167.

Deon

Azt akarom, hogy minél gyorsabban vége legyen ennek a kínszenvedésnek, ám hiába vagyok felkészülve rá, hogy ez elmondhatatlanul fog fájni, nem tudom magamba fojtani a reakciómat. Felüvöltök és még a szemeimbe is könny szökik, de utána legalább a fájdalom mérséklődik. Hogy azért-e, mert elkábulok, nem tudom, csak azt érzem, hogy Asame magához szorít. Bódultan kapaszkodom bele jobbommal a felsőjébe, ám az csatakos. A vértől. Valahogy most vág fejbe, mi történt, hogy meghalhattunk volna. Mérlegelés nélkül benyúlok a garbója alá és végigtapogatom a testét, mert tudnom kell, megsérült-e. Nem, ő nem. Akkor ez Naoto vére.


Bújnék még Asaméhoz, vigasztalnám, ám ellép tőlem és kizár az érzelmeiből. Nem kér belőlem, talán haragszik is rám, így nem tehetek mást, mint figyelem néma önpusztítását. Jelenlétemmel jelzem neki, hogy veszekedhet velem, bár meg fogom védeni magam, hogy beszélhet arról, amire gondol, amit érez, vagy kihasználhatja, hogy szeretem és menedéket kereshet nálam, de jön egy telefon, ami fontosabbnak bizonyul nálam, önmagánál és mindennél. Mikor felpattant, a bosszúszomj vezérli. Katanát ragad és már indul is, én pedig hiába szólítom meg és állok az útjába, félresöpör anélkül, hogy felfogná, ki vagyok.


Döbbenten állok az ajtóban, nézem magabiztos, távolodó alakját és nem tudom, mit csináljak. Ilyen vállal annyit se érek, mint egyébként, nem beszélve arról, hogy szét akar vetni a bennem kavargó érzelemköteg. Ennek ellenére még most sem adhatom meg magam, ezért szedni kezdem a lábam, mígnem beleütközöm Ryuuichibe. Nem szó szerint, még időben megállok, de közel voltam hozzá, hogy erős testének szédüljek. Rosszul vagyok, muszáj lenne vízszintesbe kerülnöm, noha leginkább egy kád forró víz lenne a legideálisabb ehhez, azonban van, ami fontosabb a saját bajomnál.

- Kapott egy hívást és katanát ragadva elnyargalt – osztom meg a férfivel. Majd várakozón pillantok rá, hogy akkor most mi lesz.