Lassan kezdek magamhoz térni. Őszintén szólva lövésem sincs, mennyit sikerült aludnom, de kinézve az ablakon és látva a kinti sötétséget lassan ugyan, de felfogom, már este van. A mellettem pihenő telefonomért nyúlok, s megnézem az órát. Fél nyolc múlt pár perccel. Deon végül mégsem jött velem, amit valahol bántam, valahol pedig mégsem. Valahogy megszoktam őt magam mellett, így az alvás is sokkal könnyebb volt, s most nélküle nem ment olyan könnyen a dolog. Talán öt-fél hat lehetett, mikor végre elnyomott az álom, s most ez az alig két óra is felfrissített valamelyest. Mielőtt elaludtam volna, volt időm gondolkodni kicsit. Ugyan nem mondtam Deonnak, de tartok attól, hogy Fei nagyon is tisztában van azzal, mit jelent nekem a kölyök. Főleg akkor, ha Hitsuji tényleg áruló, és köpött neki. És miért ne tette volna? Ugyan azt nem tudja, hogy Deon nem csak a pártfogoltam, de ez is bőven elég annak a kínai féregnek, hogy Deonon keresztül próbáljon megfogni. Óvatosnak kell lennünk, rossz előérzeteim vannak, de valami azt súgja, nem Fei jelenti a legnagyobb veszélyt az este folyamán, és nem is Hitsuji. A legrosszabb pedig, hogy elképzelésem sincs, ki lenne az, aki miatt aggódnom kéne, hogy veszélybe sodorja a kölyköt. Lassan mászom ki az ágyból és nekiállok vetkőzni. A forró zuhany mindig segít ellazulni és a gondolkodás is könnyebb. Megszabadulok a nadrágomtól is, majd vállamra dobva egy tiszta törülközőt lépek be a fürdőbe, majd a zuhany alá is. Lehunyom szemem. Élvezem, ahogy a langyos permet bőrömet kényezteti, de azért gondosan ügyelek arra, hogy a vállamon lévő kötés ne ázzon el. Ideje lenne újra cserélni. Ha végeztem, majd megkérem Naotot, kösse át.
Ismét elgondolkodom azon, ki lehet az, aki veszélyt jelent számunkra még, de egyszerűen képtelen vagyok rájönni, és ez egyre jobban bosszant. Végül elzárom a csapokat és derekamra csavarva a törülközőt kilépek a fürdőből. Nem a szokásos öltözékemet veszem most fel. Elég volt az öltönyből és a nyakkendőből. Előkeresek szekrényemből egy tiszta bokszert és egy könnyű anyagból készült szövetnadrágot. Egy hosszú ujjú, fehér garbót választok hozzá és egy szintén fekete, hosszú bőrkabátot. Belebújok a bokszerbe és a nadrágba, majd telefonomért nyúlva Naotot hívom és kérem, hogy jöjjön be hozzám kicserélni a kötést. Nem telik el pár perc, s egy rövid kopogás után Nao lép be hozzám, majd kinyitja az időközben előkészített kötszeres dobozt, és levágva rólam a kötést nekiáll ellátni a sebet, gondosan lefertőtlenítve azt.
- Szépen gyógyul – mondja csendesen, miközben lekezeli a seb környékét, majd újrakötözi vállam. Csendben pakol el, olyan halk mozdulatokkal, mintha valaki aludna a szobában, és ez most engem is meglep. Valami bántja, látom rajta, és nem meri elmondani nekem, pedig általában ő az első, aki megrohamoz a kételyeivel és aggályaival, ha arról van szó. Most mégsem teszi és ez a hallgatás csak még jobban elülteti bennem azt az érzést, hogy kurva nagy gebaszra számíthatunk este.
- Mi aggaszt? - kérdezem meg végül tőle, miközben nekiállok felöltözni most már felülről is.
- Nem lenne szabad mennünk – mondja csendesen. - Rossz előérzetem van és egyszerűen képtelen vagyok megmagyarázni, miért. Csak érzem. Ha hihetünk Asahito-samának, és Hitsuji-sama tényleg áruló, akkor gondban leszünk – mondja ki őszintén azt, amit gondol. Nem tudom megnyugtatni őt, mert bennem is erősen kavarognak a rossz érzések, de ellentétben testőrömmel én nem Hitsuji és Fei miatt érzem ezt, s ez még rosszabb, mintha egy ismert veszély miatt kellene aggódnom. Csendben intek neki, hogy távozhat, s mielőtt kilép az ajtón, még közli, hogy az autó fél kilencre lesz a bejárat előtt. Csak bólintok, s leülve az ágyra felveszem zoknimat és cipőmet, majd kezembe véve kabátomat indulok el a konyhába. Most sem adok túlságosan a külsőségekre, ahogy eddig sem tettem. Hajam ugyanúgy fésülöm, ahogy mindig és a parfüm is ugyanaz, mint amit évek óta fújok magamra. Szeretem a megszokott dolgokat, ritka az, ha valami újjal kísérletezem. Az első ilyen talán három vagy négy évvel ezelőtt történt. Akkor kék melírt tetettem a hajamba, hogy kiemelje szemeim színét. Állítólag hatásos lett, nemtudom, sosem szoktam magamat sem méregetni, sem a tükörben bámulni.
Megkérem Ayakot, csináljon nekem kávét, és miután megkapom, leülve az asztalhoz rágyújtok. Kíváncsi vagyok, Deon hol tart az öltözködésben, de remélem, időben kész lesz. Nem akarom őt megzavarni, persze tudom, marha vicces, hogy házon belül telefonon értekezünk, de most szeretném, ha nyugodtan készülődne, így elnyomva a cigarettát előveszem zsebemből a telefont és egy sms-t írok neki: „Az autónál találkozunk fél kilenckor. Ne késs! Nem megyek be érted most, van még egy kis dolgom. Várlak! Asame” Ugyan nem tudom, miért írom oda a nevem, de valamiért most ez jött. Felkapom a kabátom, majd a dolgozószobámba megyek. Felveszem a pisztolytáskát, oldalamra kötöm a wakizashit és belebújok kabátomba. A katana ma itt marad...
Alig fél óra alatt érünk ki a parkolóházba, ahol a versenyt rendezik, s meg sem lepődöm, hogy habár mi is egy tíz perccel előbb érkezünk, Nishida és Kazuki már ott várnak minket. Kazu természetesen már saját járgányával van elfoglalva, így köszönök Nishidának, s hagyom, hogy Deon odamenjen Kazukihoz. Nekünk úgyis van mit megbeszélnünk a yakuzával, így jobb, ha a két kölyök elfoglalja magát egymás társaságában. Nishida autójához sétálunk, és mindketten rágyújtva megbeszéljük a versennyel kapcsolatos részleteket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése