Asame
Pokoli fáradt vagyok, de nagyon nem tetszik az, ahogy Deon most viselkedik. Eddig mindig mellém bújt, most a közelembe se jön. Nem lesz ez így jó. Persze rám is nagy hatással volt az, ahogy az előbb majdnem szabályosan lerohant, de talán én sem bírtam volna ellenállni neki, annak pedig beláthatatlan következményei lettek volna. Nem akarom ezt. Nekem Deon tényleg csak akkor kell testileg is, ha azt józanul teszi meg, nem lila ködtől elborult elmével.
Nem haragszom rá a viselkedése miatt és nem is terveztem az orra alá dörgölni, így csak csendesen felé fordulok, közelebb csúszva hozzá és jobbommal átkarolom őt. Most az sem zavar, hogy feszül a vállam, meg akarom őt nyugtatni. Szavak nélkül, csendesen. Valahol most nekem is jólesik ez a közelség, valahol most engem is megnyugtat az, hogy végre itthon vagyunk.
- Jó éjt – mondom neki csendesen, apró puszit lehelve vállára és lehunyom szememet. Meghagyom neki a lehetőséget arra, hogy ha szeretne, akkor beszéljen, ha nem, akkor csak maradjunk így és aludjunk végre, aztán mégis eszembe jut valami. Az, amit mindenképpen el akartam mondani neki, így mégiscsak ránézek és csendesen mondom neki a szavakat. - Fantasztikus volt az előadás – mondom csendesen, halványan elmosolyodva. - Édesanyád igazán lenyűgöző volt. Tudod, semmi kedvem nem volt menni, legszívesebben itthon maradtam volna a fenébe, s az egészhez úgy álltam hozzá, hogy csak azért teszem meg, mert ez a kötelességem, elvárják tőlem és mert megígértem Nishidának. De... örülök, hogy elmentem, mert tényleg lenyűgöző volt az előadás – mosolygom megint az arcát figyelve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése