Ha mosolyog, akkor ez nekem sokkal rosszabb lesz, mint előre fel tudom mérni. Le kellene ülnöm, hogy ne essek nagyot, amikor válaszol a harmadik kérdésemre, azzal viszont elrontom a komolykodós feelinget, amit meg akartam jeleníteni a kiállásommal. Mindenesetre úgy fest, nem kell nagyon szigorkodnom már. Szerencsére. És mázli, de nem támad vissza, aminek felettébb örülök. Végülis szeretnék kimerítő választ a kérdésemre, ám cseppet sem ragaszkodom hozzá, inkább csak elröhögöm magam, aztán mégis felhuppanok az asztalra.
- Benyalta, mert még most se jött ihlet egy megfelelő válaszra – ismerem be vidáman. – Ekkora baromságot mondani… Az első, ami eszembe jutott még abban a pillanatban, hogy ha ennyire kíváncsi, nézze meg, ne engem kérdezgessen – folytatom röhögcsélve. Elég vicces lett volna Asahito képébe nyomni ezt a mondatot, de furcsa is, hiszen Asame a bátyja. Bár ki tudja? Lehet, hogy tök normális dolog szégyenlősség nélkül viszonyulni valaki máshoz, csak nekem nem megy. Testvérek között meg pláne nem kéne, hogy…
Mivan?! Felszaladnak a szemöldökeim hanyagul oldalra fésült frufrum alá Hitsuji árulóságát illetően. Én cseppet sem ismerem a yakuzát, de ha árulót kellett volna keresnem, … nem találtam volna. Egyelőre. Ez a téma érdekel, úgyhogy szembe fordulok Asaméval az asztalán törökülésbe helyezkedve. Hallgatom őt, majd mikor feláll, hátratámaszkodom az asztalon. El akarja rejteni előlem az arcát, a szemeit, ezáltal az érzelmeit és gondolatait. Nem kell nagyon agyalnom rajta, hogy miért, ezért inkább a kapott infókról kell beszélnem. Asamét emésztik azok a dolgok, amik az apjával kapcsolatosak és ez az egész az életében valami nagyon érzékeny dolog, amihez még én sem biztos, hogy hozzányúlhatok a szavaimmal.
- Nem nagyon látom a rangsort a yakuzák közt, de ha Kazunak igaza van és Hitsuji, mint a kis kedvence köztünk, csak egy megtűrt valaki, ellenben ti Nishidával magasan ücsörögtök azon a bizonyos ranglétrán, akkor nagyon is egyértelmű, miért akar titeket a túlvilágon tudni – osztom meg vele a véleményem. – Hiroto is azért lohol Keiyuu után, mert egy idegesítő seggdugasz és tudja, hogy ha valakinél eltépi a cérnát, csak egy hozzá hasonlóan bebiztosított kedvenc fogja tudni megvédeni – folytatom. – Szerintem sok minden leszűrhető abból, ahogy a srácok egymáshoz viszonyulnak arra vonatkozóan, hogy ti hogy vagytok egymással. Nyilván nem csak engem láttál el olyan intelmekkel, hogy kit kerüljek el és kiben bízhatok, ennek megfelelőek alakult is ki nagyjából, hogy kivel léptem kapcsolatba. Persze nem ezért a barátom Kazu, mert az ilyesmi nem kérhető, parancsolható, vagy tiltható dolog, de ezt a részét úgyis érted – hadarom el ezt a közbenső mondatot a bizonyosság érdekében. – Amúgy úgy gondolom, mindenki olyan kedvencet választ maga mellé, aki hasonlít hozzá. Nem kell feltűnőnek lenni ennek a hasonlóságnak, de egy figyelmes ember könnyen felfedezheti – tárom elé továbbra is a meglátásaimat. – Hiroto idegesíti egy ideje Kazut, és mivel új vagyok, no meg Kazu mellett álltam ki, most már engem is fog. Az más kérdés, hogy Kazu szelíd módszerekkel rakta helyre a szöszit, engem meg nem izgatnak olyan apróságok, hogy szabályok, határok, rangok, töktudjamik. Másfelől ott van a versenyzés. Szerintem baráti keretek közt is meg lehet oldani, én is kihívtam Kazut, annak ellenére, hogy még sosem ültem a volán mögött és mégis mindketten biztosak vagyunk benne, hogy az a pillanat semmit sem fog elrontani köztünk, mikor egyikünk a másikunkat megelőzve célba ér az első vagy a sokadik versenyünkön. Hogy mire akarok ezzel kilyukadni? – kérdezem elmosolyodva. - Egyszerű. Hiroto valamiért ellenséges Kazuval. Lehetne ennek az oka Kazu is, de nekem az az első benyomásom róla, hogy inkább bizalmatlan egy idegennel, mintsem elutasító, vagy ellenséges, szóval semmiképp sem mondanám azt, hogy ő tehet a kettejük közti feszültségről. Mi marad? Hát az, hogy Hiroto, hacsak nincs egy számomra nem látott ok, fentről – itt macskakörmöket mutatok utalva Hitsujira – kapja azt a nevelést, hogy rivalizáljon Kazuval. Azt mondtad korábban – folytatom új levegőt vége a következő lendülethez, mert még nem fejeztem be -, hogy Kazu a legjobb versenyző, meg azt, hogy Nishidát nem neveznéd a barátodnak, no meg azt, hogy nem utasíthatod vissza, amit kér. Szoros köztetek a kapcsolat, sűrű az információáramlás és ha jól emlékszem, bízhatunk, te is, én is, Nishidában. Levezetve végre végérvényesen is ezt a képletet arra szeretnék utalni, hogy véleményem szerint Hitsujinak, ha igazam van, rohadt jó lehetőségeket biztosít a kínai korcs azzal, hogy rád vadászik, mert így Hitsujinak nem kettőtökkel, hanem csak Nishidával kell számolnia, ha biztosra veszi, hogy Fei képes kinyiffantani téged. Márpedig nagyon bízik ebben, ha szövetkezik vele, ami azt is jelentheti, hogy ő tud információkat Feiről, sőt, akár olyasmiket is, amiket ti nem, mert még nincs rá jel, hogy rendelkezne valami plusszal, ami miatt Hitsuji úgy gondolhatja, hogy ha összefog vele, akkor megkaphatják mindketten, amit akarnak. – A monológom végére érek és elröhögöm magam, mert már megint hosszú percekig csak járattam a számat.
Lehet, hogy túl bonyolultan, vagy túl részletesen adtam elő, de ahhoz, hogy pontosan azt értse meg Asame is, amit meg akartam vele osztani, így kellett tennem. Csak nehogy azt higgye, jobban szeretem a saját hangom hallani, mint az övét. Uhh…! Nem ezt akartam mondani. Ezt most veszettül elszóltam. Még szerencse, hogy csak magam előtt.
- Morikawa és Nagano miért cseszteti még mindig Asahitot? – kérdezem aztán, mert ez is fontos lehet valamilyen szempontból.
Egy dolog maradt még mondandómul egyelőre, ám azt kicsit még forgatnom kell magamban, hogy aztán Asame elé tárjam. Kényes, nagyon kényes téma számára a család, én pedig nem akarok beletenyerelni valaminek a közepébe, ám lehet, hogy mivel én másképp látok dolgokat, tudok valamit segíteni Asaménak.
- Ha… Asahito el akarta fogadtatni a testvérségetek tényét veled… - kezdem óvatosan -, akkor… valószínűleg azért jött el hozzád… mert vágyott rá – jelentem ki kicsit sem magabiztosan. – Ha az apja tudta, hogy nem az ő fia, akkor lehet, hogy sosem tudta úgy szeretni… Bár ez nagyon függ attól, Asahito mennyire érzelmi alapon dönt! – teszem hozzá gyorsan, majd eszembe jut a Keiyuuval tett túlkapása. – Ööö. Nagyon – makogom hozzá.
Jobb lesz, ha befogom. Nem elég, hogy rázós talaj és hülyét csinálok magamból, lehetségesnek tartom, hogy faszán félrenyúlok.
- Benyalta, mert még most se jött ihlet egy megfelelő válaszra – ismerem be vidáman. – Ekkora baromságot mondani… Az első, ami eszembe jutott még abban a pillanatban, hogy ha ennyire kíváncsi, nézze meg, ne engem kérdezgessen – folytatom röhögcsélve. Elég vicces lett volna Asahito képébe nyomni ezt a mondatot, de furcsa is, hiszen Asame a bátyja. Bár ki tudja? Lehet, hogy tök normális dolog szégyenlősség nélkül viszonyulni valaki máshoz, csak nekem nem megy. Testvérek között meg pláne nem kéne, hogy…
Mivan?! Felszaladnak a szemöldökeim hanyagul oldalra fésült frufrum alá Hitsuji árulóságát illetően. Én cseppet sem ismerem a yakuzát, de ha árulót kellett volna keresnem, … nem találtam volna. Egyelőre. Ez a téma érdekel, úgyhogy szembe fordulok Asaméval az asztalán törökülésbe helyezkedve. Hallgatom őt, majd mikor feláll, hátratámaszkodom az asztalon. El akarja rejteni előlem az arcát, a szemeit, ezáltal az érzelmeit és gondolatait. Nem kell nagyon agyalnom rajta, hogy miért, ezért inkább a kapott infókról kell beszélnem. Asamét emésztik azok a dolgok, amik az apjával kapcsolatosak és ez az egész az életében valami nagyon érzékeny dolog, amihez még én sem biztos, hogy hozzányúlhatok a szavaimmal.
- Nem nagyon látom a rangsort a yakuzák közt, de ha Kazunak igaza van és Hitsuji, mint a kis kedvence köztünk, csak egy megtűrt valaki, ellenben ti Nishidával magasan ücsörögtök azon a bizonyos ranglétrán, akkor nagyon is egyértelmű, miért akar titeket a túlvilágon tudni – osztom meg vele a véleményem. – Hiroto is azért lohol Keiyuu után, mert egy idegesítő seggdugasz és tudja, hogy ha valakinél eltépi a cérnát, csak egy hozzá hasonlóan bebiztosított kedvenc fogja tudni megvédeni – folytatom. – Szerintem sok minden leszűrhető abból, ahogy a srácok egymáshoz viszonyulnak arra vonatkozóan, hogy ti hogy vagytok egymással. Nyilván nem csak engem láttál el olyan intelmekkel, hogy kit kerüljek el és kiben bízhatok, ennek megfelelőek alakult is ki nagyjából, hogy kivel léptem kapcsolatba. Persze nem ezért a barátom Kazu, mert az ilyesmi nem kérhető, parancsolható, vagy tiltható dolog, de ezt a részét úgyis érted – hadarom el ezt a közbenső mondatot a bizonyosság érdekében. – Amúgy úgy gondolom, mindenki olyan kedvencet választ maga mellé, aki hasonlít hozzá. Nem kell feltűnőnek lenni ennek a hasonlóságnak, de egy figyelmes ember könnyen felfedezheti – tárom elé továbbra is a meglátásaimat. – Hiroto idegesíti egy ideje Kazut, és mivel új vagyok, no meg Kazu mellett álltam ki, most már engem is fog. Az más kérdés, hogy Kazu szelíd módszerekkel rakta helyre a szöszit, engem meg nem izgatnak olyan apróságok, hogy szabályok, határok, rangok, töktudjamik. Másfelől ott van a versenyzés. Szerintem baráti keretek közt is meg lehet oldani, én is kihívtam Kazut, annak ellenére, hogy még sosem ültem a volán mögött és mégis mindketten biztosak vagyunk benne, hogy az a pillanat semmit sem fog elrontani köztünk, mikor egyikünk a másikunkat megelőzve célba ér az első vagy a sokadik versenyünkön. Hogy mire akarok ezzel kilyukadni? – kérdezem elmosolyodva. - Egyszerű. Hiroto valamiért ellenséges Kazuval. Lehetne ennek az oka Kazu is, de nekem az az első benyomásom róla, hogy inkább bizalmatlan egy idegennel, mintsem elutasító, vagy ellenséges, szóval semmiképp sem mondanám azt, hogy ő tehet a kettejük közti feszültségről. Mi marad? Hát az, hogy Hiroto, hacsak nincs egy számomra nem látott ok, fentről – itt macskakörmöket mutatok utalva Hitsujira – kapja azt a nevelést, hogy rivalizáljon Kazuval. Azt mondtad korábban – folytatom új levegőt vége a következő lendülethez, mert még nem fejeztem be -, hogy Kazu a legjobb versenyző, meg azt, hogy Nishidát nem neveznéd a barátodnak, no meg azt, hogy nem utasíthatod vissza, amit kér. Szoros köztetek a kapcsolat, sűrű az információáramlás és ha jól emlékszem, bízhatunk, te is, én is, Nishidában. Levezetve végre végérvényesen is ezt a képletet arra szeretnék utalni, hogy véleményem szerint Hitsujinak, ha igazam van, rohadt jó lehetőségeket biztosít a kínai korcs azzal, hogy rád vadászik, mert így Hitsujinak nem kettőtökkel, hanem csak Nishidával kell számolnia, ha biztosra veszi, hogy Fei képes kinyiffantani téged. Márpedig nagyon bízik ebben, ha szövetkezik vele, ami azt is jelentheti, hogy ő tud információkat Feiről, sőt, akár olyasmiket is, amiket ti nem, mert még nincs rá jel, hogy rendelkezne valami plusszal, ami miatt Hitsuji úgy gondolhatja, hogy ha összefog vele, akkor megkaphatják mindketten, amit akarnak. – A monológom végére érek és elröhögöm magam, mert már megint hosszú percekig csak járattam a számat.
Lehet, hogy túl bonyolultan, vagy túl részletesen adtam elő, de ahhoz, hogy pontosan azt értse meg Asame is, amit meg akartam vele osztani, így kellett tennem. Csak nehogy azt higgye, jobban szeretem a saját hangom hallani, mint az övét. Uhh…! Nem ezt akartam mondani. Ezt most veszettül elszóltam. Még szerencse, hogy csak magam előtt.
- Morikawa és Nagano miért cseszteti még mindig Asahitot? – kérdezem aztán, mert ez is fontos lehet valamilyen szempontból.
Egy dolog maradt még mondandómul egyelőre, ám azt kicsit még forgatnom kell magamban, hogy aztán Asame elé tárjam. Kényes, nagyon kényes téma számára a család, én pedig nem akarok beletenyerelni valaminek a közepébe, ám lehet, hogy mivel én másképp látok dolgokat, tudok valamit segíteni Asaménak.
- Ha… Asahito el akarta fogadtatni a testvérségetek tényét veled… - kezdem óvatosan -, akkor… valószínűleg azért jött el hozzád… mert vágyott rá – jelentem ki kicsit sem magabiztosan. – Ha az apja tudta, hogy nem az ő fia, akkor lehet, hogy sosem tudta úgy szeretni… Bár ez nagyon függ attól, Asahito mennyire érzelmi alapon dönt! – teszem hozzá gyorsan, majd eszembe jut a Keiyuuval tett túlkapása. – Ööö. Nagyon – makogom hozzá.
Jobb lesz, ha befogom. Nem elég, hogy rázós talaj és hülyét csinálok magamból, lehetségesnek tartom, hogy faszán félrenyúlok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése