159.

Asame

Bár ennyire nem sarkosítanám az általa felvázolt dolgokat, van igazság az elgondolásában, ahogy egy-két félreértés is persze, de a meglátásai tényleg jók. Nagyon is. Kazuki meg sosem tudta befogni a száját, de ezen már nem is csodálkozom. Ahogy hallgatom, visszaülök helyemre, hogy ismét rágyújtva hallgassam végig mindazt, amiről beszél.

- Konkrét rangsorról nem lehet beszélni – jelentem ki végül. - Nem vagyunk egymás alá-fölé rendelve. Egy adott negyedet általában három-négy yakuza ural, attól függően persze, hogy mekkora negyedről vagy területről van szó. Ami meghatározó szempont inkább csak az, ki mennyire részesedik, ezért vannak az állandó rivalizálások is – magyarázom Deonnak. - A legtöbb yakuza szeretne persze egyeduralmat és minél több területet, de hamar belátják, hogy a valaminek a fele is több néha, mint a semmiből az egész, így igyekszik mindenki bizonyos határokon belül mozogni. A feleslegessé váló üzleteket eladjuk másnak, míg esetleg egy jobbnak tűnőért bizony versenybe szállunk... Vannak persze olyan esetek, mikor a területszerzésért folyó harcok elég szélsőségessé válnak... Ilyenkor kisebb bandaháborúk alakulnak ki, melyeket a Szindikátus természetesen nem néz jó szemmel.. - folytatom a magyarázatot. - Hitsuji ilyen szempontból ténylegesen is hátrányban van velünk szemben, hiszen ő birtokolja ebben a negyedben a legkevesebb szórakozóhelyet és üzletet, de ez ugyanúgy a saját hülyesége is. Mániája a fürdők és inkább megszabadul egy-egy kaszinótól azért, hogy megszerezzen egy fürdőt, de ettől ő ugyanolyan egyenrangú fél, mint Nishida. Nem tudom, mit mondott neked Kazu ezzel kapcsolatban, de a kölyök sosem volt jó véleménnyel Hitsujiról... - vallom meg Deonnak a dolgot. - Azzal az állításoddal viszont határozottan szembeszállnék, miszerint mindenki olyan kedvencet választ magának, aki hasonlít rá. Őszintén szólva yakuzája válogatja. Nekem sokáig nem volt például. Persze törtem be egy-két kölyköt, de csak azért, hogy továbbadjak rajtuk. De példának okán ott van Morikawa és Ryo – folytatom tovább. - Ryo egy naiv kölyök, Morikawa határozott személyiség, ellentéte Ryonak teljesen. Vagy vedd Naganot és Keiyuut, attól függetlenül, hogy az ő esetükben más volt a helyzet, de Izumi is tökéletes ellentéte volt Naganonak... - mondom el neki őszintén. - Hirotonak igazából az fáj, hogy Kazu és Nishida között olyan kötődés van, ami közte és Hitsuji között soha a büdös életben nem lesz. Ezért féltékeny, ezért lohol rendíthetetlenül Keiyuu után, mert az a fiú el tudja őt viselni mindaddig, míg teszi neki a szépet a srác... Érthető, azt hiszem. Keiyuunak mindig is az lesz a fontos, hogy szépnek tartsák, hogy igenis dicsérjék, de ez érthető nála. A bátyja árnyékában élve elég naiv kis kölyök volt, Izumi mindentől óvta őt, így nem sok tapasztalata volt a világgal a dolgokat illetően. Még azt sem fogta fel, mi történt vele és nem értette, a bátyja miért lett öngyilkos ezért... Aztán persze szép lassan megvilágosodott, ahogy az lenni szokott. Akkor döntötte el, hogy mindent megtesz azért, hogy legalább szépnek lássák az emberek, még így is... Bevallom, valahogy ezekkel a lelki dolgokkal sosem tudtam mit kezdeni, így nem igazán foglalkoztatott a dolog.... Persze Asahitot nekem kellett kirángatni a szarból a Szindikátus előtt emiatt... - fejezem be végül ezt a szálat. Ha Deont érdekli még valami ezzel kapcsolatban, úgyis megkérdezi, legalábbis remélem. Jelenleg nem tudok más olyat, ami fontos lehetne a történet szempontjából. - Ami Morikawát és Naganot illeti, egy yakuza nem felejt, ahogy ők sem. Mindenáron ki akarják semmizni Asahitot, habár ő az, aki a legkisebb területet birtokolja ott és talán ő az egyetlen, aki nem is vágyik többre annál, mint amije van. Neki bőven elég az a néhány kaszinó és üzlet... De persze ezt a két yakuza nem fogja fel, így az információkért cserébe azt kérte, szereljem le róla azt a két marhát - vonom meg vállam. - Valamit valamiért... - mondom csendesen, s igyekszem összeszedni a gondolataimat, hogy elmagyarázhassam Deonnak az Asahito és köztem lévő kapcsolatot. - Asahito csak azt szeretné, hogy fogadjam el őt – mondom csendesen. - De ezt már akkor megtettem, mikor kirángattam a szarból. Többet nem tudok neki adni, nem fogom testvérként szeretni, mert egyetlen egy közös van bennünk, az pedig az apám... - mondom ridegen. - Megnyugtatlak, sokkal jobban szerette őt a nevelőapja, mint engem valaha is a sajátom.