157.

Asame

Asahito és Yoru az ajtóban megtorpannak, én pedig utánuk lépek és megpillantom Deont, valamint a mögötte posztoló testőrét. Megdörzsölöm halántékom, mert semmi jóra nem számítok Asahitotól. Ismerem már eléggé ahhoz, hogy ebben biztos legyek. Persze én is hülye voltam, mert csak azt adtam ki utasításba, hogy a kölyök nem jöhet be a dolgozószobámba, azt nem, hogy ha lehet, kerülje is el a környékét. Asahito közelebb lép Deonhoz és az állánál fogva emeli meg a kölyök fejét, hogy alaposan megnézhesse magának.

- Vadóc kis szukát szedtél össze – dicséri meg Deont a maga módján és most az egyszer remélem, Deon magától is hallgat. Egyelőre nem tervezem Asahito orrára kötni, hogy Deon nem egy egyszerű szuka. - A qipao jobban állt neki. Túl vajszívű vagy, Asame... - néz rám és gúnyos mosolyra húzza száját.

- Mi lenne, ha kivételesen úgy viselkednél, mint egy jól idomított földkupac, és elhordanád magad? - kérdezem tőle ridegen, mire rám vigyorog.

- Undok vagy – nyafogja gyerekesen. - Hát ezt érdemli az öcséd? - húzza elégedett mosolyra száját és szeme sarkából a kölyökre pillant. Szemeim villannak egyet, ám a rideg pókerarc marad.

- Hívlak, ha kellesz! Takarodj! - jelentem ki határozottan, mire megvonja vállát és elindulnak, ám azért még nem úszom meg ennyivel a dolgot, mert félúton visszafordul és most kivételesen Deonhoz intézi szavait.

- Remélem, a farka is van akkora, mint a szája – kacsint a kölyökre. Részemről pedig itt ér véget ez az egész értelmetlen szívjuk egymás vérét. Whiskyt töltök magamnak. Annak a gyógyszernek már úgyis lőttek. Közel sem telt el tíz óra, mióta utoljára ittam, így majd ez után. Leülök irodai székemben és rágyújtok. Deon hamarosan úgyis becsattog utánam, első döbbenetéből felocsúdva és valahogy biztos vagyok abban, hogy lerohan a kérdéseivel.


Addig pedig, míg ez megtörténik, van némi időm átgondolni, mit és hogyan adagolok be neki. Hiszen ez nem éppen egy rövid és egyszerű mese és valószínűleg kénytelen leszek beavatni őt abba is, amit Asahito mondott. Hát rendben. Előbb jöjjön Deon, utána Nishida.


Elkalandoznak gondolataim. Csak egy pár pillanatra, míg Deon nem ül le elém, szokásos helyére, az asztalra. Most ez a pár pillanat is elég arra, hogy visszapörgetve a napokat előhalásszam emlékeim közül azt az estét, mikor leszámoltunk Chenggel. Hitsuji furcsa volt ugyan az elején, de utána... Most nincs erőm újra átgondolni, így Deonra pillantok és várom a miért, mi, mikor, hogyan és a többi kérdés áradatot. Ki vele, kölyök! Ne kímélj!