- Pont, hogy azért, mert felettem nincs hatalma – jelentem ki büszkén. - Én nem fogok jó kutyát játszani, igenis visszaharapok, ha eldurran az agyam és ezt addig ismétlem, míg dühös vagyok, harcot nem nyerek, vagy nem marad több lehetőségem a győzelemre. Ezt ne élvezné? - kérdezem vigyorogva. - Végre van valaki mellette, aki nem húzza be fülét-farkát az első szavára – állapítom meg röhögve, aztán kicsit megkomolyodom, hogy Kazu is érezze, mennyire nem babra ment a játék kettőnk közt Asaméval. - Nekem sem szerencsém volt, hanem megmondtam neki, hogy két módon távozom tőle, hullazsákban vagy szabadon. Szabadulni viszont egy percig se akartam, ő meg a fejébe vette, hogy jutsz se nyír ki, hát a nyakán maradtam. Alap játékszabály volt köztünk, hogy mindent megkap a másik, amit nem akar és semmit se, amit kér, szóval leszámítva, hogy nem bánt velem szajhaként, volt részem ebben-abban. Közöltem vele, hogy eladhatatlan áru vagyok, és éreztettem is vele, hogy nagyon beszopja, ha túlad rajtam, mert nem fogok betörni, inkább megdöglöm – osztom meg Kazuval, miközben eszembe jut pár apróság és elvigyorodom. - Szegény Ryuu... én megcsináltam, hogy kiugrottam a szobám ablakán, amikor felidegesített. Tudtam, hogy nekirontani kár, viszont nagyon megjárja, ha bajom lesz, úgyhogy bízva abban, hogy a két lent posztoló kutya elkap, ugrottam. Nem féltettem az életem, bár meghalni nem akartam, de ilyen baromságokkal vívtam ki magamnak a helyemet. Én őt választottam arra, hogy megmutassa, érdemes élni, ezért bármit mutat, azt én kíváncsian fogadom és ami érdekel, abból részesedni akarok – mondom ki őszintén a tényeket. - A föci engem annyiban érdekelt, hogy megtudtam, hova érdemes elmenni nyaralni, egyébként meg a házban eltévednék, mert nem teljesen jó a belső iránytűm – ismerem be jobb vállamat megvonva, mivel a balt kímélem még egy kicsit. - Értem hát. Nekem is megfelel a pártfogolt szerep, kellően szabad és kötött, így nem köt gúzsba és mégsem lesz unalmas, tanulhatok, Asaméval lehetek és ezzel nekem kerek a világ. Nem akarok ennél többet, azt az árat megfizetni meg főleg nem, amiért cserébe komolyan lennék valaki ebben a világban. Nem zavart az se, hogy szajhának néztek, hiszen mindig ott volt egy-egy keresetlen, orr alá dörgölhető mondat a számban, amit ha odakentem volna, bizony elégtétel lett volna számomra az eredmény azért, mert alábecsültek, de hallgattam, hogy védelmet jelentsen nekem is és Asaménak is mások tévhite – magyarázom el Kazunak, aztán az ajtó felé fordulok. - Ez az egy mondjuk jól jönne, hogy én diktálom, mire mennyi időt szánok – vigyorgok vissza barátomra, ezzel még pontot téve a kettőnk témájára és mégis remélhetőleg kellemes szájízt hagyva benne, aztán elköszönök tőle, s Asame mellett elhagyom a házat.
Látom, hogy fürkészi az arcom, ezért én is így teszek az övével. Nem szólok semmit, ahogy ő sem, majd a kocsiban megjegyzem neki finoman, amit látok rajta. Beülünk, de nem akaródzik mindjárt a lényegre térni, ám Asame magához húz és feltesz egy olyan kérdést, amitől görcs áll a gyomromba. Lecsukom a szemem, s rendesen odabújok hozzá. Hálásan, mert örülök, hogy végre figyel rám, nem csak mint valami megszokott dolgot, hurcol magával. Elmosolyodom és válasz helyett belecsókolok a nyakába, majd mosolyogva visszahúzódom az ölelésébe.
- A csontkovács rendbe rakta a vállam, de pár napig kímélnem kell, az orvosommal meg abban állapodtunk meg, hogy új összetételre váltunk, ami két ok miatt lesz húzós – kezdem komolyan, mert szándékomban állt felelni, csak nem azonnal. - Egyik, hogy az átállás alapvetően szar dolog és nem biztos, hogy elsőre eltalálja a megfelelő arányokat, a másik meg az, hogy sikerült rábeszélnem, hogy elkezdjük gyengíteni a cuccot. Ezekből adódóan akkor kezdem meg az új bogyó szedését, ha már nyugodtabb a szitu körülöttem, és másképp kell elkezdenem adagolni a jelenlegit is – osztom meg Asaméval, majd elgondolkodom, most adjam-e elő a további szükségleteimet, vagy később. Most vagyunk témán, úgyhogy most beszélek. - Kellene egy szabályos alvásütem elsősorban, különben vissza kell állnom az altatóra, azt meg nem szeretném, mert akkor az alvás úgy néz ki nálam, hogy órákig zuhanok, aztán fejbe vág egyszer csak, hogy élek, amit utálok. Másfelől altató mellett az ágyúszó se kelt fel, anélkül viszont nem vagyok jó alvó, úgyhogy fel fogok kelni, ha nem maradsz nyugton mellettem. - A kijelentésemben van valami poénosnak szánt él, ám elrejtem benne némileg akaratlanul azt is, hogy megrójam, amiért képtelen normálisan aludni, s azon szándékommal is előállok, hogy nem kívánok kiköltözni az ágyából. Három az egyben, s ízlik, nem ízlik, ezt főztem ki. Persze kicsit szelídülök, mert mint azt az éjjel is megállapítottam, nincs jogom rendszabályozni vagy kérdőre vonni. Ingem ujját gyűrögetem kezeimmel, míg kitalálom, hogyan folytassam, s közben finoman nekidörgölőzöm. - Egyébként nincs baj, csak az elmúlt napok megviseltek – vallom be Asaménak csendesen.
Látom, hogy fürkészi az arcom, ezért én is így teszek az övével. Nem szólok semmit, ahogy ő sem, majd a kocsiban megjegyzem neki finoman, amit látok rajta. Beülünk, de nem akaródzik mindjárt a lényegre térni, ám Asame magához húz és feltesz egy olyan kérdést, amitől görcs áll a gyomromba. Lecsukom a szemem, s rendesen odabújok hozzá. Hálásan, mert örülök, hogy végre figyel rám, nem csak mint valami megszokott dolgot, hurcol magával. Elmosolyodom és válasz helyett belecsókolok a nyakába, majd mosolyogva visszahúzódom az ölelésébe.
- A csontkovács rendbe rakta a vállam, de pár napig kímélnem kell, az orvosommal meg abban állapodtunk meg, hogy új összetételre váltunk, ami két ok miatt lesz húzós – kezdem komolyan, mert szándékomban állt felelni, csak nem azonnal. - Egyik, hogy az átállás alapvetően szar dolog és nem biztos, hogy elsőre eltalálja a megfelelő arányokat, a másik meg az, hogy sikerült rábeszélnem, hogy elkezdjük gyengíteni a cuccot. Ezekből adódóan akkor kezdem meg az új bogyó szedését, ha már nyugodtabb a szitu körülöttem, és másképp kell elkezdenem adagolni a jelenlegit is – osztom meg Asaméval, majd elgondolkodom, most adjam-e elő a további szükségleteimet, vagy később. Most vagyunk témán, úgyhogy most beszélek. - Kellene egy szabályos alvásütem elsősorban, különben vissza kell állnom az altatóra, azt meg nem szeretném, mert akkor az alvás úgy néz ki nálam, hogy órákig zuhanok, aztán fejbe vág egyszer csak, hogy élek, amit utálok. Másfelől altató mellett az ágyúszó se kelt fel, anélkül viszont nem vagyok jó alvó, úgyhogy fel fogok kelni, ha nem maradsz nyugton mellettem. - A kijelentésemben van valami poénosnak szánt él, ám elrejtem benne némileg akaratlanul azt is, hogy megrójam, amiért képtelen normálisan aludni, s azon szándékommal is előállok, hogy nem kívánok kiköltözni az ágyából. Három az egyben, s ízlik, nem ízlik, ezt főztem ki. Persze kicsit szelídülök, mert mint azt az éjjel is megállapítottam, nincs jogom rendszabályozni vagy kérdőre vonni. Ingem ujját gyűrögetem kezeimmel, míg kitalálom, hogyan folytassam, s közben finoman nekidörgölőzöm. - Egyébként nincs baj, csak az elmúlt napok megviseltek – vallom be Asaménak csendesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése