Elröhögöm magam, látva, hogy Kazunak halvány lila fingja sincsen, miről beszéltem. Ha spanyolul, vagy franciául szólaltam volna meg, megérteném a dolgot, így viszont csak mulattat. Hagyom gondolkodni, aztán ha nem ugrik be neki, kisegítem. Szerencséjére nincs ilyenre szükségem, mert őt bátran ugrathatnám Asame kérése ellenére, hiszen ez nyilván belefér a barátságunkba.
- Eh… - bukik ki belőlem halkan. – Én azt hittem, levágtad a dolgokat… mármint, hogy ennél jobban – teszem hozzá a mondat kiegészítő részét, miközben elképedten bámulok Kazura. Nem gondolnám, hogy titkolnom kéne előle, mi van köztünk Asaméval, de azt sem, hogy nyíltan meg kellene mondanom, hiszen sok mindenben egyáltalán nem lehetek biztos. Még átrágom, mit és hogyan osszak meg vele, mert… nem tudom, bízom benne. Néha jó lenne megtárgyalni ezeket, hátha a gondolkodása jobban hasonlít az enyémhez. Mindezt annak ellenére, hogy ha épp nem öljük egymás idegzetét, vagyis nem balhézunk Asaméval, akkor remekül megértjük szerintem egymást. Mégis más Kazuval és vele megbeszélni valamit.
Egy szőke srác lép a körünkbe és a hang, amit megüt, azonnal ellenszenvessé teszi őt a számomra. Szúrós pillantást vetek rá, ennyivel intézem el, hiszen ezt még azt hiszem, megtehetem. Nem keverem bajba Asamét a heves viselkedésemmel, mert nagyon nem lenne jó szégyent hozni rá, főleg nem az ő társasága előtt. Hát akkor megint az okos enged és egy újabb hülye tör világhatalomra. A picsába!
Úgy veszem észre, Kazunak sem sokkal szimpatikusabb a szöszi, mert ahogy visszaválaszol neki, tele van indulattal és az egész tartása görcsös és támadó lesz. Nem is értem, miért, de megvárom, míg kicsit lenyugszik.
- Ezen a srácon röhögni kell, Kazu – mondom neki csendesen. – Hulla fölöslegesen idegeled magad, egyszerűen röhögj a képébe és hagyd ott a francba. Nagy az arca, ami két dologra jó, könnyű leköpni, és könnyű megütni is – folytatom vigyorogva. – Tök ellenszenves és ha versenyző, nem olyan sok idő múlva ketten lapítjuk a lazúrba – bíztatom kacsintva. Noha Asame még nem taníthatott nekem semmit, biztos vagyok benne, hogy a belém nevelt maximalizmus miatt hamar és jól megtanulok vezetni, s mivel sokkal többet fogok fel a külvilágból a gyógyszerem hatására, gyorsabban reagálok mindenre, kétlem, hogy ez a kis pöcs lemoshat a pályáról bármelyikünket. Asame szerint Kazu a legjobb versenyző, én meg vagyok annyira magabiztos, hogy mellé tegyem magam, mint leendő másik legjobb versenyzőt.
Követem pillantását, s megakad a szemem egy nagyon feltűnő srácon. Elképesztő, ahogy kinéz. Szóval ő Keiyuu, és a beképzelt szöszi Hiroto. Megjegyzem őket, s a pillantásom nem tudom levenni a díszes, nőies Keiyuuról. Baromira jól néz ki, ez igaz, és valahogy úgy érzem, mintha valaminek az ellentétes pólusai, a kétféle megjelenítői lennénk. A versenyszellem is felébred persze bennem, így Kazu arcát méregetem, hátha rájövök, melyikünket tartja dögösebbnek. Ez fontos szempont és nem fogadom el, ha csak azért engem, mert a barátja vagyok.
- Asame is kígyónak nevezte – mondom csendesen – és megkért, hogy maradjak tőle távol. Gondolom, azért, amit te is említesz – teszem hozzá lazán, mégsem bírom elereszteni a tekintetemmel. Van valami Keiyuuban, ami miatt úgy vonzódom hozzá, mint a testek a földhöz a gravitáció miatt, de tudom, ha a közelébe mennék, ösztönösen harcolnánk egymással, és azt senki sem köszönné meg. Olyannak látom magunkat, mint két fiatal kakast a szemétdombon, akik készek életre-halálra menni egymás ellen, mert csak egy maradhat, mint a Hegylakóban. Szinte várom, hogy kiszúrjon, hogy tudatosuljon benne, hogy akadt egy riválisa, akinek feltett szándéka legyőzni, ám mielőtt farkasszemet nézhetnék vele, másokra kell figyelnem.
Miközben bemutatja nekem a yakuzavilág krémjét, én is megmondom neki, hogy az egyik feleséget látásból már ismerem, méghozzá a tetkószalonból, ahol a pirszingjeimet lövettem. Elárulom azt is, hogy azért jegyeztem meg, mert a hátán egy festményt megszégyenítő kígyó tekereg, amit szerintem bűn elrejteni, de tény, hogy mindig még ő sem flangálhat nyitott hátú cuccokban. Aztán nem sokkal ezután megtudom, ki a másik, akitől tartózkodnom kell, és ezt is megosztom Kazuval, csak hogy tudja. Asahito hihetetlenül kilóg a többiek közül, és ő is vonz valamiért.
- Gáz, de Asame pont azokra mondta, hogy kerüljem el, akikhez legszívesebben közel lennék, odamennék hozzájuk – árulom el halkan a srácnak. – Keiyuu rohadtul ingerel, Asahito meg kíváncsivá tett – magyarázom is meg, miért érzek vonzalmat kettőjük iránt. A többiek annyira nem kötnek le, mert vagy nem érdekesek, vagy már korábban megállapítottam róluk, hogy nagyon jól pakolták őket össze a gyerekgyárban, és remek ízléssel emelik ki az egyéniségüket. Ilyen, természetesen Asame mellett, Akihito, Nishida és maga Kazu is, de erről én persze hallgatok.
Kiszúrom végül én is Yorut. Meglep, hogy öltönyt visel, egy pár pillanatig nem is vagyok benne biztos, hogy ugyanazt a személyt bámuljuk Kazuval, aztán fennakadok az infón, és kerek szemekkel pislogok párat a mellettem álló srácra. Heh! Ez durva. De az még inkább, hogy ilyenekről „pletykál” bárki ebben a körben.
- Te Kazu… feltétlen tudnom kell olyasmit, amit két ember a hálóban egymással csinál? – kérdezem meg tőle fojtott hangon. – Nekem az ilyesmi… egy kissé… tabu téma – magyarázom is meg neki kínoskodva.
A yakuza világban olyan nyíltan vállalják az emberek, ki kivel, hogyan, mennyit, miért, mikor szexel… Mintha ez a dolog nem lenne több, vagy fontosabb annál, minthogy kifújod az orrod, ha megtelik takonnyal. Piacot alkottak neki, embereket adnak-vesznek, hogy szolgáljanak… ez az egész kiakaszt és felháborít.
- Eh… - bukik ki belőlem halkan. – Én azt hittem, levágtad a dolgokat… mármint, hogy ennél jobban – teszem hozzá a mondat kiegészítő részét, miközben elképedten bámulok Kazura. Nem gondolnám, hogy titkolnom kéne előle, mi van köztünk Asaméval, de azt sem, hogy nyíltan meg kellene mondanom, hiszen sok mindenben egyáltalán nem lehetek biztos. Még átrágom, mit és hogyan osszak meg vele, mert… nem tudom, bízom benne. Néha jó lenne megtárgyalni ezeket, hátha a gondolkodása jobban hasonlít az enyémhez. Mindezt annak ellenére, hogy ha épp nem öljük egymás idegzetét, vagyis nem balhézunk Asaméval, akkor remekül megértjük szerintem egymást. Mégis más Kazuval és vele megbeszélni valamit.
Egy szőke srác lép a körünkbe és a hang, amit megüt, azonnal ellenszenvessé teszi őt a számomra. Szúrós pillantást vetek rá, ennyivel intézem el, hiszen ezt még azt hiszem, megtehetem. Nem keverem bajba Asamét a heves viselkedésemmel, mert nagyon nem lenne jó szégyent hozni rá, főleg nem az ő társasága előtt. Hát akkor megint az okos enged és egy újabb hülye tör világhatalomra. A picsába!
Úgy veszem észre, Kazunak sem sokkal szimpatikusabb a szöszi, mert ahogy visszaválaszol neki, tele van indulattal és az egész tartása görcsös és támadó lesz. Nem is értem, miért, de megvárom, míg kicsit lenyugszik.
- Ezen a srácon röhögni kell, Kazu – mondom neki csendesen. – Hulla fölöslegesen idegeled magad, egyszerűen röhögj a képébe és hagyd ott a francba. Nagy az arca, ami két dologra jó, könnyű leköpni, és könnyű megütni is – folytatom vigyorogva. – Tök ellenszenves és ha versenyző, nem olyan sok idő múlva ketten lapítjuk a lazúrba – bíztatom kacsintva. Noha Asame még nem taníthatott nekem semmit, biztos vagyok benne, hogy a belém nevelt maximalizmus miatt hamar és jól megtanulok vezetni, s mivel sokkal többet fogok fel a külvilágból a gyógyszerem hatására, gyorsabban reagálok mindenre, kétlem, hogy ez a kis pöcs lemoshat a pályáról bármelyikünket. Asame szerint Kazu a legjobb versenyző, én meg vagyok annyira magabiztos, hogy mellé tegyem magam, mint leendő másik legjobb versenyzőt.
Követem pillantását, s megakad a szemem egy nagyon feltűnő srácon. Elképesztő, ahogy kinéz. Szóval ő Keiyuu, és a beképzelt szöszi Hiroto. Megjegyzem őket, s a pillantásom nem tudom levenni a díszes, nőies Keiyuuról. Baromira jól néz ki, ez igaz, és valahogy úgy érzem, mintha valaminek az ellentétes pólusai, a kétféle megjelenítői lennénk. A versenyszellem is felébred persze bennem, így Kazu arcát méregetem, hátha rájövök, melyikünket tartja dögösebbnek. Ez fontos szempont és nem fogadom el, ha csak azért engem, mert a barátja vagyok.
- Asame is kígyónak nevezte – mondom csendesen – és megkért, hogy maradjak tőle távol. Gondolom, azért, amit te is említesz – teszem hozzá lazán, mégsem bírom elereszteni a tekintetemmel. Van valami Keiyuuban, ami miatt úgy vonzódom hozzá, mint a testek a földhöz a gravitáció miatt, de tudom, ha a közelébe mennék, ösztönösen harcolnánk egymással, és azt senki sem köszönné meg. Olyannak látom magunkat, mint két fiatal kakast a szemétdombon, akik készek életre-halálra menni egymás ellen, mert csak egy maradhat, mint a Hegylakóban. Szinte várom, hogy kiszúrjon, hogy tudatosuljon benne, hogy akadt egy riválisa, akinek feltett szándéka legyőzni, ám mielőtt farkasszemet nézhetnék vele, másokra kell figyelnem.
Miközben bemutatja nekem a yakuzavilág krémjét, én is megmondom neki, hogy az egyik feleséget látásból már ismerem, méghozzá a tetkószalonból, ahol a pirszingjeimet lövettem. Elárulom azt is, hogy azért jegyeztem meg, mert a hátán egy festményt megszégyenítő kígyó tekereg, amit szerintem bűn elrejteni, de tény, hogy mindig még ő sem flangálhat nyitott hátú cuccokban. Aztán nem sokkal ezután megtudom, ki a másik, akitől tartózkodnom kell, és ezt is megosztom Kazuval, csak hogy tudja. Asahito hihetetlenül kilóg a többiek közül, és ő is vonz valamiért.
- Gáz, de Asame pont azokra mondta, hogy kerüljem el, akikhez legszívesebben közel lennék, odamennék hozzájuk – árulom el halkan a srácnak. – Keiyuu rohadtul ingerel, Asahito meg kíváncsivá tett – magyarázom is meg, miért érzek vonzalmat kettőjük iránt. A többiek annyira nem kötnek le, mert vagy nem érdekesek, vagy már korábban megállapítottam róluk, hogy nagyon jól pakolták őket össze a gyerekgyárban, és remek ízléssel emelik ki az egyéniségüket. Ilyen, természetesen Asame mellett, Akihito, Nishida és maga Kazu is, de erről én persze hallgatok.
Kiszúrom végül én is Yorut. Meglep, hogy öltönyt visel, egy pár pillanatig nem is vagyok benne biztos, hogy ugyanazt a személyt bámuljuk Kazuval, aztán fennakadok az infón, és kerek szemekkel pislogok párat a mellettem álló srácra. Heh! Ez durva. De az még inkább, hogy ilyenekről „pletykál” bárki ebben a körben.
- Te Kazu… feltétlen tudnom kell olyasmit, amit két ember a hálóban egymással csinál? – kérdezem meg tőle fojtott hangon. – Nekem az ilyesmi… egy kissé… tabu téma – magyarázom is meg neki kínoskodva.
A yakuza világban olyan nyíltan vállalják az emberek, ki kivel, hogyan, mennyit, miért, mikor szexel… Mintha ez a dolog nem lenne több, vagy fontosabb annál, minthogy kifújod az orrod, ha megtelik takonnyal. Piacot alkottak neki, embereket adnak-vesznek, hogy szolgáljanak… ez az egész kiakaszt és felháborít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése