Asame
Egyszerűen fel tudnék robbanni az idegességtől. Meg kellene néznem Naotot és Ryuut, ki kellene derítenem, mi a helyzet vele, de egyszerűen nem tudom megtenni. Amit Naoto mondott... Megint rágyújtok. Hirtelen olyan világossá válik minden, mint egy futballstadion bajnokság idején. Ezért viselkedett úgy Deonnal, ahogy. Elmosolyodom, s hitetlenkedve csóválom meg a fejem. Remek mestered volt, Nao, hogy sikerült elrejtened előlem az érzéseidet.
Gondolataim közül Deon hangja rángat ki és látva fájdalmas arcát, és ahogy vállát felém tartva könyörög nekem, már azonnal cselekszem is és egy gyors mozdulattal rakom vissza kimozdult vállát, majd magamhoz ölelem őt. Nem szólok semmit, csak tartom őt szorosan. Már az sem érdekel, hogy nem bírt megmaradni a seggén, semmi nem érdekel. Nem akarok tudni a világról jelen pillanatban. Hosszú percekig tartom őt így a karomban, míg végül elengedem és ismét rám kerül az a rideg álarc, melyet csak ő volt képes feltörni, amit csak előtte vetettem le. Ellépek előle és leülve irodai székembe rágyújtok, miközben újabb pohár whiskyvel mérgezem magam.
Lassan kezdek megnyugodni, a feltépett sebek, melyeket Nao szavai okoztak, lassan újra összehúzódnak, s bár pokolian fájnak, ismét összeforrnak, ám a friss hegek még mindig könnyen sérülnek. Szeretett...
Megszólal zsebemben a mobilom, Nishida keres, én pedig kelletlenül emelem fülemhez a telefont, melyben közli, elfogták Hitsujit. Szemem vészesen villan, s egy szó nélkül állok fel újra katanámat magamhoz véve és indulok el. Nem érdekel most senki, sem az, hogy ki akar megállítani, sem az, hogy ruhám még mindig csupa vér. Kiérve a ház elé beülök a BMW-be, melyben hanyagul otthagyta Ryuu a kulcsot és elhajtok. A kínok kínját fogja átélni az a barom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése