Meglepődöm, majd elröhögöm magam a kérdést hallva. Asaménak fogalma sincs, hogy iszom a kávét? Ez nagyon vicces! Bár belegondolva nekem sincs sejtésem, mivel sosem készítettem neki, de mindegy.
- Bögrében két ujjnyi kávé, három kiskanál cukor, a többi mind tej – árulom el neki a receptet, majd újra elröhögöm magam. – Mondtam én, hogy téged elsősorban a hátsók érdekelnek! – csattanok fel vidáman, miközben újabb adag palacsintát forgatok el a serpenyőben. – Egyébként meg a cukor a legkézenfekvőbb energiaforrás – okítom ki finoman visszavágva neki, mert olyan nincs, hogy én az ilyesmit kihagyjam. Nem csak annak hitében merek visszapofázni vagy beszólni neki, hogy csupán megjátssza, hogy veszélyes, hanem úgy is, hogy tisztában vagyok ezen ténnyel. A második palacsintát is megforgatom, aztán a bögrémhez megyek. – Kösz – azzal kortyolok belőle. Finom lett és külön élvezet benne, hogy Asame csinálta. – Palacsintának hívják és ezer meg egyféle módon el lehet készíteni. Édes és sós változata egyaránt van. A másik kedvencem a spenótos, persze az nem édes – osztom meg vele, s már ott is vagyok a tűzhelynél, hogy intézzem azt a pár utolsót, ami még hátravan. – Ha legközelebb is bejutok a konyhába, lesz kedvem, és nem kell a mainál jobban megharcolnom Ayakoval, no meg rá tudom venni, hogy anya receptje alapján csináljon egy töltelékalapot, húsosat csinálok. Mit szólsz? – kérdezem. – Nem vagyok egy konyhatündér, nehogy azt hidd, kizárólag palacsintát tudok csinálni, abból viszont elég sokfélét – hadarom el, nehogy Asame azt higgye, ezután át kívánom itt venni az uralmat. Anya szerint gyorsan kiismerem magam és érzékem is van hozzá, de szakácsnak nem mennék el, vagy valami ilyesmi.
Miután befejezem a sütögetést, jól laktam és a kávémat is megittam, visszavonulok a szobámba én is, hogy bedugjam a hajsütőt a konnektorba, s míg melegszik, egy fehér alapon zöld és narancsszín keresztcsíkos, hosszú ujjú inget hanyagul magamra kapjak, vállamra dobjam az övtáskámat, amibe cigit, öngyújtót, zsepit, telefont és némi vacillálás után a gyógyszerem teszem, formát adjak a fejemnek a hajvasaló segítségével, majd miután kihúzom azt, zoknit és cipőt veszek, aztán indulok is. Maradt a fekete póló és a világosbarna nadrág, meg egy egészen egyszerű, szegecselt öv, most nem vittem túlzásba. Néha a kevesebb több.
A csontkovácshoz érve begyulladok, de igyekszek normálisan viselkedni, nem úgy, mint egy oltásra vitt kutya. Anno, még úszó koromban minden hónapban elvitt apám, úgyhogy volt időm megszokni és egyszerre megutálni, ahogy a kéthetente esedékes masszázst is. Mindegy. Asame szerencsére nem kíván bent maradni, a mesterember meg értő módon teszi rendbe a testem. Kicsit át is masszíroz, energetikailag is kezel, így kilépve a helyiségből fényévekkel jobban érzem magam. A vállam sajgása persze nem múlt el, de ma éjjel már fogok tudni aludni, ha csak ezen múlik. Úgy érzem, mintha magasabb és egészségesebb, kevésbé gondterhelt lennék, meg mintha erősödtem is volna, ami összességében jó érzés. Ezért megérte kibírni a néha fájdalmas, néha kellemetlen, néha félelmetes roppantásokat. Sosem lennék képes pépesen szétfolyni a lazaságtól egy csontkovács keze alatt, mert mindig félnék, hogy a következő mozdulat rosszul fog esni, de már nem ágálnék, ha néha napján ellátogathatnék. Tudom, hogy jót tesz a testnek, ha rendbe rakják, akkor is, ha ez épp nem a legkellemesebb.
Most elfogadom a cigarettát, bár mosolygom egyet rajta, hogy Asame milyen rutinosan kínál meg. Tetszik, ha őszinte akarok lenni. Sőt, szeretem is ezt a fajtát. Néhányat kipróbáltam korábban, mert kíváncsi voltam, melyik milyen. Nem számított, hogy volt, amire többet kellett költenem, vagy nem ízlett. Mindig megoldottam valahogy a dolgokat. Cserélni is tudtam, vagy egyszerűen csak elosztogattam, kárba semmit sem hagytam veszni. Megtanultam becsülni azt, amim van. A bringám jut eszembe, amiért annyit vesződtem. Nem a legjobb kerékpár, kicsit le is strapáltam az elmúlt évben, de eszmei értéke van a számomra. Ha végre nem kell majd Fei miatt aggódnom, tutira elmegyek érte és meghajtom. Hiányzik a száguldás, az ugratások, a pörgés, az ügyeskedés, még az eséshelyzetek is, mert izgalommal töltöttek el. Nem mondom, féltem időnként, hogy döntenem kell, melyik a fontosabb, az arcom vagy a karjaim, de ezzel jár, ha valaki olyan vakmerő, mint én.
Idegesség tölt el, mikor az orvosomhoz érünk. Nagyon remélem, hogy Asame nem akar bent maradni, mert előtte nem szívesen mondanám el, mi van hogy. Ez szerintem olyan dolog, amiről jobb, ha nem tud. Vagyis én nem szeretném, ha tudná. Szerencsére azonban van benne annyi tapintat, hogy magunkra hagy, amiért végtelenül hálás vagyok. Így nyugodtabban mondhatom el a tüneteket, beszélhetem meg a dokival a teendőket és alkudozhatok vele a következő összetétel arányait és bevételi módját illetően. Ő erősebbre cserélné a mostani gyógyszeremet, én gyengíteni akarom. Sokáig nem ért velem egyet, míg oda nem vágom neki mérgesen, hogy ha így folytatjuk, két év múlva semmi sem marad, ami ébren tart, mert mindenhez hozzászoktatjuk a szervezetemet, arról nem beszélve, hogy rosszabb leszek, mint egy heroinista. Be kell látnia, hogy igazam van, azzal viszont továbbra sem ért egyet, hogy gyengébb összetételre visszatérhetünk. Sajnos beszélnem kell neki magán jellegű dolgokról, mivel ismerem annyira, hogy tudjam, indokokra van szüksége. Érvekre, méghozzá ésszerűekre. Hát mondom őket.
Ő a második, aki kezel, mióta álomba kezdtem menekülni, mert őbenne egyesül az orvos és a pszichológus. Az első megbukott, bealudtam nála és sehogy se bírt felverni, de ő nem teketóriázott lovat is kiütő mennyiségű koffeint bocsátani a rendelkezésemre. Ez az ember nem hiszi azt, hogy csak a gyógyszerek, vagy csak a beszélgetések segítenek, a módszerei ezért sokszínűbbek, radikálisabbak és hatékonyabbak is. Sokan ellenzik azt, amit csinál, de bárkit kérdez meg az ember, érti-e a dolgát, kénytelen elismerni, hogy érti bizony. Eddig senkivel sem vallott kudarcot, még az olyan ritka állapotban lévőkkel sem, mint amilyen én vagyok. Vannak dolgok, amikre az orvostudomány nem tud válaszolni, és vannak helyzetek, amiket még a pszichiátrián sem tudnak megfelelően kezelni. Ekkor kell valaki, aki vagy ötvözi a kettőt, vagy pedig ajánl egy harmadik megoldást.
Elmesélem az idősödő férfinek, hogy pártfogásba vettek, látom az életem értelmét, vannak céljaim és meg is akarok küzdeni értük. Hogy kihívásokat állítanak elém, amiket öröm számomra teljesíteni, hogy tanulhatok, hogy élvezem a valóságot. Mosolyogva hallgatja és valósággal el van ámulva, mert még nem látott ilyennek. Azt mondja, tele vagyok életerővel és ezért hajlandó kicsit meghajolni az akaratomnak, de nem teljesen, mert azt nem lehet. Egyezkedünk még egy kicsit, megbeszélünk pár részletet, s én jó érzéssel a szívemben távozom tőle. Eredményes volt a mai nap, csupa jó dolog ért engem.
Szeretnék beszámolni Asaménak arról, mi vár ránk, ám szinte automatikus mozdulattal nyúl a telefonjáért, ezzel némaságra ítélve engem. Figyelem őt, az arcán látszó érzelmeket és a szemét. Máshol jár, rohadtul nem tudná most felfogni, amit mondanék, ezért hallgatok. Rosszul esik, hogy rám szánja a napja egy részét, de nincs velem igazából, hibáztatni azonban nem hibáztatom őt ezért, hiszen tekintettel kell lennem arra, hogy dolga van, fontos ügyeket kell intéznie, lényegi kérdésekben kell döntenie és nagyon észnél lennie, ha nem akar eltaknyolni semmiben a célhoz vezető úton. Felbolydítottam az életét, ahogy Fei is, ráadásul elveszítette Naotot. Ez már bőven sok, így hagyom őt békén, a várost nézem, meg ami megragadja benne a figyelmem, míg elmegyünk mellette a BMW-vel.
Végül megérkezünk Nishidához. Szerettem volna jönni ide már korábban is, hogy megnézzem, hol és hogy él ő, meg Kazu, most azonban amellett, hogy kíváncsian nézek körül újra és újra, érzem, hogy Asame mellettem borzasztóan feszült. Vár valamit, vagy nem tudom… Nekem meg fogalmam sincs, mit csináljak, úgyhogy csak lépkedek mellette és hol őt, hol a lakot vizsgálom. A dolgozószobában üdvözlöm Nishidát és köszönök Kazunak, majd mikor ő elhív, még egy utolsó pillantást vetek Asaméra, hogy beigyam arca látványát, aztán követem a srácot. Az a helyzet, hogy a rosszfiúmnál se kép, se hang. Le van merevedve valamire várva, mint a lepauzált képernyő. Ez aggaszt. Mi a szar lesz odabent?! Bosszant, hogy nem tudom.
Elfogadom a felkínált helyet, miután gyors pillantásokkal körbenéztem Kazu szobájában, majd cigarettát veszek elő, de nem gyújtom meg, csak meredten bámulva forgatom ujjaim közt. Kérdését hallva fújok egyet, s keserű grimaszmosolyra húzom a szám.
- Minden. Na jó, nem – vonom is vissza egy másodperccel később. Lehajtom a fejem, hogy arcom ne látszódjon olyan jól, míg rágódom. Kazu tényleg yakuza? És ettől másképp kell viselkednem vele? Tudom-tudom, mióta aggaszt engem az ilyesmi, de nem tehetek róla, akkor is nyomaszt. Jó lenne úgy tenni, mintha nem is sejteném, de ez nem ilyen egyszerű. Nekem nem az. – Tegnap éjjel még azért akartalak lebaszni, mert pisztolyt rántottál miattam és ezzel magadra vontál egy nagy adag figyelmet, ám Asame kerített neked egy príma védőbeszédet, most meg már nem tudom, lecsesszelek-e azért, mert becsapva érzem magam, vagy továbbra is üljek kukán, míg kitalálom, mit csináljak – mormolom el neki. – Van még más meglepetésed a számomra? Úgy értem, olyan lényegi dolgok, minthogy mi vagy pontosan, mit tudsz, satöbbi? – kérdezem meg felemelve a fejem és a szemeibe nézve. – Az más tészta, hogy nem igazán fér a fejembe még mindig a kialakult szitu, de ezen nincs mit csodálni, egész eddig álmokban éltem.
- Bögrében két ujjnyi kávé, három kiskanál cukor, a többi mind tej – árulom el neki a receptet, majd újra elröhögöm magam. – Mondtam én, hogy téged elsősorban a hátsók érdekelnek! – csattanok fel vidáman, miközben újabb adag palacsintát forgatok el a serpenyőben. – Egyébként meg a cukor a legkézenfekvőbb energiaforrás – okítom ki finoman visszavágva neki, mert olyan nincs, hogy én az ilyesmit kihagyjam. Nem csak annak hitében merek visszapofázni vagy beszólni neki, hogy csupán megjátssza, hogy veszélyes, hanem úgy is, hogy tisztában vagyok ezen ténnyel. A második palacsintát is megforgatom, aztán a bögrémhez megyek. – Kösz – azzal kortyolok belőle. Finom lett és külön élvezet benne, hogy Asame csinálta. – Palacsintának hívják és ezer meg egyféle módon el lehet készíteni. Édes és sós változata egyaránt van. A másik kedvencem a spenótos, persze az nem édes – osztom meg vele, s már ott is vagyok a tűzhelynél, hogy intézzem azt a pár utolsót, ami még hátravan. – Ha legközelebb is bejutok a konyhába, lesz kedvem, és nem kell a mainál jobban megharcolnom Ayakoval, no meg rá tudom venni, hogy anya receptje alapján csináljon egy töltelékalapot, húsosat csinálok. Mit szólsz? – kérdezem. – Nem vagyok egy konyhatündér, nehogy azt hidd, kizárólag palacsintát tudok csinálni, abból viszont elég sokfélét – hadarom el, nehogy Asame azt higgye, ezután át kívánom itt venni az uralmat. Anya szerint gyorsan kiismerem magam és érzékem is van hozzá, de szakácsnak nem mennék el, vagy valami ilyesmi.
Miután befejezem a sütögetést, jól laktam és a kávémat is megittam, visszavonulok a szobámba én is, hogy bedugjam a hajsütőt a konnektorba, s míg melegszik, egy fehér alapon zöld és narancsszín keresztcsíkos, hosszú ujjú inget hanyagul magamra kapjak, vállamra dobjam az övtáskámat, amibe cigit, öngyújtót, zsepit, telefont és némi vacillálás után a gyógyszerem teszem, formát adjak a fejemnek a hajvasaló segítségével, majd miután kihúzom azt, zoknit és cipőt veszek, aztán indulok is. Maradt a fekete póló és a világosbarna nadrág, meg egy egészen egyszerű, szegecselt öv, most nem vittem túlzásba. Néha a kevesebb több.
A csontkovácshoz érve begyulladok, de igyekszek normálisan viselkedni, nem úgy, mint egy oltásra vitt kutya. Anno, még úszó koromban minden hónapban elvitt apám, úgyhogy volt időm megszokni és egyszerre megutálni, ahogy a kéthetente esedékes masszázst is. Mindegy. Asame szerencsére nem kíván bent maradni, a mesterember meg értő módon teszi rendbe a testem. Kicsit át is masszíroz, energetikailag is kezel, így kilépve a helyiségből fényévekkel jobban érzem magam. A vállam sajgása persze nem múlt el, de ma éjjel már fogok tudni aludni, ha csak ezen múlik. Úgy érzem, mintha magasabb és egészségesebb, kevésbé gondterhelt lennék, meg mintha erősödtem is volna, ami összességében jó érzés. Ezért megérte kibírni a néha fájdalmas, néha kellemetlen, néha félelmetes roppantásokat. Sosem lennék képes pépesen szétfolyni a lazaságtól egy csontkovács keze alatt, mert mindig félnék, hogy a következő mozdulat rosszul fog esni, de már nem ágálnék, ha néha napján ellátogathatnék. Tudom, hogy jót tesz a testnek, ha rendbe rakják, akkor is, ha ez épp nem a legkellemesebb.
Most elfogadom a cigarettát, bár mosolygom egyet rajta, hogy Asame milyen rutinosan kínál meg. Tetszik, ha őszinte akarok lenni. Sőt, szeretem is ezt a fajtát. Néhányat kipróbáltam korábban, mert kíváncsi voltam, melyik milyen. Nem számított, hogy volt, amire többet kellett költenem, vagy nem ízlett. Mindig megoldottam valahogy a dolgokat. Cserélni is tudtam, vagy egyszerűen csak elosztogattam, kárba semmit sem hagytam veszni. Megtanultam becsülni azt, amim van. A bringám jut eszembe, amiért annyit vesződtem. Nem a legjobb kerékpár, kicsit le is strapáltam az elmúlt évben, de eszmei értéke van a számomra. Ha végre nem kell majd Fei miatt aggódnom, tutira elmegyek érte és meghajtom. Hiányzik a száguldás, az ugratások, a pörgés, az ügyeskedés, még az eséshelyzetek is, mert izgalommal töltöttek el. Nem mondom, féltem időnként, hogy döntenem kell, melyik a fontosabb, az arcom vagy a karjaim, de ezzel jár, ha valaki olyan vakmerő, mint én.
Idegesség tölt el, mikor az orvosomhoz érünk. Nagyon remélem, hogy Asame nem akar bent maradni, mert előtte nem szívesen mondanám el, mi van hogy. Ez szerintem olyan dolog, amiről jobb, ha nem tud. Vagyis én nem szeretném, ha tudná. Szerencsére azonban van benne annyi tapintat, hogy magunkra hagy, amiért végtelenül hálás vagyok. Így nyugodtabban mondhatom el a tüneteket, beszélhetem meg a dokival a teendőket és alkudozhatok vele a következő összetétel arányait és bevételi módját illetően. Ő erősebbre cserélné a mostani gyógyszeremet, én gyengíteni akarom. Sokáig nem ért velem egyet, míg oda nem vágom neki mérgesen, hogy ha így folytatjuk, két év múlva semmi sem marad, ami ébren tart, mert mindenhez hozzászoktatjuk a szervezetemet, arról nem beszélve, hogy rosszabb leszek, mint egy heroinista. Be kell látnia, hogy igazam van, azzal viszont továbbra sem ért egyet, hogy gyengébb összetételre visszatérhetünk. Sajnos beszélnem kell neki magán jellegű dolgokról, mivel ismerem annyira, hogy tudjam, indokokra van szüksége. Érvekre, méghozzá ésszerűekre. Hát mondom őket.
Ő a második, aki kezel, mióta álomba kezdtem menekülni, mert őbenne egyesül az orvos és a pszichológus. Az első megbukott, bealudtam nála és sehogy se bírt felverni, de ő nem teketóriázott lovat is kiütő mennyiségű koffeint bocsátani a rendelkezésemre. Ez az ember nem hiszi azt, hogy csak a gyógyszerek, vagy csak a beszélgetések segítenek, a módszerei ezért sokszínűbbek, radikálisabbak és hatékonyabbak is. Sokan ellenzik azt, amit csinál, de bárkit kérdez meg az ember, érti-e a dolgát, kénytelen elismerni, hogy érti bizony. Eddig senkivel sem vallott kudarcot, még az olyan ritka állapotban lévőkkel sem, mint amilyen én vagyok. Vannak dolgok, amikre az orvostudomány nem tud válaszolni, és vannak helyzetek, amiket még a pszichiátrián sem tudnak megfelelően kezelni. Ekkor kell valaki, aki vagy ötvözi a kettőt, vagy pedig ajánl egy harmadik megoldást.
Elmesélem az idősödő férfinek, hogy pártfogásba vettek, látom az életem értelmét, vannak céljaim és meg is akarok küzdeni értük. Hogy kihívásokat állítanak elém, amiket öröm számomra teljesíteni, hogy tanulhatok, hogy élvezem a valóságot. Mosolyogva hallgatja és valósággal el van ámulva, mert még nem látott ilyennek. Azt mondja, tele vagyok életerővel és ezért hajlandó kicsit meghajolni az akaratomnak, de nem teljesen, mert azt nem lehet. Egyezkedünk még egy kicsit, megbeszélünk pár részletet, s én jó érzéssel a szívemben távozom tőle. Eredményes volt a mai nap, csupa jó dolog ért engem.
Szeretnék beszámolni Asaménak arról, mi vár ránk, ám szinte automatikus mozdulattal nyúl a telefonjáért, ezzel némaságra ítélve engem. Figyelem őt, az arcán látszó érzelmeket és a szemét. Máshol jár, rohadtul nem tudná most felfogni, amit mondanék, ezért hallgatok. Rosszul esik, hogy rám szánja a napja egy részét, de nincs velem igazából, hibáztatni azonban nem hibáztatom őt ezért, hiszen tekintettel kell lennem arra, hogy dolga van, fontos ügyeket kell intéznie, lényegi kérdésekben kell döntenie és nagyon észnél lennie, ha nem akar eltaknyolni semmiben a célhoz vezető úton. Felbolydítottam az életét, ahogy Fei is, ráadásul elveszítette Naotot. Ez már bőven sok, így hagyom őt békén, a várost nézem, meg ami megragadja benne a figyelmem, míg elmegyünk mellette a BMW-vel.
Végül megérkezünk Nishidához. Szerettem volna jönni ide már korábban is, hogy megnézzem, hol és hogy él ő, meg Kazu, most azonban amellett, hogy kíváncsian nézek körül újra és újra, érzem, hogy Asame mellettem borzasztóan feszült. Vár valamit, vagy nem tudom… Nekem meg fogalmam sincs, mit csináljak, úgyhogy csak lépkedek mellette és hol őt, hol a lakot vizsgálom. A dolgozószobában üdvözlöm Nishidát és köszönök Kazunak, majd mikor ő elhív, még egy utolsó pillantást vetek Asaméra, hogy beigyam arca látványát, aztán követem a srácot. Az a helyzet, hogy a rosszfiúmnál se kép, se hang. Le van merevedve valamire várva, mint a lepauzált képernyő. Ez aggaszt. Mi a szar lesz odabent?! Bosszant, hogy nem tudom.
Elfogadom a felkínált helyet, miután gyors pillantásokkal körbenéztem Kazu szobájában, majd cigarettát veszek elő, de nem gyújtom meg, csak meredten bámulva forgatom ujjaim közt. Kérdését hallva fújok egyet, s keserű grimaszmosolyra húzom a szám.
- Minden. Na jó, nem – vonom is vissza egy másodperccel később. Lehajtom a fejem, hogy arcom ne látszódjon olyan jól, míg rágódom. Kazu tényleg yakuza? És ettől másképp kell viselkednem vele? Tudom-tudom, mióta aggaszt engem az ilyesmi, de nem tehetek róla, akkor is nyomaszt. Jó lenne úgy tenni, mintha nem is sejteném, de ez nem ilyen egyszerű. Nekem nem az. – Tegnap éjjel még azért akartalak lebaszni, mert pisztolyt rántottál miattam és ezzel magadra vontál egy nagy adag figyelmet, ám Asame kerített neked egy príma védőbeszédet, most meg már nem tudom, lecsesszelek-e azért, mert becsapva érzem magam, vagy továbbra is üljek kukán, míg kitalálom, mit csináljak – mormolom el neki. – Van még más meglepetésed a számomra? Úgy értem, olyan lényegi dolgok, minthogy mi vagy pontosan, mit tudsz, satöbbi? – kérdezem meg felemelve a fejem és a szemeibe nézve. – Az más tészta, hogy nem igazán fér a fejembe még mindig a kialakult szitu, de ezen nincs mit csodálni, egész eddig álmokban éltem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése