177.

Kazuki

Deon meglep, ahogy felpattanva a fotelból hirtelen átkarol. Meglepődöm, majd magamhoz ölelem őt és csak hallgatom, amiket mond. Sok mindent nem tudok róla én sem, a legtöbb elmondott dolgot sem, amiket most hirtelen tálal elém, de egyet igen, szüksége van rám és arra, hogy most támogassam, hogy kiadhassa magából a dolgokat, hogy megnyugodjon. Sokat nem fogok tudni neki segíteni abban, hogy hogyan lépjen túl dolgokon. Asame nem olyan, mint Nishida, hogy órákig tartó traccspartit lehet vele rendezni a hogyanokról és miértekről. Ha valamiről nem akar beszélni, akkor egyszerűen vagy nem mond semmit, vagy ad valami olyan magyarázatot, aminek semmi értelme nincsen... látszólag persze, mert az ember később rájön, hogy amit mondott, annak igenis volt valami mondanivalója, csak akkor épp nem sikerült felfognia az embernek.


Nem engedem el őt, szorosan tartom karjaimban, ölelve, nyugtatva őt.

- Tudod, néha az a legegyszerűbb, ha hagyod, hogy maguktól történjenek a dolgok. De javaslom, hogy próbálj meg beszélni Asaméval ezekről a dolgokról bármennyire is nehéz és bármennyire nem akar válaszolni néha... - mondom csendesen. - Tudom, Asame és Nishida teljesen más ilyen szempontból. Nishivel sok mindent meg tudunk beszélni, de gyanítom, Asame előtted jobban megnyílik, mint azt tette előttem, így ilyen szempontból az én véleményem lényegtelen - mosolyodom el. - Nekem ha nem tetszik valami, azt igyekszem Nishida tudtára adni, legyen szó bármiről. Nem tetszett tegnap, hogy fegyvert adott a kezembe, ma ezt közöltem is vele. Nem könnyű néha dűlőre jutni velük, de nem lehetetlen... csak ne akard azonnal megfejteni a miérteket. És amíg te nem akarod, hogy eszköz legyél, amíg nem akarod, hogy yakuza legyen belőled, addig hidd el, senki sem fogja ezt megváltoztatni benned, még Asame sem. Engem sem tudott rábeszélni a mai napig sem Nishi, pedig erősen próbálkozik azóta is – kuncogok egy aprót. - Elárulom neked, rohadt unalmas tanulni a könyvelésről, gyűlölöm és igyekszem kikészíteni a tanáromat is – osztom meg Deonnal. - Volt már rá példa, hogy sikerült, persze az sem mellékes, hogy kaptam érte rendesen Nishidától... Sosem bántott, de azért a fejmosás kijárt... Egy fejmosást elviselni meg nem nagy kunszt... aztán rájött persze, hogy direkt csinálom, mert inkább hallgatom az ő hegyi beszédét, mint a könyvelés rejtelmeit, így keresztbe húzta a számításaimat és elvette az autómat... - húzom el számat. - Kompromisszumokat meg kell tanulni kötni. Amíg mindketten ragaszkodtok a saját elképzeléseitekhez, addig nem juttok előre, de a valamit valamiért elv nagyon is működik. Adj egy kicsit, hogy kaphass te is... Nálunk ez a módszer legalábbis bevált. Közöltem Nishidával, hogy nem lépek a nyomdokaiba, nem leszek az utódja, nem leszek yakuza, nélküle nem, de amíg mellettem van, amíg vele lehetek, addig segítek neki, addig igenis járom az üzleteit és besegítek a kisebb éttermek könyvelésének felügyeletébe... - mondom kedvesen. - Napi két-három óra elfoglaltság pedig nem nagy ár azért, hogy versenyezhessek és hogy több időt tudjak vele tölteni, ha arról van szó... Minden ezen múlik, Deon, a kompromisszumokon... Ne engedj túlságosan, de ne is hagyd, hogy elnyomjon... Bár sejtem, hogy te amúgy se hagynád magad, még Asaménak sem.