Mély levegőt veszek és gyorsan fújom ki. Látom rajta, hogy nem kapok semmit. Talán azokat árultam el, amikkel jutalmazhatna, ha nem a megfélemlítő és megalázó stratégiát követné, hanem a motiválót. Hát ez így nem lesz jó. Főleg úgy nem, ha semmibe vesz. Minek tart itt, ha sem a kívánságaim nem lesi, sem a sajátjainak nem igyekszik alárendelni? Komolyan nem értem ezt a pasast. Vagy én vagyok hülye, vagy neki mentek el réges-rég otthonról.
- Egy valamire tényleg szükségem van, ha hosszútávon ébren akarsz tartani – szólalok meg higgadtan. Nem fogom hagyni, hogy kiborítson. Megmondtam, bármit is vet be ellenem, nem fogom megadni magam, innen csak szabadon vagy hullaként vagyok hajlandó távozni. - A gyógyszeremre – és ahogy kiejtem ezt a szót, apró macskakörmöket mutatok. Nem azért, mert nem komoly a dolog, csupán azért, mert nem tekintem gyógyszernek azt, amit szednem kell. - Úgy három óra múlva elmúlik a tegnapi hatása – teszem még hozzá gondosan érdektelenségbe burkolva a mondatot. Ha elalszom az unalomtól, nem fog tudni sehogy sem felkelteni, se síppal, se dobbal, se nádi hegedűvel, de még csak veréssel sem. Az alvás a világ és az élet ellen a fegyverem, amelyet egy idő után a dokik se tudtak legyőzni, ez mind ott van az „aktámban”. Nekem aztán édesmindegy, mit akar velem, meg a többi, én odaát mindig jól érzem magam és nem jövök vissza a gyógyszerem nélkül.
Az érkező, Akihito névre hallgató pofa sokkal szimpatikusabb, mint itt eddig bárki, úgyhogy barátságosan intek neki, mikor rám pillant. Kicsit arcomra fagy a mosoly egy pillanatra, ahogy megemeli az állam, de aztán rájövök, micsoda jó helyem lesz nekem a faternál.
- Úgyvalahogy – szólalok meg ravaszdi vigyorral, aztán, tartva magam úgy, abban a helyzetben, amelyet az új fickó váltott ki belőlem, elröhögöm magam. - Mészáros? Nem inkább vágódeszka? - incselkedem vele jókedvűen. Mindenkinek érdekel, hol a határa, milyenek a korlátai. Sőt, ha a fatökű nem is tudja, mit kéne kezdenie velem, ennek az ürgének talán határozottabbak az elképzelései. Vagy ez is nyúlbéla? Csalódott lennék, ha a keménycsávók csak a pengével ellátott kardjaikhoz értenének, a szexről meg azért beszélnek olyan magabiztosan, meg arról, hogy mennyi szajhájuk van, hogy felvághassanak a semmivel. Mondák keringnek, milyen állati vagy, ugye te vadállat? Ahogy őt kérdezem magamban, lassan rápillantok. Látni akarom, milyen képet vág, hogy ezzel is betájoljam, mi vagyok neki, mit jelentek a számára.
Most nekem teszik a szépet? Egy gyászos...
- Azt mondtad, a pénz nem számít – szólok közbe a bájcsevely közepén. - Akkor mi más akadálya van annak, hogy amit kértem, méghozzá elég szépen – ezt kihangsúlyozom és gondosan elnyelem, hogy nem érdemelte meg a szép szavaimat -, megkapjam? - Nem akarom nagyon leégetni a haverja előtt, de azért egy kicsit mégis. Mosolytalanul, viszonozva a tőle megszokott érzéketlenséget nézek rá. Még jó, hogy nekem is kék a szemem, az kiemeli, ha hidegséget akarok belőlük árasztani.
Kikerekedett szemekkel fordítom vissza tekintetem Akihitohoz, majd elröhögöm magam.
