155.

Asame

Reggel korán ébredtem. Legalábbis ahhoz képest, hogy mikor sikerült elaludni. Óvatosan másztam ki az ágyból, hogy Deont nem megzavarva kezdhessek neki a verseny előkészületeinek lebonyolításának, hogy értekezhessek Nishidával és Akihitoval is. A tegnapi lövöldözés egyértelmű hadüzenet volt a számomra, így mielőtt belevetettem volna magam a munkába, még a konyhába mentem, kértem magamnak kávét és Deonnak is készítettem egyet, majd megkértem Ayakot, hogy csináljon valami reggelit is hozzá a kölyöknek. Az, hogy én nem eszek, az nem jelenti azt, hogy neki is rá kéne szoknia a fénnyel való táplálkozásra. Meghagytam Ayakonak, hogyha elkészült mindennel, akkor vitesse be a szobámba a tálcát, de ha lehet, ne keltsék fel Deont, hadd pihenje ki magát.


A dolgozószobámban már minden gördülékenyebbnek tűnt. Hol Ryuu, hol Naoto rohangált ki-be, miközben a kért dolgokat intézték, vagy épp azzal a hírrel jöttek vissza, hogy zsákutcába futottak. A rendőrséget nehezebb volt meggyőzni arról, hogy ha lehet, csukják be a fülüket is esete, ne csak a szemüket. Végül sikerült dűlőre jutnom a kapitánnyal. Megígértem neki, hogy ha minden jól halad, napokon belül olyan fogást szállítok neki, amiért kitüntetést kap. És persze az ilyenkor szokásos csekk sem marad majd el. Néha kell a kenőpénz is.


Rövid telefonbeszélgetésbe kezdek Nishidával is. Most végre nyugodtabb körülmények között rághatjuk át a tegnap történteket. A gyanú benne is erősen él, hogy áruló van köztünk és ez őt is ugyanúgy nyugtalanítja, ahogy engem. Neveket azonban ő sem tud mondani, így egyelőre annyiban maradunk, hogy mindenképpen nyitva tartjuk a szemünket.


Valamikor tizenegy óra magasságában aztán megszólal telefonom és a beleszóló hang arról tájékoztat, hogy tíz perc múlva látogatóm érkezik. Magamhoz hívatom Ryuuichit és Naotot, elmondom nekik, amit tudniuk kell, s tájékoztatom őket arról, hogy ha megérkezett a vendégem, kísérjék őt ide. Tudom, hogy nem fog jelenetet rendezni, főleg nem nálam, mert azért köszönhet nekem egy-két dolgot, és csak azért szeretném bent tudni testőreimet a beszélgetés alatt, hogy hozzá tudjanak szólni az ott elhangzó dolgokhoz.


A tíz perc tényleg tíz perc, nem is vártam mást. Mindig is pontos volt, akárki akármit terjesztett róla mindig is.

- Asame – lép be az ajtómon szeretőjével együtt, majd leülnek velem szemben. - Ritkán jövök hozzád, de akkor megvan rá az okom - mondja kimérten, én pedig figyelmesen hallgatom, mire akar kilyukadni. - Tudom, ki az áruló... - jelenti ki rideg nyugodtsággal.