176.

Kazuki

- Mindenkit kikészít – mondom csendesen. - Csak a rosszfiúink tudják, hogy kell kezelni, én meg egyszerűen akkor ágálok és anyázom minden ellen, mikor Nishidával kettesben vagyunk – osztom meg vele végül, ám mikor közli, hogy Naoto meghalt, egyszerűen úgy érzem magam, mintha kirántanák alólam a talajt. Nem, az nem lehet... Hosszú percekig bámulok magam elé, mire végül sikerül megemésztenem valamelyest a dolgot. Hát ezért nem szólt Nishida egy kurva szót sem. Felállok és idegesen járkálok percekig, majd újra visszaülve rágyújtok és kifújom a füstöt. Most még ez sem esik jól, de lefoglal.


Csak hallgatom Deont, ahogy kiad magából mindent, miközben magam előtt bámulok egy pontot mereven. Megértem, min megy keresztül, nagyon is. Mikor bekerültem ebbe a világba, én is ugyanezeket éltem meg, amiket ő. Bár én Asame mellett kezdtem, nekem is erősen kijutott abból, amiket elmondott. Talán egyedül a gyász az, amivel nem kellett szembenéznem és nem kellett senkit vigasztalnom magam mellett, de most Naoto halálával énnekem is kijut a jóból. Naoto és Ryuu mindig is valami olyan dolgot képviseltek mind Asame mellett, mind nekem is, míg ott éltem, amit egyszerűen képtelenség megmagyarázni. Vérebek voltak, de ugyanakkor valami apafélék is. Persze ez valószínűleg csak nálam igaz, hiszen Naoto fújt Deonra, amiért Asame őt választotta... Mégis testőröket választott neki... Naoto...

- Nincs más, amit tudnod kell – mondom csendesen. - Nishida yakuzának nevelt. Megkaptam az ezzel járó kiképzéseket, folyamatosan tanulok annak ellenére, hogy nem életcélom átvenni a helyét, nem akarom, még belegondolni sem, hogy egyszer meghalhat, mert... Tudom, hogy megtörténhet, hogy az élet nem úgy működik, hogy én eldöntöm, hogy mától minden fekete és akkor fekete is marad... Van szürke, van lila, zöld, kék... de nem akarok belegondolni ezekbe. Nekem Nishida olyan, mint neked Asame. Valaki, akit életemben először szeretek, akinek meg mertem nyílni és aki adott valamit, ami kirángatott a szürke kisegérszerepből... - magyarázom csendesen. - Mennyivel egyszerűbb lenne, ha tényleg véget lehetne vetni az egésznek egy golyóval... Akkor minden bizonnyal nem Hiroto húzza meg azt a ravaszt, hanem én... De... őszinte leszek, Deon. Megértelek, nagyon is megértelek, de azt hiszem, nekünk kell kitartani inkább, hiszen erőt adunk nekik ahhoz, hogy győztesen jöjjenek ki ebből az egészből és ha bármikor úgy érzed, hogy szeretnéd kiadni magadból a feszültséget, hívj nyugodtan – mosolyodom el halványan. - Ígérem, nem csapom rád a telefont, hogy velem ne üvöltözzél, vagy mert nem hallgatom a hisztidet... Tudod... szeretném a barátságodat, mert nekem is könnyebb megbeszélnem a dolgokat egy olyan emberrel, aki valószínűleg ugyanúgy aggódik és retteg a yakuzája miatt, mint én, akit ugyanúgy kikészít a helyzet... Nishidának hiába hisztizek, mert azt is tudok ám – nevetek egy aprót –, ő mindig tudja, mivel vegyen le a lábamról eléggé ahhoz, hogy befogjam és ne érdekeljen semmi... - vallok neki csendesen.