- Te jófej vagy – jegyzem meg neki vigyorogva, mikor már bírok levegőt venni. Ha ilyen barátai vannak az embernek, nincs is szüksége ellenségekre. Imádom. Kész, ez a pasas határozottan a szívembe lopta magát. - A nevem Deon és éppenséggel semmi jóról nem számolhatok be – árulom el neki, és hiába szeretnék elárvult, utcára tett és megázott kiscicát idézni, a vigyort nem bírom eltüntetni a képemről. És persze szegény puhapöcsű sem bírja a kritikát, rögtön ráparancsol a Sárkányra, hogy vigyen innen, ám az amint hozzám ér, a fogaimat rávillantva ütöm el a kezét. Nem vagyok valami erős, nagynak sem mondanám magam, mégis úgy szívom fel indulatokkal a pillantásomat, hogy biztos legyen benne, valaki itt egy percen belül meghal, ha lökdösni mer. Igenis úri fiút fogok játszani, bosszantani fogom a gazdáját és a halálba kínozni mindenkit a hülyeségemmel, mint jelenleg egyetlen fegyveremmel. Lépek kettőt az ajtó felé, jelezve, még tudok menni egyedül, a saját lábamon. Közben farkasszemet nézek vele. Leolvasom az arcáról a türelmetlenséget, ahogy azt is, ha tehetné, ha nem kötnék a kezét, kidekorálná az aranyos pofikámat. De mit érek kivert fogakkal? Ugye-ugye, te melák? Jobban jársz, ha vigyázol rám, óvsz önnön vakmerőségemtől, különben számolhatsz az urad elégedetlenségével. És nem velem lesz elégedetlen, fafej, hanem veled.
Mielőtt elhagynám a dojot, visszafordulok a két férfihez.
- Mit nem adnék, ha most láthatnám annak a beígért seggbe rúgásnak a véghezvitelét – sóhajtom szinte színpadias átéléssel, mégis teljesen őszintén. Aztán a Sárkány türelmetlenül megint lök rajtam egyet, amivel kihúzza a gyufát. Lehet, hogy erősebb nálam, de nem gyorsabb, úgyhogy a következő taszítást a levegőnek adja le, én pedig átslisszanva a karja alatt megállok szinte mögötte, hogy még egy gyufát kihúzzak a gazdájánál egy, a barátjához intézett, kacér kacsintással, majd aprót hajlok a dojo elhagyása előtt és kilépek a saját akaratomból.
Villogó szemekkel fordulok szembe a melákkal, de tisztes távot tartok tőle. A fogaimat is ki-kimutatom, mintha valami apró termetű vadállat lennék, ám látva, mennyire ideges miattam, lassan lenyugszom és elkezdem élvezni ezt a helyzetet is.
- Lehet velem alkudni, már bizonyítottam – kezdem, miután elhallgat. Alkalmazom a fölényeskedést is vele szemben, hogy teljes legyen a hatás. Úgy fest, itt is lehet live hackelni, ez jó, ez tetszik. Hatásvadászatba fogok kezdeni, ez lesz az új hobbim, ha nem akarok álomország rabja lenni, míg bele nem döglöm. Bár könnyű, fájdalom-, szenvedés- és megaláztatásmentes lenne, mégsem így akarom megnyerni magamnak a túlvilágra vezető lépcsőt, vagy alagutat, vagy bánom is én, mit. - Pont azt eszi rajtam, hogy nem hajbókolok neki, mint te – kihívóan vágom a képébe az egyszerű választ, direkt túljátszva a szerepem és egy kicsit kitolva a csípőm. - Mi lenne gond? Ha megkapom, amit akarok, én aztán elleszek mindenféle galiba nélkül – jelentem be nagylelkűen. - Tabu az udvar, szóval bringa heló? Nem jó. Nagyon nem. Mi van, a fapofa fél, hogy a szomszédok azt hiszik, meglógott szégyenletes kölke a ház fogságából? - duruzsolom tovább incselkedve a férfivel. - A kíséret nem zavar. Beszélgetni lehet veled? - kérdezem ezt most gúny és fölényeskedés nélkül. - A