149.

Deon

Leülök az ágyra, megszabadulok a zoknimtól, mert azt a szobámban elfelejtettem, majd kényelembe helyezem magam azzal, hogy a két telefont és a gyógyszeremet az éjjeliszekrényre teszem. Alighogy elhelyezkedem, egy sms érkezik az új telóra. Magamhoz veszem és elolvasom, aztán röhögve terülök el az ágyon. Én is hülye vagyok, de hogy Asame is megbolondul mellettem, az nagyon vicces. Kész, kimúltam, ezt nem bírom. Eltelik pár perc, míg fetrengek. Kell egy megfelelő válasz, amin elidőzöm, végül csak megkapom az ihletet: „Az ágyad legalább itt van.” - vágok vissza sms-ben és felettébb örülve a marhulásunknak, tovább röhögcsélek. Ezt meg kéne írni Kazunak, akkora nagy, de nem teszem, majd ha nagyon elememben leszek holnap, elmesélem neki, vagy egyből megmutatom neki a párbeszédünket. Kipusztulna a röhögéstől, az tuti.


Azt mondta, Nishida is nagyon más, mikor kettesben maradnak. Vajon milyen? El sem tudom képzelni. Mint mondtam neki, nagyon komoly, visszafogott embernek látom Nishidát, ezért el sem tudom képzelni, milyen lehet magánban. „Melóban” igen hatásos és Asaméval az oldalán szerintem jó párt alkotnak.


Hamar érkezik egy következő üzenet, de az nem Asamétól, hanem a Nokiámra anyától. Mosolyogva olvasom el. „Az az érzésem, nagyon megtaláltad azt az embert, akire felnézhetsz. Ennek nagyon örülök. Alig bírom ki, hogy ne írjak neked rengeteg kérdést, annyira kíváncsi vagyok. Köszönöm a dicséretet. Jó éjt!” Kellene válaszolnom és töröm is kicsit a fejem, aztán csak pötyögök neki még valamit. „Jók a megérzéseid, mint mindig. Gyűjtsd a kérdéseidet, aztán majd felelünk rá. Jó éjt!”