Még jó, hogy Asame nem látja az arcomat, mert grimaszolni kezdek. Addig húzgálják a mézes madzagot az orrom előtt, míg rávetem magam. Semelyik macskaféle se bírja, ha húzgálják a bajuszát, vagy játszanak az idegeivel. Megvan a maga büszkesége ahhoz, hogy ne hagyja magát, ahogy nekem is. Szúrós pillantásokkal méregetem a falon a whiskypecsétet, mígnem Asame valami olyasmit nem mond Kazuról, ami kiverni nálam a biztosítékot. Ő, mint yakuza?! Nem tudok tovább hallgatni.
- Na jó! Ezt most nem mondtad el, nem hallottam meg és nincs szükségem ismétlésre se! - hadarom azonnal, feszülten, miközben jobbommal úgy csinálok, mintha tábláról törölném le az állítást magam elől, de valami megveszekedett gyorsan. Kazu nem lehet yakuza! Ezt nem fogadom el! Ilyen nincs!
Bolondériámat az nyugtatja el, aki okozta, méghozzá kellemes masszírozással. Abbahagyom a „táblatörlést”, s újból lenyugodva ücsörgök Asame ölében élvezve keze munkáját. Mosolyra kúszik a szám, miközben beszélni kezd, aztán elröhögöm magam azzal a kis hehével.
- Még most sem vagyok teljesen biztos benne, hogy az egész nem egy nagyon gondosan és jól összepakolt szívatás – jelentem ki vidáman, noha tényleg így érzek. Egyelőre nem tudok mindent befogadni ebből a yakuzás világból, hiszen számomra kihaltak voltak. Most meg itt ülök egynek az ölében és mire kettőt pislogok, kiderül, hogy majdnem mindenki az körülöttem és még engem is valszeg annak szánnak. Nem tudom, hogy kéne reagálnom. Ez olyan, mint egy nagyon frankó álom. Pedig a fájdalom igazi, a vállam csendesen hasogat, mégpedig szűnni nem akaróan, vagyis nem álmodhatok, mert ott az ilyesmi nem tart sokáig. Ha nem a valóságban lennék, elbódulnék a masszázstól és nem lennék betojva, hogy ha közelebb húzódom Asaméhoz, mi lesz. Ott a félelem teljesen más, ahogy minden.
Elfogadom azt, amit Feijel kapcsolatban mond. Én sem akarom, hogy úgy tűnjön, mintha félnénk tőle. Bármivel is rendelkezik az a rohadék, nem lehet elég jó mihozzánk. A banda szervezett, összetart és egyre erősebb lesz. Mi vagyunk itthon, és nem gondolhatja komolyan az a kínai vadászkutya, hogy egymaga, még ha támogatja is őt Kobayashi szenátor, valamit is elérhet. Én nem tudom, milyen képzést kap egy Triádok tag, de nem véletlenül Japán vezet sok listát, vagy jár elől a világban.
Leszállok Asame öléből, majd szembe fordulok vele félig. Újra végignézek rajta; megfigyelem az arcát, a ruháját, a tartását, aztán egy pillanatra félmosolyra húzom a szám.
- Feküdjünk le – javaslom, azzal elindulok az ajtó felé, hogy elugorjak a szobámba a gyógyszeremért, amit lassan nem is értek, miért hurcolok oda folyton vissza, hiszen gyakorlatilag beköltöztem önkényesen Asame mellé az ágyba. De legalább ott megszabadulhatok pár cucctól, megnézhetem a Nokiát, meg magamhoz vehetek egy tiszta alsónadrágot.
- Na jó! Ezt most nem mondtad el, nem hallottam meg és nincs szükségem ismétlésre se! - hadarom azonnal, feszülten, miközben jobbommal úgy csinálok, mintha tábláról törölném le az állítást magam elől, de valami megveszekedett gyorsan. Kazu nem lehet yakuza! Ezt nem fogadom el! Ilyen nincs!
Bolondériámat az nyugtatja el, aki okozta, méghozzá kellemes masszírozással. Abbahagyom a „táblatörlést”, s újból lenyugodva ücsörgök Asame ölében élvezve keze munkáját. Mosolyra kúszik a szám, miközben beszélni kezd, aztán elröhögöm magam azzal a kis hehével.
- Még most sem vagyok teljesen biztos benne, hogy az egész nem egy nagyon gondosan és jól összepakolt szívatás – jelentem ki vidáman, noha tényleg így érzek. Egyelőre nem tudok mindent befogadni ebből a yakuzás világból, hiszen számomra kihaltak voltak. Most meg itt ülök egynek az ölében és mire kettőt pislogok, kiderül, hogy majdnem mindenki az körülöttem és még engem is valszeg annak szánnak. Nem tudom, hogy kéne reagálnom. Ez olyan, mint egy nagyon frankó álom. Pedig a fájdalom igazi, a vállam csendesen hasogat, mégpedig szűnni nem akaróan, vagyis nem álmodhatok, mert ott az ilyesmi nem tart sokáig. Ha nem a valóságban lennék, elbódulnék a masszázstól és nem lennék betojva, hogy ha közelebb húzódom Asaméhoz, mi lesz. Ott a félelem teljesen más, ahogy minden.
Elfogadom azt, amit Feijel kapcsolatban mond. Én sem akarom, hogy úgy tűnjön, mintha félnénk tőle. Bármivel is rendelkezik az a rohadék, nem lehet elég jó mihozzánk. A banda szervezett, összetart és egyre erősebb lesz. Mi vagyunk itthon, és nem gondolhatja komolyan az a kínai vadászkutya, hogy egymaga, még ha támogatja is őt Kobayashi szenátor, valamit is elérhet. Én nem tudom, milyen képzést kap egy Triádok tag, de nem véletlenül Japán vezet sok listát, vagy jár elől a világban.
Leszállok Asame öléből, majd szembe fordulok vele félig. Újra végignézek rajta; megfigyelem az arcát, a ruháját, a tartását, aztán egy pillanatra félmosolyra húzom a szám.
- Feküdjünk le – javaslom, azzal elindulok az ajtó felé, hogy elugorjak a szobámba a gyógyszeremért, amit lassan nem is értek, miért hurcolok oda folyton vissza, hiszen gyakorlatilag beköltöztem önkényesen Asame mellé az ágyba. De legalább ott megszabadulhatok pár cucctól, megnézhetem a Nokiát, meg magamhoz vehetek egy tiszta alsónadrágot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése