisz a napi rutinomhoz tartozik, de ami utána következik, azt már varázslásnak is lehetne nevezni. Csak figyelem Asamét, ahogy rám aggatja az öltözék felsőjét, miközben reménykedem benne, hogy le fogom tudni magamról operálni az est végén. Na nem rögtön, hanem mikor visszaérkezünk ide. Az is csábító gondolat, hogy Asame veszi le rólam, ám ha marad ez a hangulat, rohadtul elfelejthet.
A rohadt életbe, pedig kurva nagy büszkeséget pakoltam arra a bizonyos asztalra, hogy kiegyensúlyozottan érkezzünk arra a kibaszott yakuzarendezvényre! Miért kell semmibe vennie az áldozatomat?! Miért kell beletipornia a földbe?! Ha annyit sem érek neki, hogy rendesen bánjon velem, ne vigyen el megnézni anyám előadását, hagyjon itthon, hátha Fei tényleg lecsap a házra és elvisz a piccsába! Döntsük már el, hogy mi van! Ha valakivel játszadozni akar, azt ne velem tegye, mert én nem fogok jó játékszert alakítani! Én inkább megdöglöm, de ezt Asaménak is nagyon jól kellene tudnia!
Befejeződik a kötögetés, gombolkodás, s ellép tőlem, majd végignéz rajtam. Kiszáll belőlem a méreg egy csapásra, inkább zárkózóvá és zavarttá tesz az a pillantás, amit kapok. Tetszik Asaménak a látvány. Fura érzés. Vajon csak akkor válik ilyen elégedetté, ha azokat a cuccokat hordom, amit ő kíván rajtam látni? Remélem, nem gondolja, hogy hajlandó vagyok lemondani a farmerjeimről és a pólóimról, ahogy azt főleg nem, hogy ez csak a kezdet, majd szép lassan átalakít. Mondta, hogy nem gondolja ezt, látva azonban ezt a tekintetet erősen megfontolandó mégis pár apróság. Szinte rémülten kell egy mondat után kapnom, amely bizonyítja számomra, hogy Asaménak úgy vagyok jó, ahogy, de szerencsére több ilyen is felbukkan az emlékeimből. Vagy csak álmodtam őket? Bármi is legyen az igazság, hamarosan nem fog egyikünk sem hamis kártyákkal játszani, így ha valamikor is megtettük, fény fog derülni a turpisságainkra.
Felvilágosít végül, de nem utolsó sorban, hogy ehhez a nyakhoz nem illik lánc. Heh. Ez vicces. Lehet, hogy a tradicionális dolgokhoz kicsit sem értek, de a divathoz, a megjelenéshez annál inkább szerény véleményem szerint. Na jó, most nem szólok be neki válaszul, inkább megelégszem egy fölényes kis mosolyfélével, amivel visszaverem az oltását, aztán nem bírom ki, hogy ne vigyorodjak el, mert leadtam korábban egy extrém kívánságlistát Ryuuichinek, s a vadabb szó hallatán rögtön az egyik édes kis csuklószorító jut eszembe. Vajon ilyesmire gondolt? Meglátjuk. Ingerem van nem kikérni a véleményét, ám mielőtt dűlőre juthatnék a kérdés kapcsán, az állam alá nyúl és felemeli a fejem, hogy megcsókolhasson.
Nem igazán tudok néha eligazodni Asamén. Nem értem, hogy fér nála össze az, hogy megsért és az, hogy szédítő csókban részesít. Nem tudok mit kezdeni most azzal, ahogy becéz, ahogy röviden megcsókol és a mosolyával. Váratlan fordulatként hat a korábbiakhoz képest. Vagy csak számomra? Franc tudja.
Nekem most inkább a külsőm tökéletesítésével kell törődnöm, úgyhogy függőben hagyom a fejemben jelentkező kérdéseket, s megfésülködöm, megszárítom a hajam, majd ahogy mondtam, szanaszét állóra belövöm. Elmegy rá egy adag lakk és egy idő, de megéri az áldozatokat, mert mesteri munkát végzek. Ezután kihúzom a szemeimet, majd előbányászom a két csuklódíszemet és a karjaimra csatolom őket. Fekete bőrszíjon három sor szegecs, abból is a középső egy pici egy nagy kiszögelléssel. Izgatott kíváncsiság lesz úrrá rajtam, egyre gondoltunk-e Asaméval a „vad” kifejezést illetően, de ez most már hamarosan kiderül. Kellemesen édeskés illatú parfümmel dobom még meg az összhatást, majd belebújok a qipaohoz tartozó zokniba és cipőbe. Végezetül megállok a tükör előtt, hogy szemügyre vegyem egészben a munkámat. Hm… annyira nem vészes ez a cucc, de hogy tarolni fogok, az elég valószínű.
Megkeresem az Asamétól kapott telefonomat, mert az fontos lehet, ám mielőtt megpróbálnám valahova tenni, mert arra nem figyeltem, van-e zsebe a nadrágnak, megpillantom rajta az üzenetet. A kezemben a készülékkel robogok ki a kocsihoz, majd amint beülök, olvasni kezdem, mit írt Kazu. Elvigyorodom, mert nem egyedül leszek qipaoban, ráadásul ő sem rajong nálam jobban a dologért és még csak a sorból sem fogunk kilógni, mert ha igaza van, akkor Hiroto, Ryo, Keiyuu és a többiek is ilyenben lesznek. Jó, így már nyugodtabb vagyok sokkal. Tudok nevetni is az sms-én, ami elülteti a gondolatot a fejemben, hogy talán a kimono férfiatlanabb öltözék lenne annál, mint ami rajtam van. Attól függ… ha női kimonot kap az ember, az merőben más, mintha férfit. Na mindegy, most már kár nyavalyognom még magamban is az öltözékem miatt. Adott a helyzet, immár az a kérdés, mennyit tudok kihozni belőle. Fordíthatom az előnyömre is, csak ügyesnek kell lennem.
Miután másodjára is átfutottam az üzenetet, kitörlöm. Nem szokásom az ilyesmi, ám a yakuzás világban máshogy mennek a dolgok. Ki tudja, kerül-e más kezébe a telefonom. Ha rajtam múlik, akkor nem, de okosabbnak vélem felkészülni erre az eshetőségre is. Ha nyomoznak az ember után, sosem lehet elég óvatos. A lényeget egyébként is megjegyeztem: szerencsésnek mondhatom magam. Tényleg? Lassan Asaméra fordítom a pillantásom, mert már nem írok vissza Kazunak, inkább ha lesz rá lehetőség, megvitatom vele a dolgokat. Ha nem, úgyis jön még hozzánk, vagy holnap a versenyen, a kocsijában ülve rákérdezek erre-arra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése