175.

Kazuki

Nem tudok nem őszintén felnevetni, mikor Deon előáll azzal, hogy mi a baja tulajdonképpen. Kell egy pár perc, mire összeszedem magam végül teljesen és bocsánatot kérve Deontól azért, mert nevettem veszek egy mély levegőt, hogy tiszta fejjel kezdjek bele neki néhány dolog elmesélésével. Vagyis annak a magyarázatával, hogy miért nem mondtam el neki, hogy yakuza vagyok, illetve hogy annak lettem kiképezve. Végül is egyszer muszáj tiszta vizet önteni a pohárba, mert nekem tényleg fontos Deon barátsága és nem akarom ilyesmivel elcseszni. Nem lenne jó... Annál kicsit jobban csípem őt.

- Azért nem rukkoltam vele elő az első pillanatban, sőt, még a másodikban sem, mert magam sem nagyon fogadtam el még ezt a dolgot, és nem is nagyon akarom, hogy őszinte legyek. Sokkal jobban érzem magam Nishida pártfogoltjaként, mint akként, amivé nevelt. Ritka, hogy pisztolyt nyom a kezembe és én sem igazán ugrálom őt körbe, hogy de márpedig igenis mindennap fegyverrel akarok rohangálni – magyarázom neki. - Egyszerűen nem akarom annyira ezt az életet. Mármint ne érts félre, tökéletesen jó minden, ahogy van, de túlságosan én nem akarok belekeveredni ebbe az egészbe. Persze a nekem szánt sorsom nem kerülhetem el, ezt már Nishi is megmondta párszor, de amíg lehet, igyekszem erősen ágálni ellene – mosolyodom el. - Mondanom sem kell, Nishida annyira nem élvezi azokat a pillanatokat – kuncogok fel. - Tegnap minden ellenérzés nélkül fogadtam el tőle a fegyvert, mert tisztában voltam azzal, hogy ha gebasz lesz, akkor kurva nagy balhéra számíthatunk... - folytatom tovább mondandómat. - Fei nem onnan tudta meg, hogy te vagy a pártfogolt, mert fegyvert rántva védeni akartalak, ő már sokkal előbb rájött Hitsujinak köszönhetően. Nem a lehetségest kereste, hanem téged... - magyarázom. - De persze nyugodtan csesszél le miatta, akkor sem fogok másképp cselekedni – gyújtok rá, majd fújom ki a füstöt. - Őszintén szólva ez az egész Fei-ügy kezd egyre bonyolultabb lenni... - mondom csendesen. Én sem látok bele sajnos mindenbe, mert azért Nii-sanban is ott van, hogy igyekszik minél távolabb tartani egyes dolgoktól annak ellenére, hogy minden vágya az, hogy egyszer átvegyem a helyét. Nekem nincsenek ilyen vágyaim. Amíg versenyezhetek, persze teljesítem minden kérését, lőni tanulok, verekedni, megvédeni magam, hosszú unalmas órákat töltök azzal, hogy elsajátítsak egy-két gazdasági dolgot, hogy megértsem a kaszinók könyvelését, meg a tököm tudja, mit... Szükséges rossz, amit el kell viselnem, de Nishida mellett könnyebb. - Mellesleg, nem tudom, mennyire tudsz róla, de Asame kiadta utasításba, hogy mára kerítse elő neki Nishida, hogy kinek köszönhettük azt a lövöldözést, amiben Naoto megsérült... - mondom csendesen. - Azért jött ide Asame, mert sikerült megtalálnunk... illetve ő maga jött ide segítséget kérni, miután megtudta, hogy Hitsuji meghalt, rá pedig... mindegy, a lényeg az, hogy Hiroto volt az, aki meglőtte Feit – mondom ki végül. - Hogy van Naoto? - kérdezem csendesen.


Nii-sant is kérdeztem erről a mai nap folyamán, de nem volt hajlandó válaszolni, s mikor kérdőre vontam, hogy miért, akkor csak annyit közölt, hogy nem tudja. Persze nem hittem neki. Miért tettem volna? Egy, mert túl sokáig gondolkodott az információ megosztása előtt, a másik meg, mert ez az egyetlen dolog, amit hamar sikerült megtanulnom; ha valaki sokáig gondolkodik egy válasz előtt, vagy hazudik, vagy próbál neked olyan választ adni, amivel nem jutsz előrébb. És Nishida ezt tette. Adott egy olyan választ, amitől kurvára nem lettem okosabb.