147.

Kazuki

Végül is igaza van Deonnak. Az olyan szánalmas kis senkiken, mint Hiroto, tényleg csak nevetni lehet; főleg, amikor teszik a szépet egy másik szajhának, történetesen Keiyuunak, de nem tehetek róla, egyszerűen nem tudom őt elviselni, és a köztünk lévő állandó rivalizálás már kezd bosszantóvá válni. Eleinte persze jókat szórakoztam rajta én is, de egy idő után az egész unalmas lett. Vannak dolgok, amiket az ember szeretne rövid úton kizárni az életéből. És Hiroto és az állandó pofázása ilyen. Nishidára pillantok, igazából jobban szeretnék már hazamenni, mint itt feszíteni, de ahogy elnézem az asztalnál ülő díszes társaságot, ez még egy darabig biztos, hogy nem fog bekövetkezni. Azon is elgondolkodom, amit Deon mondott Asaméról és a köztük lévő kapcsolatról. Most tényleg magyarázkodnom kéne, hogy de tudom, mi a szitu, csak nem akartam ennyire drasztikus lenni, mert nem tudom, ezt hogy fogadta volna? Lehet, ezt kéne, és lehet, hogy addig, míg senkinek sem jut eszébe újra a mi társaságunkat élvezni. Gyűlölném. Nem kicsit, kurvára.

- De, levágtam, csak nem akartam sem túl drasztikus lenni, sem lerohanni téged – vallom be neki őszintén. - Amúgy – kezdek bele egy újabb monológfélébe. Előbb-utóbb lehet, tényleg megunja a hangom és inkább könyörög majd, hogy fogjam be. Na az még vicces lesz. - Hiroto pont olyan, mint Hitsuji. Nagy a pofája, de sehol sem lenne a yakuzája nélkül, ahogy Hitsuji se menne semmire, ha Nishi és Asame nem látnák el őt hasznos dolgokkal és információkkal. Szánalmas, de tényleg... - mondom csendesen. Ha ezt hallaná Nishi, most minden bizonnyal kapnék a fejemre, de szerencsére nem hallja. - Hitsujit nem sok minden izgatja igazán. Csak a pénz, hogy egész nap ázhasson valamelyik fürdőjében, valamint az, hogy a kis ribanca mindig tökéletes külsővel jelenjen meg és lehetőleg a versenyeken is jól szerepeljen. Egyébként nem tudom, mit eszik Hiroto a férfin, a pénzén kívül.... - gondolkodom el, de nem nagyon van kedvem folytatni ezt a gondolatmenetet. Én biztos nem tudnék egy olyan emberrel lenni, mint Hitsuji. Bár azt mondják, zsák a foltját. Hát az én foltom vagy zsákom - részletkérdés – mindenképpen Nishida. Más nem is kéne.


Kezd a hangulatom felettébb pocsékká válni, magam sem tudom, miért, hiszen nem lenne rá okom, de ez van. Előferdül az ilyen. Néha vannak olyan pillanatok, hogy én is kibukom, bár ezt lehet, nem most és nem itt kéne előadni Deonnak, ám mielőtt nagyon kitárulkoznék és nagyon elkapna a valljunk meg mindent roham, még szeretnék felelni Deon kérdéseire, felvetéseire...

- Asame nem véletlenül intett óvatosságra. Igazából én is azért említettem őket, mert annak ellenére, hogy különlegesek, tényleg jobb kerülni őket inkább. Hiroto csak ugat, de nem harap, viszont Keiyuu, Asahito és Yoru a veszélyesebb kategóriába tartoznak. Ők előbb harapnak meg és csak utána kérdeznek bármit is – mondom komolyan. - De ahogy nézem, Keinek is szemet szúrtál – hajolok hozzá közelebb és szinte suttogom neki a szavakat. Nagano cafkája érdekes pillantásokkal bámulja kettősünket, miközben cseppet sem feltűnésmentesen méri végig Deont. - Azt hiszem, veszélyforrás lettél a számára – vigyorgom. - Nem elég, hogy új vagy, azért sikerült sokak figyelmét magadra vonnod. Mit szépítsem? Ez a kompozíció nagyon is jól áll neked... - mondom ki őszintén, amit gondolok. Elvégre barátok vagyunk, nem? Akkor ez simán belefér. - Mellesleg Keiyuu kezd unalmassá és érdektelenné válni – árulom el neki. - Egy idő után már nem tud újat mutatni, mint amit megszoksz tőle. Persze, most is agyon dicsérik, de itt meg is áll az egész... - vonom meg vállam, mert egy bizonyos idő után már tényleg inkább megszokott látvány Keiyuu, mint jelenség, de persze ezzel ő is tisztában van és ez egyre jobban bosszantja. Főleg most, hogy Deonban riválisra lelt. - Asahito kiszámíthatatlan, ahogy Yoru is. Róluk sosem tudod biztosan eldönteni, hogy kinek az oldalán állnak és hogy a következő lépésük nem-e katasztrófához vezet majd. A többes pedig annak szól, hogy nem tesznek különbséget egymásközt, s bár Yoru most nem ül ott Asahitoval, nagyon ritka az olyan pillanat, mikor nem együtt intéznek mindent – magyarázom és az ágyban történő dolgok tabuságát érintő megnyilvánulásán jót mosolygok. - De, senki nem áll ki a színpadra és veri nagy dobra, hogy az ágyban mit művel, de azért nem is hallgatnak róla, mint a sír. Asahiton és Yorun pedig konkrétan látszik, mi a szitu – mondom vigyorogva. - Nézd csak meg Asahitot, majd nézd meg Yorut. Nem kell hozzá éles szem, hogy meglásd, melyikük a dominánsabb fél – vigyorgok még mindig, mint a vadalma. - Tudod, vannak dolgok, amikről beszél az ember, és vannak, amikről bőszen hallgat... Ez ennél a témánál is érvényes. Néha jobb, ha inkább elhintesz egy-két morzsát, mielőtt széttépnek a dögkeselyűk – vallom meg neki csendesen. Lassan tényleg inkább elhallgattat, minthogy ezt folytassam.


Nagyot sóhajtok és elhúzom a számat. Szeretnék neki beszélni dolgokról...

- Mi a véleményed rólam és Nishidáról? - kérdezem meg őszintén. - Mármint nem arra gondolok, hogy jól mutatunk egymás mellet vagy ilyesmi, hanem te mit látsz kívülről? - Na jó, hát ez így hülyén hangzik. - Mindegy, szóval Nishida és köztem is sokkal több van, mint amit egy kívülálló láthat – mosolyodom el. - Nem csak azért vagyok vele, mert a pártfogoltja vagyok, ennél kicsit sokkal többről van szó. Őszintén megvallva Nishidánál jobb embert keresve sem találnék. – És ahogy ezt kimondom, a férfira pillantok mosolyogva. - Nem igazán mozdít, hogy kinek mi a véleménye erről a dologról, mert mikor ketten vagyunk, minden teljesen más. És csak velem más, senki mással.... - mondom neki csendesen. - Szóval a mi kapcsolatunk sem éppen az, ami esetleg kívülről látszódik. Emlékszel, mikor azt mondtam, hogy egy jó dugás megér annyit, hogy cserébe versenyezhessek? Megér annyit, ez tény, főleg, ha szeretsz és viszont szeretnek – kacsintok rá. Akkor Deonnak úgy állítottam be magunkat, hogy tényleg nincs köztünk semmi Nishivel azon kívül, hogy a pártfogoltja vagyok és néha megdug. Elővigyázatosság volt a részemről, de most azért bátran merek vallani. Csak egy kicsit...


Pár perc telik el néma csendben, csak figyeljük a tömeget, az embereket, ám Hiroto úgy dönt, nem bírja ki a társaságunk nélkül és ismét elindul felénk, ráadásul Keiyuut is odarángatja magával. Na jó, nem kell rángatni a kölyköt, jön az magától is.

- Már megint mi van? - morgom, mert most tényleg nincs kedvem sem a műsorhoz, sem semmi egyébhez, amit ezek itt előadhatnak.

- Kei-chan meg akarta ismerni az új srácot – vonja meg vállait Hiro. Remek. Ennyire nem kell betojni Keiyuu, Deon nem olyan veszélyes... Na jó, de, de erről nem kell neki tudnia. Főleg nem így elsőre. Elvigyorodom.

- Mi az, Kei, riválisod akadt? - heccelem tovább. - Deon, ő itt Keiyuu, Keiyuu, Deon – esek túl a gyors bemutatáson, mielőtt a törpe nekem ugrik a karmaival. Igen, a karmaival, merthogy nem elég, hogy állandóan ennyire nőiesen öltözködik, bizony műkörme van. Szerintem a yakuzafeleségek nem szépítkeznek annyit, mint ő és nem költenek el vagyonokat a kezeikre. De hát érthető, nem? Egy elit szajha nézzen már ki jól.

- Bunkó vagy, Kazuki – veti oda nekem lekezelően, és még én vagyok a bunkó. Tényleg szép ez a mai este. - Kihez tartozol? - kérdezi Deont. Na mintha nem láttad volna, cica, hogy Asaméhoz. Ja, nem látta, túlságosan el volt foglalva azzal, hogy illegesse magát.

- Ha néha nem csak illegetnéd magad, de ki is nyitnád a szemed, láthattad volna, hogy Asaméval jött – vigyorgok rá. - Vagy a sok máz teljesen vakká tesz? - célzok a sminkjére. Istenem, egyszerűen imádom szívni a vérét. Mert hagyja. És annak ellenére, hogy vigyázni kell vele, tudom, hol a határ.

- Tudod, Kazu – simít végig arcomon –, azért, mert Hirotonak csapom a szelet, még nem kell ennyire látványosan féltékenykedned – mosolyodik el gúnyosan. Felnevetek. Ez az év vicce.

- Előbb leszek féltékeny egy csimpánzra, mint rád – vigyorgok, mire sértődötten elvonul. Elvonaglik... Komolyan imádom, mikor így fel lehet idegesíteni. Egy dolgot nem visel el Keiyuu, ha valaki nem tartja őt igenis csinosnak, dögösnek, lenyűgözőnek. Ami pedig még jobban megnevetett szinte, az az, hogy Hiroto úgy rohan a kölyök után, mint egy palotapincsi. Látványos. - Borzalmasak – vigyorgok Deonra.


Az est további részében szerencsére nyugtunk van, így nyugodtan beszélgethetek Deonnal a szombati versenyről, s bár tudom, hogy annyira nem ért az autókhoz, engem mégis elkap a lelkesedés és csillogó szemekkel, mint egy izgatott kisgyerek, mesélem neki, milyen módosításokat csináltunk az autón és hogy ez mennyire változtatta meg a gép teljesítményét. Teljesen belefeledkezem az egészbe, s csak arra eszmélek fel, hogy Nishida és Asame mellettünk kötnek ki. Zavart képet vágva, tarkóm dörzsölgetve vigyorgok Nii-sanra, aki csak halványan elmosolyodik, majd közli, hogy pár perc, és indulunk haza, csak megvárjuk, míg a többség elszállingózik és hogy amúgy is szeretne még beszélni Asaméval még valamiről. Hát jó... Mire a rosszfiúink végeznek, már rajtunk kívül szinte senki nincs a színházban. Elköszönök Deontól és Asamétól, majd mi is elindulunk haza.