medence begyere, de nem nudizom, kell egy fürdőgatya. Van a méretemben? És... ööö... - Játszom közben a szeppentet, mikor elindulok csak úgy valamerre. Visszafordulok a számhoz téve a mutatóujjam és végtelenül buta fejet vágva, mint egy olcsó ribanc. - Kíséret alatt ugye magadat érted? A barátoddal nem szimpatizálok. – Azzal célzó mozdulatot teszek az arcomon hagyott foltra, hogy értse, mi bajom a társával. - Üm, ja! És a nevekkel is gondban vagyok, mivel a ház ura nem igazán foglalkozott olyasmivel, hogy bemutasson bárkit bárkinek. Az enyém Deon – teszem hozzá a biztonság kedvéért, hogy visszafele ne legyen akkora képzavar, mint nálam. - Figyu, velem szerintem hihetetlenül egyszerű, alkalmazkodni is tudok, csak legyen elég jó a motiváció. Ha korrekt vagy, én sem leszek inkorrekt. Tudom, hogy basszak ki veletek, vagy a jégcsaphercegetekkel – közben vállat vonok -, az más kérdés, hogy eléggé ragaszkodom ahhoz az életemhezegyelőre, hogy épp csak addig feszítsem a húrt, míg el nem szakad. Nem fogok félni. Semmitől – és ahogy ezt kimondom, érzem, hogy átvillan rajtam valami határozottság. - Úgyhogy leszarom, elmehetsz-e addig, hogy kitekerd a nyakam, vagy sem. Ha le akarsz pacsizni velem, akkor ne fenyegess és főleg ne bánj úgy velem, mint a többi idehozott kölyökkel, mert én nem csak a pofám jártatom. Nekem nincs mit veszíteni, de amit nyerhetek, azért meg fogok küzdeni. Ennyire egyszerű a helyzet – közlöm a gazdája ridegségével. - Legyünk pajtások – ajánlom ezt már könnyed hangnemben, lehiggadva. - Neked is meg van kötve a kezed, nekem is. Éhes vagyok és remélem, van tej meg gabonapehely, mert azt ennék. - Egy határozott vigyorral elindul az orrom után egyenest, remélve, kiigazít, ha rosszul tájoltam be a konyhát. Amit nem is tájoltam be, tekintve, hogy halvány lila fingom sincs, merre találom. - Ha kajáltam és van úszónadrág a részemre, csobbannék egyet. Fagyi vagy? Vagy itt mindenki citrommal izgatja a nyelvét? - heccelem egy fél fordulatot véve menet közben, hogy egyenesen a szemébe nézhessek.
- Egy valamire tényleg szükségem van, ha hosszútávon ébren akarsz tartani – szólalok meg higgadtan. Nem fogom hagyni, hogy kiborítson. Megmondtam, bármit is vet be ellenem, nem fogom megadni magam, innen csak szabadon vagy hullaként vagyok hajlandó távozni. - A gyógyszeremre – és ahogy kiejtem ezt a szót, apró macskakörmöket mutatok. Nem azért, mert nem komoly a dolog, csupán azért, mert nem tekintem gyógyszernek azt, amit szednem kell. - Úgy három óra múlva elmúlik a tegnapi hatása – teszem még hozzá gondosan érdektelenségbe burkolva a mondatot. Ha elalszom az unalomtól, nem fog tudni sehogy sem felkelteni, se síppal, se dobbal, se nádi hegedűvel, de még csak veréssel sem. Az alvás a világ és az élet ellen a fegyverem, amelyet egy idő után a dokik se tudtak legyőzni, ez mind ott van az „aktámban”. Nekem aztán édesmindegy, mit akar velem, meg a többi, én odaát mindig jól érzem magam és nem jövök vissza a gyógyszerem nélkül.
Az érkező, Akihito névre hallgató pofa sokkal szimpatikusabb, mint itt eddig bárki, úgyhogy barátságosan intek neki, mikor rám pillant. Kicsit arcomra fagy a mosoly egy pillanatra, ahogy megemeli az állam, de aztán rájövök, micsoda jó helyem lesz nekem a faternál.
- Úgyvalahogy – szólalok meg ravaszdi vigyorral, aztán, tartva magam úgy, abban a helyzetben, amelyet az új fickó váltott ki belőlem, elröhögöm magam. - Mészáros? Nem inkább vágódeszka? - incselkedem vele jókedvűen. Mindenkinek érdekel, hol a határa, milyenek a korlátai. Sőt, ha a fatökű nem is tudja, mit kéne kezdenie velem, ennek az ürgének talán határozottabbak az elképzelései. Vagy ez is nyúlbéla? Csalódott lennék, ha a keménycsávók csak a pengével ellátott kardjaikhoz értenének, a szexről meg azért beszélnek olyan magabiztosan, meg arról, hogy mennyi szajhájuk van, hogy felvághassanak a semmivel. Mondák keringnek, milyen állati vagy, ugye te vadállat? Ahogy őt kérdezem magamban, lassan rápillantok. Látni akarom, milyen képet vág, hogy ezzel is betájoljam, mi vagyok neki, mit jelentek a számára.
Most nekem teszik a szépet? Egy gyászos...
- Azt mondtad, a pénz nem számít – szólok közbe a bájcsevely közepén. - Akkor mi más akadálya van annak, hogy amit kértem, méghozzá elég szépen – ezt kihangsúlyozom és gondosan elnyelem, hogy nem érdemelte meg a szép szavaimat -, megkapjam? - Nem akarom nagyon leégetni a haverja előtt, de azért egy kicsit mégis. Mosolytalanul, viszonozva a tőle megszokott érzéketlenséget nézek rá. Még jó, hogy nekem is kék a szemem, az kiemeli, ha hidegséget akarok belőlük árasztani.
Kikerekedett szemekkel fordítom vissza tekintetem Akihitohoz, majd elröhögöm magam.
- Te jófej vagy – jegyzem meg neki vigyorogva, mikor már bírok levegőt venni. Ha ilyen barátai vannak az embernek, nincs is szüksége ellenségekre. Imádom. Kész, ez a pasas határozottan a szívembe lopta magát. - A nevem Deon és éppenséggel semmi jóról nem számolhatok be – árulom el neki, és hiába szeretnék elárvult, utcára tett és megázott kiscicát idézni, a vigyort nem bírom eltüntetni a képemről. És persze szegény puhapöcsű sem bírja a kritikát, rögtön ráparancsol a Sárkányra, hogy vigyen innen, ám az amint hozzám ér, a fogaimat rávillantva ütöm el a kezét. Nem vagyok valami erős, nagynak sem mondanám magam, mégis úgy szívom fel indulatokkal a pillantásomat, hogy biztos legyen benne, valaki itt egy percen belül meghal, ha lökdösni mer. Igenis úri fiút fogok játszani, bosszantani fogom a gazdáját és a halálba kínozni mindenkit a hülyeségemmel, mint jelenleg egyetlen fegyveremmel. Lépek kettőt az ajtó felé, jelezve, még tudok menni egyedül, a saját lábamon. Közben farkasszemet nézek vele. Leolvasom az arcáról a türelmetlenséget, ahogy azt is, ha tehetné, ha nem kötnék a kezét, kidekorálná az aranyos pofikámat. De mit érek kivert fogakkal? Ugye-ugye, te melák? Jobban jársz, ha vigyázol rám, óvsz önnön vakmerőségemtől, különben számolhatsz az urad elégedetlenségével. És nem velem lesz elégedetlen, fafej, hanem veled.
Mielőtt elhagynám a dojot, visszafordulok a két férfihez.
- Mit nem adnék, ha most láthatnám annak a beígért seggbe rúgásnak a véghezvitelét – sóhajtom szinte színpadias átéléssel, mégis teljesen őszintén. Aztán a Sárkány türelmetlenül megint lök rajtam egyet, amivel kihúzza a gyufát. Lehet, hogy erősebb nálam, de nem gyorsabb, úgyhogy a következő taszítást a levegőnek adja le, én pedig átslisszanva a karja alatt megállok szinte mögötte, hogy még egy gyufát kihúzzak a gazdájánál egy, a barátjához intézett, kacér kacsintással, majd aprót hajlok a dojo elhagyása előtt és kilépek a saját akaratomból.
Villogó szemekkel fordulok szembe a melákkal, de tisztes távot tartok tőle. A fogaimat is ki-kimutatom, mintha valami apró termetű vadállat lennék, ám látva, mennyire ideges miattam, lassan lenyugszom és elkezdem élvezni ezt a helyzetet is.
- Lehet velem alkudni, már bizonyítottam – kezdem, miután elhallgat. Alkalmazom a fölényeskedést is vele szemben, hogy teljes legyen a hatás. Úgy fest, itt is lehet live hackelni, ez jó, ez tetszik. Hatásvadászatba fogok kezdeni, ez lesz az új hobbim, ha nem akarok álomország rabja lenni, míg bele nem döglöm. Bár könnyű, fájdalom-, szenvedés- és megaláztatásmentes lenne, mégsem így akarom megnyerni magamnak a túlvilágra vezető lépcsőt, vagy alagutat, vagy bánom is én, mit. - Pont azt eszi rajtam, hogy nem hajbókolok neki, mint te – kihívóan vágom a képébe az egyszerű választ, direkt túljátszva a szerepem és egy kicsit kitolva a csípőm. - Mi lenne gond? Ha megkapom, amit akarok, én aztán elleszek mindenféle galiba nélkül – jelentem be nagylelkűen. - Tabu az udvar, szóval bringa heló? Nem jó. Nagyon nem. Mi van, a fapofa fél, hogy a szomszédok azt hiszik, meglógott szégyenletes kölke a ház fogságából? - duruzsolom tovább incselkedve a férfivel. - A kíséret nem zavar. Beszélgetni lehet veled? - kérdezem ezt most gúny és fölényeskedés nélkül. - A medence begyere, de nem nudizom, kell egy fürdőgatya. Van a méretemben? És... ööö... - Játszom közben a szeppentet, mikor elindulok csak úgy valamerre. Visszafordulok a számhoz téve a mutatóujjam és végtelenül buta fejet vágva, mint egy olcsó ribanc. - Kíséret alatt ugye magadat érted? A barátoddal nem szimpatizálok. – Azzal célzó mozdulatot teszek az arcomon hagyott foltra, hogy értse, mi bajom a társával. - Üm, ja! És a nevekkel is gondban vagyok, mivel a ház ura nem igazán foglalkozott olyasmivel, hogy bemutasson bárkit bárkinek. Az enyém Deon – teszem hozzá a biztonság kedvéért, hogy visszafele ne legyen akkora képzavar, mint nálam. - Figyu, velem szerintem hihetetlenül egyszerű, alkalmazkodni is tudok, csak legyen elég jó a motiváció. Ha korrekt vagy, én sem leszek inkorrekt. Tudom, hogy basszak ki veletek, vagy a jégcsaphercegetekkel – közben vállat vonok -, az más kérdés, hogy eléggé ragaszkodom ahhoz az életemhezegyelőre, hogy épp csak addig feszítsem a húrt, míg el nem szakad. Nem fogok félni. Semmitől – és ahogy ezt kimondom, érzem, hogy átvillan rajtam valami határozottság. - Úgyhogy leszarom, elmehetsz-e addig, hogy kitekerd a nyakam, vagy sem. Ha le akarsz pacsizni velem, akkor ne fenyegess és főleg ne bánj úgy velem, mint a többi idehozott kölyökkel, mert én nem csak a pofám jártatom. Nekem nincs mit veszíteni, de amit nyerhetek, azért meg fogok küzdeni. Ennyire egyszerű a helyzet – közlöm a gazdája ridegségével. - Legyünk pajtások – ajánlom ezt már könnyed hangnemben, lehiggadva. - Neked is meg van kötve a kezed, nekem is. Éhes vagyok és remélem, van tej meg gabonapehely, mert azt ennék. - Egy határozott vigyorral elindul az orrom után egyenest, remélve, kiigazít, ha rosszul tájoltam be a konyhát. Amit nem is tájoltam be, tekintve, hogy halvány lila fingom sincs, merre találom. - Ha kajáltam és van úszónadrág a részemre, csobbannék egyet. Fagyi vagy? Vagy itt mindenki citrommal izgatja a nyelvét? - heccelem egy fél fordulatot véve menet közben, hogy egyenesen a szemébe nézhessek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése