Baromi indulatossá válok, mikor Asame arról beszél, hogy Kazu ösztönösen védett és még jobb testőr is lenne belőle, mint amilyeneket a felvigyázásomra bíztak meg. Kivörösödöm és dühösen nézek rá, de befogom a számat, nehogy rárontsak a szavaimmal, mint egy megvadult kutya. Nem tudom, mit vágnék előbb a képébe, hogy szólhatott volna róla valaki, hogy Kazunak is van pár pótlapja a partihoz, vagy azt, hogy nem akarom, hogy védjen. Mindkettő igaz, de semelyiket se szeretném kimondani, mert csak támadható felületként jelenne meg, meg egy felesleges mondatnak hatna. Az arcomat látva Asaménak úgyis egyértelmű lesz, hogy ellenérzésem van azzal kapcsolatban, hogy Kazu védelmezzen engem. Aztán a kérdésével meglep és meg is szünteti bennem a feszülést.
- Ezt Kazu is kérdezte – árulom el csendesen, nyugodtan. - Ha kiszűröm mindazt, amit mondott, amit meséltél és amit én fejben valószínűleg hozzágondoltam ezek alapján a kapcsolatukhoz, nem tudok nyilatkozni a milyenségéről, mert sosem láttam még őket konkrétan együtt. Jöttek, szétváltak, találkoztak és mentek – válaszolok őszintén. A többire már nem is kell reagálnom, noha be kell raktároznom a fejembe azt, hogy Kazu ölni is képes lenne, ha kell. Nem tudom, miért nem gondoltam soha arra, hogy nem olyan védtelen, mint én... komolyan nem tudom, de ez az ellengondolat még most is képtelenségnek tűnik nekem. Pedig tisztában vagyok vele, hogy nem az.
Nyűglődöm a vallomását hallgatva, szívesen megpüfölném ép vállát, de azt hiszem, ma már elég csapás érte, ezért csak célzó mozdulatokat végzek, pár apró légbe nyomott kalapácsütést, miközben összeszorítom a szemeimet és ajkaimat. Hülye farok...! Az viszont kibillent, mikor megkér, hogy fordítsak neki hátat. Minek?! Próbálom kitalálni a szeméből, ám csak elmosolyodik és megvádol vele, hogy még mindig nem bízom meg benne eléggé. Fenébe, hogy...! Félretolom a gátlásaimat, méghozzá igen hirtelen mozdulattal, majd megteszem, Asaménak háttal visszahelyezkedem az ölébe. Mindent megteszek, hogy ne kapjam hátra a pillantásom, hogy rábízzam magam, s mikor karomhoz nyúl, a nyugalom és a félelem egyszerre szakad a nyakamba. Ellazítom az izmaimat és engedem mozgatni, tapogatni, vizsgálni a kezem. Feszengek és összeszorítom a fogaimat a fájdalomtól, de hagyom őt vizsgálódni. Méghogy nem bízom benne... Akkor nem hagynám azt sem, hogy fájdalmat okozzon nekem. Na mindegy.
Kellemes érzés a masszírozása és most már nem gyulladok be tőle annyira, mint legelőször. Asame ért hozzá, ezt már bizonyította. Most is remek munkát végez, s lassan belelazulok, méghozzá eléggé. Elkuncogom magam a beszélő tigrist elképzelve, s hátravigyorgom rá. Sajnos vagy nem sajnos tényleg nem bírok nyugton maradni. Most sem megy, egyszerűen ingerenciám van rá, hogy bekérdezzek pár apróságot, még akkor is, ha félek a válaszoktól. Leszarom, akkor is kíváncsi vagyok rá és egyáltalán nem biztos, hogy Asame fog felelni nekem.
- Te... őszintén. Mi miatt döntöttél úgy, hogy magad mellett tartasz? - Egyedül sosem fogom tudni megfejteni, mivel értem el, hogy meglássa bennem a lehetőségeket, amiket már remélni se mertem, hogy vannak bennem. Én még most sem értem, mit esz rajtam azon kívül, hogy annyira hülye vagyok, mint hat másik, ezért oltári baromságokat bírok csinálni és mondani, amivel szerintem szórakoztatom őt. Mi más van bennem, ami érdekes lehet egy olyan ember számára, mint Asame? Néha elbizonytalanodom, hogy semmi, miközben hinni akarom, hogy nagyon is sok olyat tudna mondani, amit bír bennem. - Mikor határoztad el, hogy tanítasz és miért? - teszem fel a következő kérdést. Így, hogy háttal ülök neki, még könnyebb is kimondani a szavakat. Nem látja az arcomon az őszinte kíváncsiságot és a szemernyi értetlenséget. - Egyébként... hogy akarsz távol tartani Feitől? - térek vissza ezzel a korábbi témára. Még sok minden piszkálja a csőröm, de Asahitora és Hitsujira nem térek rá, egyelőre. Nem akarom megbolygatni azt a nagyon is kényes egyensúlyt, amibe sikerült Asamét beállítani. Sokkal higgadtabb és szelídebb, noha tudom, azért a vihar még visszatér majd belé.
El kellene menni fürdeni. Az Asamén lévő, valaha fehér színt magának tudott garbó gyalázatosan fest a megszáradt vértől, az én mustársárga pólóm meg átvett a még viszonylag friss anyagból, mikor a vállam visszatétele után Asame magához szorított, úgyhogy enyhe rozsdás-feketés színt kapott néhol. Remélem, ki tudják tisztítani, mert tetszik ez a póló, de ha nem, hát nem. Az a legfontosabb, hogy mindketten megúsztuk az estét ép bőrrel. Ezután mi is óvatosabbak leszünk és én is úgy érzem, életbiztosítást kötött nekem Fei azzal, hogy lefülelte, hogy pártfogolt vagyok. Amíg élve kellek neki, van esélyem. Nem félek tőle és biztos vagyok benne, hogy ki tudom idegelni, ha esetleg elkap, és zsebre rakom. Könyörögni fog, hogy visszaadhasson Asaménak, ha rajtam múlik. Ha pedig a terveim nem válnának be, nem hagynám magam kifosztani és felhasználni. Ezeket már eldöntöttem, nem változtatok rajtuk.
- Ezt Kazu is kérdezte – árulom el csendesen, nyugodtan. - Ha kiszűröm mindazt, amit mondott, amit meséltél és amit én fejben valószínűleg hozzágondoltam ezek alapján a kapcsolatukhoz, nem tudok nyilatkozni a milyenségéről, mert sosem láttam még őket konkrétan együtt. Jöttek, szétváltak, találkoztak és mentek – válaszolok őszintén. A többire már nem is kell reagálnom, noha be kell raktároznom a fejembe azt, hogy Kazu ölni is képes lenne, ha kell. Nem tudom, miért nem gondoltam soha arra, hogy nem olyan védtelen, mint én... komolyan nem tudom, de ez az ellengondolat még most is képtelenségnek tűnik nekem. Pedig tisztában vagyok vele, hogy nem az.
Nyűglődöm a vallomását hallgatva, szívesen megpüfölném ép vállát, de azt hiszem, ma már elég csapás érte, ezért csak célzó mozdulatokat végzek, pár apró légbe nyomott kalapácsütést, miközben összeszorítom a szemeimet és ajkaimat. Hülye farok...! Az viszont kibillent, mikor megkér, hogy fordítsak neki hátat. Minek?! Próbálom kitalálni a szeméből, ám csak elmosolyodik és megvádol vele, hogy még mindig nem bízom meg benne eléggé. Fenébe, hogy...! Félretolom a gátlásaimat, méghozzá igen hirtelen mozdulattal, majd megteszem, Asaménak háttal visszahelyezkedem az ölébe. Mindent megteszek, hogy ne kapjam hátra a pillantásom, hogy rábízzam magam, s mikor karomhoz nyúl, a nyugalom és a félelem egyszerre szakad a nyakamba. Ellazítom az izmaimat és engedem mozgatni, tapogatni, vizsgálni a kezem. Feszengek és összeszorítom a fogaimat a fájdalomtól, de hagyom őt vizsgálódni. Méghogy nem bízom benne... Akkor nem hagynám azt sem, hogy fájdalmat okozzon nekem. Na mindegy.
Kellemes érzés a masszírozása és most már nem gyulladok be tőle annyira, mint legelőször. Asame ért hozzá, ezt már bizonyította. Most is remek munkát végez, s lassan belelazulok, méghozzá eléggé. Elkuncogom magam a beszélő tigrist elképzelve, s hátravigyorgom rá. Sajnos vagy nem sajnos tényleg nem bírok nyugton maradni. Most sem megy, egyszerűen ingerenciám van rá, hogy bekérdezzek pár apróságot, még akkor is, ha félek a válaszoktól. Leszarom, akkor is kíváncsi vagyok rá és egyáltalán nem biztos, hogy Asame fog felelni nekem.
- Te... őszintén. Mi miatt döntöttél úgy, hogy magad mellett tartasz? - Egyedül sosem fogom tudni megfejteni, mivel értem el, hogy meglássa bennem a lehetőségeket, amiket már remélni se mertem, hogy vannak bennem. Én még most sem értem, mit esz rajtam azon kívül, hogy annyira hülye vagyok, mint hat másik, ezért oltári baromságokat bírok csinálni és mondani, amivel szerintem szórakoztatom őt. Mi más van bennem, ami érdekes lehet egy olyan ember számára, mint Asame? Néha elbizonytalanodom, hogy semmi, miközben hinni akarom, hogy nagyon is sok olyat tudna mondani, amit bír bennem. - Mikor határoztad el, hogy tanítasz és miért? - teszem fel a következő kérdést. Így, hogy háttal ülök neki, még könnyebb is kimondani a szavakat. Nem látja az arcomon az őszinte kíváncsiságot és a szemernyi értetlenséget. - Egyébként... hogy akarsz távol tartani Feitől? - térek vissza ezzel a korábbi témára. Még sok minden piszkálja a csőröm, de Asahitora és Hitsujira nem térek rá, egyelőre. Nem akarom megbolygatni azt a nagyon is kényes egyensúlyt, amibe sikerült Asamét beállítani. Sokkal higgadtabb és szelídebb, noha tudom, azért a vihar még visszatér majd belé.
El kellene menni fürdeni. Az Asamén lévő, valaha fehér színt magának tudott garbó gyalázatosan fest a megszáradt vértől, az én mustársárga pólóm meg átvett a még viszonylag friss anyagból, mikor a vállam visszatétele után Asame magához szorított, úgyhogy enyhe rozsdás-feketés színt kapott néhol. Remélem, ki tudják tisztítani, mert tetszik ez a póló, de ha nem, hát nem. Az a legfontosabb, hogy mindketten megúsztuk az estét ép bőrrel. Ezután mi is óvatosabbak leszünk és én is úgy érzem, életbiztosítást kötött nekem Fei azzal, hogy lefülelte, hogy pártfogolt vagyok. Amíg élve kellek neki, van esélyem. Nem félek tőle és biztos vagyok benne, hogy ki tudom idegelni, ha esetleg elkap, és zsebre rakom. Könyörögni fog, hogy visszaadhasson Asaménak, ha rajtam múlik. Ha pedig a terveim nem válnának be, nem hagynám magam kifosztani és felhasználni. Ezeket már eldöntöttem, nem változtatok rajtuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése