154.

Asame

Csak kénytelen leszek neki vallani Keiyuuról, bár nagyon nem akartam. Azért sok mindent tudni kell a srácról és... mindegy is. Persze, félreértettem Deont, ezen nincs mit szépíteni, bár így fél három-három magasságában már csak azt nem érteném félre, ha valaki fegyvert fogna rám. Az más tészta, hogy akkor is valószínűleg értetlenül állnék fél percig a dolog előtt, de mindegy is. Hát akkor jöjjön egy újabb estimese. Kezdem azt hinni, hogy Deon direkt erre játszik. Nálunk a teadélután biztos eltartana hajnalokig, főleg, ha nekiállnánk érvelni és ellenérvelni bizonyos dolgok mellett.

- Ne csodálkozz azon, hogy Keiyuu belül is üres – mondom neki csendesen. - Te sem lennél másmilyen, ha azt kaptad volna az élettől, amit ő. Mondtam neked, hogy Asahito megleckéztette Morikawát és Naganot, miután azok elmentek hozzá a bocsánatáért könyörögni... Nos, Asahito sem egy kispályás kezdő, ha kegyetlenségről van szó – kezdek bele újra a sztoriba. - Ráadásul nagyon jól tudja, mivel érheti el azt, hogy bűntudata legyen az embereknek. Nos aznap Asahito előhozatta a két yakuza kis kedvenceit. Morikawának sosem számítottak a kurvái, ha valami nem tetszett neki és nem tudott mit kezdeni vele, egyszerűen lecserélte, vagy megölette és szerzett másikat. Nagano viszont igenis nagy gondot fordított a szajháira, ahogy akkor is – mondom csendesen. Nem esik nehezemre erről beszélni, de nem is könnyű. - Keiyuu akkor volt talán tizenkettő, tizenhárom éves. A bátyja volt Nagano akkori szajhája, de ezt tudta Asahito is, mégis Keiyuut fogatta el a testőreivel. Nem volt nehéz dolga, hiszen a kölyök csak azért élhetett a yakuzával, mert a testvére ezt akarta, de persze ez azzal járt, hogy őt kevésbé őrizték. Asahito pedig minden szívfájdalom nélkül herélte ki a két kölyköt gazdáik szeme láttára – mondom ki végül, s bármennyire is drasztikusan hangzik, ezt nem lehet másképp kifejezni. Amúgy is utálom kerülgetni a forró kását. - Keiyuu testvére, Izumi, miután megtudta a dolgot, a gazdájának támadt, attól függetlenül, hogy esélye sem volt Nagano ellen, s miután a yakuza nem volt hajlandó sem elengedni őt, sem megölni, öngyilkos lett. Keiyuu talált rá... - fejezem be. - Ezek után ne csodálkozz azon, hogy üres, hogy műkörme van és többet foglalkozik magával, mint egy nő, Nagano innentől kezdve pedig úgy vigyázta Keiyuut, mint egy porcelánbabát... Mindent megadott neki, csak boldognak lássa Keit. Alig tizennégy évesen elveszteni azt, ami férfivá tesz, majd két nappal később a bátyádat is, azt hiszem, bárkit megtört és üresé tett volna... És hogy miért piszkálja Kazut? Pont ezért. Izumi félelmetesen hasonlított Kazura... Kazuki pedig valószínűleg pont azért tűri Keiyuu dolgait, mert tudja azt, amit most már te is... - zárom le végül ennyivel ezt a témát.


A tárgyalásokon való részvételére tett dolgok engem is újra megnevettetnek, hiszen sejtem, hogy ott sem lenne képes befogni a száját, sőt, szerintem már az első mondat után beszólna valamelyik yakuzának, aki úgy nézne rá, mint a véres rongyra. Nem lennének többé unalmas napjaim, az fix.

- Legalább feldobnád a hangulatot – mondom neki őszintén.


Most már teljesen biztos vagyok abban, hogy felesleges aludni. Nem éri meg az a másfél-két óra, amit képes lennék nyugodtan pihenni, így nem is igazán erőltetem a dolgot. Végül is ez is egyfajta pihenés, ám a köztünk beálló csend lassan megteszi hatását és ugyan gőzöm sincs, mikor, de sikerül elaludnom.