156.

Asame

Az információ, amit közöl velem, egyszerűen kíváncsivá tesz és látom két testőrömön, hogy ők is meglepődnek. Apró mosolyra húzom számat, mely kissé gúnyos, kissé lekezelő.

- Ha szabad tudnom, melyik szeretkezésetek közben izzadtad ezt ki? - kérdezem tőle ugyanolyan könnyed ridegséggel, ahogy ő beszél velem. Mégis honnan a fenéből tudná, ki az, ha mi sem találtuk még meg Nishidával? Asahito azonban nem tágít a kijelentése mellől és csak int fejével Yorunak, hogy beszéljen.

- Pár napja figyelem már Hitsujit – kezd bele a férfi könnyedén, mintha csak épp azt akarná közölni, süt a nap. - Az öreg nem olyan hülye ám, mint amilyennek beállítja magát. Találkozója volt valakivel. Nem ismertem a figurát, de tudtam, hogy már láttam valahol... Egy hatalmas pénzköteget adott át neki Hitsuji, ez már elég ok a gyanúra... Tegnap aztán szerencsém volt belefutni abba a kínai köcsögbe, mikor épp a városban járkáltam – mondja vállat vonva. - És ki volt mellette? - kérdezi színtelen hangon. - Naná, hogy az a majom, akivel Hitsuji találkozott két nappal előtte...


Amit mond, merőben érdekessé teszi innentől a játékot, és nincs okom kételkedni abban, hogy igazat mondanak vagy sem. Asahito annak ellenére, hogy simulékony, megbízható, ráadásul mindig kurva jó tippeket ad.

- Ugye tudod, hogy ha tévedsz, akkor már én sem tudlak kirángatni ebből a szarból a Szindikátus előtt? - kérdezem komolyan tőle, a szemébe nézve. - Egyszer megtettem, de most túl nagy a tét ahhoz, hogy ha belerángatsz valami faszságba, ne hárítsam rád a felelősséget teljesen – fogalmazom is meg neki a miértet. - Csak az érdekel jelenleg, hogy mi oka van Hitsujinak arra, hogy lepaktáljon Feijel. A Triádok nem fogad be idegeneket, ezt nagyon jól tudhatná.

- Az ok merőben egyszerű. Hitsuji azzal, hogy segít Feinek leszámolni veled és Nishidával, bebiztosítja magát. Talán ígértek neki cserébe néhány kaszinót, vagy a fene se tudja. Mindenesetre jobb, ha odafigyeltek rá. Gyanítom, hogy hátba kíván majd szúrni, ahogy azt egy gyáva féregtől várja az ember... - mondja undorodva.

- Ennyire nem tartom hülyének Hitsujit – jelentem ki. - Többről kell, hogy szóljon ez az egész, mint néhány, az árulásért cserébe kapott kaszinóról. És már csak arra lennék kíváncsi, neked mi hasznod származik abból, hogy ezt megosztottad velem? - kérdezem meg nyíltan. A valamit valamiért elv mindig is működőképes volt ebben a világban. Hamar rá kell jönnie itt mindenkinek, hogy a dolgok nem pottyannak az ember ölébe csak úgy, itt bizony súlyos ára van mindennek.

- Pusztán testvéri szeretetből – húzza gúnyos mosolyra száját. Abból, persze, meg a kis faszomat. Mire játszol, Asahito? Ki vele, különben nem jutunk semerre így! - Szeretném, ha Morikawa és Nagano végre leszállnának rólam. Azt hittem, anno megtanulták a leckét, de úgy tűnik, tévedtem... Pedig akkor elég szánalmasan viselkedtek. Nem kell terület tőlük, elég nekem a magamé, de ne kóstolgassanak felelőtlenül, mert elszáll az agyam, és azt a csinos kis eunuk ribancot a végén megtalálom kidekorálni... És kötve hiszem, hogy azt el bírná viselni az a szuka – villan meg szeme.

- Amit akkor tettél, számomra még mindig értelmetlen ostobaság volt – jelentem ki. - Az indokaidat megértem, de azt nem, hogy ezért miért egy tizenhárom éves kölyöknek kellett fizetnie - mondom őszintén.

- Ott akartam Naganoba rúgni, ahol a legjobban fájt neki – mondja könnyedén. - Azzal, ha Izumit herélem ki, gyanítom, nem sokra mentem volna, azon kívül, hogy tovább pátyolgatja őt, ahogy most Keiyuut. Így viszont... - mondja, de nem fejezi be a mondatot.

- Minden elismerésem – mondom őszintén. - Néha még rajtam is túlteszel kegyetlenségben, csak kettőnk közt annyi a különbség, hogy én ehhez a fejemet is használom – mondom neki. - Ha akkor nem nyitom ki a pofám érted, Yoru mindennap virágot vinne a sírodra.

- És én ezért azóta is roppant hálás vagyok neked, bátyus – mosolyodik el gúnyosan. - Ezért is osztottam meg veled azt, amit. Már csak rajtad áll, mit kezdesz a kapott infókkal, de én kimaradnék a buliból, ha lehet.

- Márpedig ha tévedsz, mérget vehetsz rá, hogy rántalak magammal - mondom neki őszinte ridegséggel. - Nem fogom hagyni, hogy megalázzon a Szindikátus, mert egy pondrónak épp úgy támadt kedve a szart keverni, hogy neki mindenképp előnyös legyen. De egy valamit nagyon is jegyezz meg jól, Asahito... Azért, mert egy az apánk, még nem foglak a testvéremként szeretni - mondom ridegen, mélyen a szemeibe nézve.

- Nem is reménykedtem benne - mondja lemondóan. - Legalább viseld el, hogy létezem.

- Az már megtörtént - mondom ridegen. Asahito és Yoru felállnak, majd meghajolva elindulnak kifele Ryuu és Naoto kíséretében.