178.

Kazuki

Elvigyorodom.

- Valahol azért sejtettem, hogy nem azért kellesz Asaménak, mert meg tudsz ülni a seggeden és hallgatni – mondom ki őszintén. - Szerintem még élvezi is ezeket a pillanataidat – jelentem ki. - Tudod, nekem nem volt olyan szerencsém vele, mint neked. Nishidának szánt, így előttem nem igazán volt értelme máshogy viselkednie. Ebből adódóan nem ismerem azt az Asamet, akit te igen. Nekem megparancsolt valamit és úgy kellett tennem, különben jött a jégcsap verzió és leshettem, mint borjú az újkapura – árulom el Deonnak. - Amúgy meg nem nézlek hülyének – vigyorgom. - Ízlések és pofonok, engem jobban érdekelne a földrajz és az ilyen jellegű dolgok, mint a könyvelés, de ugye embere válogatja. Arról nem is beszélve, hogy előbb tanulom meg szétszerelni a V8-as motort, mint azt, hogy mikor mennyi az áfa, az adó és miért pont annyival kell beszorozni egy összeget, amennyivel – kuncogom. - Jó, persze azért nem vagyok annyira hülye, csak nem köt le... - vonom meg vállam. - Igazából ez az egész yakuzásdi tűrhető lenne, ha Nishida nem akarná mindenáron belém sulykolni azt, hogy márpedig én leszek az, aki átveszi a helyét majd. Akarja a hóhér ezt... De mindegy, a lényeg, hogy megérted, miért nem vertem nagydobra azt, hogy yakuza vagyok, vagy miért tettem azt, amit... - mosolygok rá. Folytatnám még Deonnal a beszélgetést, mert gyanítom, van mit átrágnunk egymással kapcsolatban kivételesen és nem a yakuzáinkkal foglalkozva, hogy tényleg jobban megismerjük a másikat, de ebben most Asame akadályoz meg minket, aki rövid kopogást követően lép be a szobámba. Arca most nem a megszokott, túlságosan gondterhelt és nyúzott, s látom rajta, hogy ha valaki, akkor ő biztos nem aludt semmit az éjjel. Mondjuk Nii-san sem, bár őt valamikor hajnal kettő környékén sikerült rávennem, hogy vízszintesben jobb és így aludt egy négy-öt órát velem együtt.