Ma Asame nyit, ami jó, mert erősen elgondolkodtam rajta a hatásszünet alatt, hogy inkább mégis bevállalom azt a félmeztelen flangálást, magamhoz veszem a gyógyszerem és a két telefonom, aztán kerítek egy pólót a szobámban, miután lepakoltam, kimegyek a konyhába két falat kajáért, majd fogat mosok és csak azután, valószínűleg altatóval zárom le a napomat, ami elég kaotikusra sikeredett. Mikor Asame átkarol, a kezeim automatikusan a karjára csúsznak, s ujjbegyeimmel simogatom meg a bőrét. Nem akarom, hogy nagyon nyugtalanítsa a viselkedésem, amin én sem igazodom el teljesen. Kétlem, hogy lehet ma velem valamit kezdeni a veszekedésünk és a beszólása után, bár az érzelmi zűrzavart azért oldja, hogy bújik hozzám, majd később puszit nyom a vállamra.
Fejemmel felé fordulok, ujjaimmal gyengéden tovább simogatom a karját, mert egyszerűen nem tudom abbahagyni. A vágy még mindig dolgozik bennem, meg törnek fel a nap eseményei, amik az épp csak leülepedő dolgokat újra és újra felkavarják. Fáj belül és ez most nem jó fájdalom, Asame vallomása azonban mégis mosolyt csal az arcomra, meg könnyeket a szemembe, amik aztán ki is gördülnek onnan a maguk némaságával. Pár pillanatig várok, míg a felfordulást megszokom magamban, addig a gondolataimat is összeszedem.
- Hülyén reagáltam – jelentem ki csendesen. – Hazai terep nekem a színház és úgy éreztem a qipao láttán, hogy kirántottad alólam a talajt – kezdek bele, mert addig nem vagyok biztos benne, hogy el tudok aludni, ha nem beszélem ki magamból a gondjaimat. Meg… nem akarom átvinni holnapra ezt az egészet, mert holnap már más lesz és mással is kell törődnünk. A verseny még többet követel valószínűleg tőlünk, ezért úgy gondolom, meg kell beszélnünk a buktatókat, hogy holnap ne essünk hasra rajtuk. Asame hulla fáradt és én sem vagyok túlságosan fitt, de hajt a bennem uralkodó káosz, amit szavakba kell öntenem. – Megijedtem – vallom be halkan. – A Feijel kapcsolatos infó is odatett nekem, de az, hogy abszolút felkészületlenül ért, hogy mi lesz a színházban, totál leverte nálam a biztosítékot. Csak hátrálni tudtam, s ahogy léptem, léptem, léptem, egyre rosszabb lett az egész helyzet. Én nem akartam megvétózni a döntésed Feijel vagy a színházi megjelenéssel kapcsolatban, csak vissza akartam húzódni a biztonságos csigaházba, míg megemésztem. Ezért mondtam, hogy teljesen jó lett volna, ha csendben megjelensz pár perc múlva a szobámban, miután leléptem tőled. Tök elég lett volna és elkerülhettük volna a továbbiakat. – Vagyis a veszekedést, a sírást, a sértést, a félreértést, a rémületet, mindent.
Azért mondom el ezeket Asaménak, mert sosem szeretném újra megélni ezt a helyzetet. Súlyos hibákat követtünk el magunk, egymás és a kapcsolatunk ellen, ami engem rohadtul megviselt. Lehet, hogy folynak a könnyeim és a hangom is egyre jobban tükrözi ezt a tényt, de most tudok beszélni, úgyhogy remélem, Asame nem állít meg. Még ne… még hadd mondjam el, én hogy éltem meg a mai napot. Aztán elmondhatja, hogy ő hogy, ha akarja, én meghallgatom és ha kell, válaszolok is rá.
Elmondanám még azt is, hogy erőmön felül próbáltam menteni, amit menthetőnek ítéltem, mikor már rég menthetetlen volt minden, ahogy azt is, hogy képtelen vagyok megadni magam, engem finom erőszakkal, szeretettel le kell győzni, viszont a durvaságra, a szeretetlen erőre a legkeményebb ellenállást lehet belőlem kiváltani, de nem vagyok képes nyíltan kijelenteni ezeket, így hát csak tovább cirógatom Asame karját és könnyezve fújom ki magamból a felgyülemlett feszültségeket. Szeretem őt, ezért képes vagyok áldozatokra érte. Azonban nem hiszem, hogy mindig és bármennyit. A büszkeségem és a lázadásom nem fog megszűnni, maximum csak mérséklődik.
- Ma nagyon szét voltunk esve és rohadtul nem értettük meg egymást – jelentem ki szomorúan, majd megtörlöm az arcom. – Igazából csomó mindent a balladai homály fed előttem, de nem vagyok biztos benne, hogy mindenről le akarom rántani a leplet – ismerem be őszintén. – Holnap farmerban, ingben, pólóban és néhány kiegészítőben szeretnék virítani a versenyen, csapódni Kazuhoz, ennyi a kérésem – mondom csendesen. Hagyok időt Asaménak, hogy megeméssze, hogy így akarom, és ezzel valahol érzékeltetem is vele finoman, hogy ebből én nem fogok engedni. Nem hiszem, hogy nagyon harcolnom kéne most vele az akaratom teljesítéséért, de a mai után jobb félni, mint megijedni. Abból kijutott bőven, úgy érzem. – Egyébként Hiroto nem lopta be magát a szívembe, sőt, várható, hogy valamikor a közeljövőben kap egy kis ízelítőt a Deon-féle leckéből, méghozzá amint lehet, számíts rá – teszem hozzá ezt már könnyedebben. – Keiyuu meg szerintem üres. Nem tudom másképp mondani, egyszerűen nincs benne tartalom – folytatom. – Szép az arca, jó a haja, de a srác egy giccsparádé. Amikor megláttam a műkörmeit, azt hittem, kiszaladok a világból. Gáz. Undorító – és ahogy kimondom a szót, kiráz a hideg is. – Hirotoval egyetemben mindketten nagyon verik a nyálukat, csak nem tudom, mire. Mindenesetre nem szereztek nálam egyetlen jópontot se, Kazu meg átmegy veszett vérebbe, ha a közelébe jönnek – mesélek Asaménak. – Ja, még valami, aztán hagylak aludni, ha ki akarsz dőlni – mosolygok rá. Tudom, hogy most már be kéne fognom a csipogómat, de nem bírom magam lelőni. Kicsit jobban vagyok és mesélhetnékem támad. Asame úgyis leüt, leint, leszól, ha elege lesz belőlem, nem? Vagy csak simán bealszik, az is valami. - Az Asahito-Yoru páros nekem borzalmasan szimpatikus. Kazu mesélt róluk és nekem az a véleményem, hogy bizonyos szemszögből ők csinálják jól. A bandától való alapvető függetlenségük lehet, hogy problémás, viszont tudható, hogy amíg ők ketten szabadon azt csinálhatják, amit akarnak, nekik jó lesz itt, addig maradnak, ezáltal kiszámítható, mikor lépnek le. Bár nyilván nem véletlenül csapódtak a bandához – teszem hozzá komolyan. - Alapvető érdekük, ahogy Kazu elmondásából és a megfigyelésemből leszűrtem, hogy együtt legyenek. Ha tényleg egyenlőnek tekintik egymást és a dominancia is változó, kié, olyanok, mint egy kétélű kard, vagyis valóban mind a ketten veszélyesek. Nekem ez bejön, méghozzá nagyon. Ha igazam van, ha jól mértem fel őket, akkor úgy gondolom, félnivalója tőlük csak annak van, aki megpróbálja őket korlátozni, befolyásolni, vagy veszélyezteti az érdekeiket. Egy lázadót amúgy is úgy a legkönnyebb leszerelni, hogy mindent megengedsz neki és semmire se reagálsz. Paffon lesz tőle marha gyorsan, mert az, ami a létezése alapja, értelmét veszti és nem tudja kijátszani. A másik, ami nagyon tetszik bennük, hogy megfoghatatlannak tűnnek. Lényegében mindegy, melyikük szemébe nézel, ugyanaz a háttér lesz, amit látsz. Ahogy figyelték egymást, azt gondolom, mindkettő megvadulna, ha szétválasztanák őket, ami felér egy-egy pusztító erejű tűzvésszel és itt a lényeg két dolgon van. Hogy Yoru sem egy védtelen valaki, és hogy a kulcs náluk a másik. Szimpatizálok velük, de persze eszemben sincs nyitni feléjük. Nem csak, mert megkértél az elkerülésükre, hiszen az elmondottak alapján én nem beszélnék arról, hogy vagy az egyiket, vagy a másikat kell kerülni, és mert veszélyesek, hanem mert nincs alapom hozzá – magyarázom, aztán újabb mosoly suhan át az arcomon.
Szeretném, ha valami hasonló lehetne köztünk Asaméval. Ha én is áraszthatnám azt az aurát magamból, hogy aki velem genyózik, az csúnyán megszívja. Ha nem csak egy szajhának látnának a későbbiekben a yakuzatársadalomban, hanem pontosan tudnák, hogy egy végletes, harcias valaki vagyok, aki Asaméhoz tartozik, méghozzá a társaként. Nem kérem, hogy tegyünk magunk közé egyenlőségjelet, mint Asahito és Yoru, nem akarok én dominálni egy percig sem, csupán tekintélyt szeretnék magamnak, amilyen Asaménak is van. Nem kell, hogy a yakuzák úgy bánjanak velem, mintha egy lennék köztük, én nem akarok kilépni Asame pártfogoltjának a szerepéből, csupán elvárnék egy bizonyos mértékű megbecsültséget. Helyzeteket akarok, amikor bizonyíthatom a rátermettségemet és a veszélyességemet. Például holnap azért is megyek szögecses és láncos kiegészítőkben, mert nem elég, hogy jól néz ki, illik hozzám, dögös, feltűnő, vad és menő, de önvédelmi fegyvernek sem utolsó az ilyesmi. Keiyuu arcába például simán beleépíteném, ha felbaszná az agyam, aztán dughatja a „a legnépszerűbb kedvenc” címet. Nem félek. Nem akarok hatalmat, csak egy szilárdságot, valami olyasmit, ami miatt például egy Hiroto nem mer bepofázni nekem, mert tudja, hogy belekenem a képét a betonba. Nem kell az alázat, a hajlongás, szarok az ilyesmire, sőt, egyenesen hányok tőle. Mondom, én csupán azt a kisugárzást irigylem nem kicsit, ami Yoruból áradt. Úgy tűnt nekem, hogy még Kazu sem igazán meri megközelíteni, pedig Nishida pártfogoltjaként nem tudom elképzelni, hogy nagyon sok félnivalója lenne. Persze nem gondolom, hogy neki, vagy akár nekem ki kéne használnunk azt, hogy kikhez tartozunk, mert nagyon nem, csak… nem is tudom… Azért ez ad egyfajta biztonságérzetet. Nekem legalábbis ad, hogy egy olyan hírű yakuza vett maga mellé, mint Asame. Kegyetlennek, veszélyesnek és kiszámíthatatlannak tartják. Ha nem is félnek tőle, de azért szorongatják a rizsszemet a seggükben, amikor megvillannak a jeges kék szemei. Fura, hogy én nem tettem tőle tele a nadrágom, pedig alapvetően tényleg hátborzongató. Talán csak az életem felett érzett érdektelenségem tehet róla. Mindegy, már más szelek fújnak, én pedig óvatosan letolom magamról Asamét, hogy fordítsak a helyzeten és én bújhassak hozzá, ne fordítva. Nem hiszem, hogy kényelmes számára a sérült vállával ez a pozíció, én meg kifejezetten szeretek a vállára hajtott fejjel, a testét átfogva elaludni.
Fejemmel felé fordulok, ujjaimmal gyengéden tovább simogatom a karját, mert egyszerűen nem tudom abbahagyni. A vágy még mindig dolgozik bennem, meg törnek fel a nap eseményei, amik az épp csak leülepedő dolgokat újra és újra felkavarják. Fáj belül és ez most nem jó fájdalom, Asame vallomása azonban mégis mosolyt csal az arcomra, meg könnyeket a szemembe, amik aztán ki is gördülnek onnan a maguk némaságával. Pár pillanatig várok, míg a felfordulást megszokom magamban, addig a gondolataimat is összeszedem.
- Hülyén reagáltam – jelentem ki csendesen. – Hazai terep nekem a színház és úgy éreztem a qipao láttán, hogy kirántottad alólam a talajt – kezdek bele, mert addig nem vagyok biztos benne, hogy el tudok aludni, ha nem beszélem ki magamból a gondjaimat. Meg… nem akarom átvinni holnapra ezt az egészet, mert holnap már más lesz és mással is kell törődnünk. A verseny még többet követel valószínűleg tőlünk, ezért úgy gondolom, meg kell beszélnünk a buktatókat, hogy holnap ne essünk hasra rajtuk. Asame hulla fáradt és én sem vagyok túlságosan fitt, de hajt a bennem uralkodó káosz, amit szavakba kell öntenem. – Megijedtem – vallom be halkan. – A Feijel kapcsolatos infó is odatett nekem, de az, hogy abszolút felkészületlenül ért, hogy mi lesz a színházban, totál leverte nálam a biztosítékot. Csak hátrálni tudtam, s ahogy léptem, léptem, léptem, egyre rosszabb lett az egész helyzet. Én nem akartam megvétózni a döntésed Feijel vagy a színházi megjelenéssel kapcsolatban, csak vissza akartam húzódni a biztonságos csigaházba, míg megemésztem. Ezért mondtam, hogy teljesen jó lett volna, ha csendben megjelensz pár perc múlva a szobámban, miután leléptem tőled. Tök elég lett volna és elkerülhettük volna a továbbiakat. – Vagyis a veszekedést, a sírást, a sértést, a félreértést, a rémületet, mindent.
Azért mondom el ezeket Asaménak, mert sosem szeretném újra megélni ezt a helyzetet. Súlyos hibákat követtünk el magunk, egymás és a kapcsolatunk ellen, ami engem rohadtul megviselt. Lehet, hogy folynak a könnyeim és a hangom is egyre jobban tükrözi ezt a tényt, de most tudok beszélni, úgyhogy remélem, Asame nem állít meg. Még ne… még hadd mondjam el, én hogy éltem meg a mai napot. Aztán elmondhatja, hogy ő hogy, ha akarja, én meghallgatom és ha kell, válaszolok is rá.
Elmondanám még azt is, hogy erőmön felül próbáltam menteni, amit menthetőnek ítéltem, mikor már rég menthetetlen volt minden, ahogy azt is, hogy képtelen vagyok megadni magam, engem finom erőszakkal, szeretettel le kell győzni, viszont a durvaságra, a szeretetlen erőre a legkeményebb ellenállást lehet belőlem kiváltani, de nem vagyok képes nyíltan kijelenteni ezeket, így hát csak tovább cirógatom Asame karját és könnyezve fújom ki magamból a felgyülemlett feszültségeket. Szeretem őt, ezért képes vagyok áldozatokra érte. Azonban nem hiszem, hogy mindig és bármennyit. A büszkeségem és a lázadásom nem fog megszűnni, maximum csak mérséklődik.
- Ma nagyon szét voltunk esve és rohadtul nem értettük meg egymást – jelentem ki szomorúan, majd megtörlöm az arcom. – Igazából csomó mindent a balladai homály fed előttem, de nem vagyok biztos benne, hogy mindenről le akarom rántani a leplet – ismerem be őszintén. – Holnap farmerban, ingben, pólóban és néhány kiegészítőben szeretnék virítani a versenyen, csapódni Kazuhoz, ennyi a kérésem – mondom csendesen. Hagyok időt Asaménak, hogy megeméssze, hogy így akarom, és ezzel valahol érzékeltetem is vele finoman, hogy ebből én nem fogok engedni. Nem hiszem, hogy nagyon harcolnom kéne most vele az akaratom teljesítéséért, de a mai után jobb félni, mint megijedni. Abból kijutott bőven, úgy érzem. – Egyébként Hiroto nem lopta be magát a szívembe, sőt, várható, hogy valamikor a közeljövőben kap egy kis ízelítőt a Deon-féle leckéből, méghozzá amint lehet, számíts rá – teszem hozzá ezt már könnyedebben. – Keiyuu meg szerintem üres. Nem tudom másképp mondani, egyszerűen nincs benne tartalom – folytatom. – Szép az arca, jó a haja, de a srác egy giccsparádé. Amikor megláttam a műkörmeit, azt hittem, kiszaladok a világból. Gáz. Undorító – és ahogy kimondom a szót, kiráz a hideg is. – Hirotoval egyetemben mindketten nagyon verik a nyálukat, csak nem tudom, mire. Mindenesetre nem szereztek nálam egyetlen jópontot se, Kazu meg átmegy veszett vérebbe, ha a közelébe jönnek – mesélek Asaménak. – Ja, még valami, aztán hagylak aludni, ha ki akarsz dőlni – mosolygok rá. Tudom, hogy most már be kéne fognom a csipogómat, de nem bírom magam lelőni. Kicsit jobban vagyok és mesélhetnékem támad. Asame úgyis leüt, leint, leszól, ha elege lesz belőlem, nem? Vagy csak simán bealszik, az is valami. - Az Asahito-Yoru páros nekem borzalmasan szimpatikus. Kazu mesélt róluk és nekem az a véleményem, hogy bizonyos szemszögből ők csinálják jól. A bandától való alapvető függetlenségük lehet, hogy problémás, viszont tudható, hogy amíg ők ketten szabadon azt csinálhatják, amit akarnak, nekik jó lesz itt, addig maradnak, ezáltal kiszámítható, mikor lépnek le. Bár nyilván nem véletlenül csapódtak a bandához – teszem hozzá komolyan. - Alapvető érdekük, ahogy Kazu elmondásából és a megfigyelésemből leszűrtem, hogy együtt legyenek. Ha tényleg egyenlőnek tekintik egymást és a dominancia is változó, kié, olyanok, mint egy kétélű kard, vagyis valóban mind a ketten veszélyesek. Nekem ez bejön, méghozzá nagyon. Ha igazam van, ha jól mértem fel őket, akkor úgy gondolom, félnivalója tőlük csak annak van, aki megpróbálja őket korlátozni, befolyásolni, vagy veszélyezteti az érdekeiket. Egy lázadót amúgy is úgy a legkönnyebb leszerelni, hogy mindent megengedsz neki és semmire se reagálsz. Paffon lesz tőle marha gyorsan, mert az, ami a létezése alapja, értelmét veszti és nem tudja kijátszani. A másik, ami nagyon tetszik bennük, hogy megfoghatatlannak tűnnek. Lényegében mindegy, melyikük szemébe nézel, ugyanaz a háttér lesz, amit látsz. Ahogy figyelték egymást, azt gondolom, mindkettő megvadulna, ha szétválasztanák őket, ami felér egy-egy pusztító erejű tűzvésszel és itt a lényeg két dolgon van. Hogy Yoru sem egy védtelen valaki, és hogy a kulcs náluk a másik. Szimpatizálok velük, de persze eszemben sincs nyitni feléjük. Nem csak, mert megkértél az elkerülésükre, hiszen az elmondottak alapján én nem beszélnék arról, hogy vagy az egyiket, vagy a másikat kell kerülni, és mert veszélyesek, hanem mert nincs alapom hozzá – magyarázom, aztán újabb mosoly suhan át az arcomon.
Szeretném, ha valami hasonló lehetne köztünk Asaméval. Ha én is áraszthatnám azt az aurát magamból, hogy aki velem genyózik, az csúnyán megszívja. Ha nem csak egy szajhának látnának a későbbiekben a yakuzatársadalomban, hanem pontosan tudnák, hogy egy végletes, harcias valaki vagyok, aki Asaméhoz tartozik, méghozzá a társaként. Nem kérem, hogy tegyünk magunk közé egyenlőségjelet, mint Asahito és Yoru, nem akarok én dominálni egy percig sem, csupán tekintélyt szeretnék magamnak, amilyen Asaménak is van. Nem kell, hogy a yakuzák úgy bánjanak velem, mintha egy lennék köztük, én nem akarok kilépni Asame pártfogoltjának a szerepéből, csupán elvárnék egy bizonyos mértékű megbecsültséget. Helyzeteket akarok, amikor bizonyíthatom a rátermettségemet és a veszélyességemet. Például holnap azért is megyek szögecses és láncos kiegészítőkben, mert nem elég, hogy jól néz ki, illik hozzám, dögös, feltűnő, vad és menő, de önvédelmi fegyvernek sem utolsó az ilyesmi. Keiyuu arcába például simán beleépíteném, ha felbaszná az agyam, aztán dughatja a „a legnépszerűbb kedvenc” címet. Nem félek. Nem akarok hatalmat, csak egy szilárdságot, valami olyasmit, ami miatt például egy Hiroto nem mer bepofázni nekem, mert tudja, hogy belekenem a képét a betonba. Nem kell az alázat, a hajlongás, szarok az ilyesmire, sőt, egyenesen hányok tőle. Mondom, én csupán azt a kisugárzást irigylem nem kicsit, ami Yoruból áradt. Úgy tűnt nekem, hogy még Kazu sem igazán meri megközelíteni, pedig Nishida pártfogoltjaként nem tudom elképzelni, hogy nagyon sok félnivalója lenne. Persze nem gondolom, hogy neki, vagy akár nekem ki kéne használnunk azt, hogy kikhez tartozunk, mert nagyon nem, csak… nem is tudom… Azért ez ad egyfajta biztonságérzetet. Nekem legalábbis ad, hogy egy olyan hírű yakuza vett maga mellé, mint Asame. Kegyetlennek, veszélyesnek és kiszámíthatatlannak tartják. Ha nem is félnek tőle, de azért szorongatják a rizsszemet a seggükben, amikor megvillannak a jeges kék szemei. Fura, hogy én nem tettem tőle tele a nadrágom, pedig alapvetően tényleg hátborzongató. Talán csak az életem felett érzett érdektelenségem tehet róla. Mindegy, már más szelek fújnak, én pedig óvatosan letolom magamról Asamét, hogy fordítsak a helyzeten és én bújhassak hozzá, ne fordítva. Nem hiszem, hogy kényelmes számára a sérült vállával ez a pozíció, én meg kifejezetten szeretek a vállára hajtott fejjel, a testét átfogva elaludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése