180.

Asame

- Most, hogy így említed, talán igazad lehet – heccelem. - Az utóbbi időben tényleg nem használtad a szobád ablakát arra, hogy kiugrálj rajta – játszom még mindig azt, mintha elgondolkodnék. - Még emlékszel? - kérdezem tettetve a hülyét. - Én már el is felejtettem – vonom meg vállam komoly képet vágva az egészhez, de nem bírom sokáig és elmosolyodom. - Maximum akkor ázunk egyet a lépcsőn ücsörögve, már majdnem olyan lesz, mintha a fürdőkádban tartanánk traccspartit – húzom fel szemöldököm. Kíváncsi vagyok, meddig bírja, hogy húzom az agyát. - Azt hiszem, a nyolc óra alvásod megoldható – mondom komolyan. - De azt nem tudom garantálni, hogy mindennap este tízkor ágyba keveredj. Bár... – hagyom függőben a dolgot, ezzel is heccelve őt még mindig. - A szomszédnak nem terveztelek odaadni, az egy perverz vén kujon – mosolygok rá, s mikor Deon felvázolja a harmadik opciót is, miszerint úgy véli, Ryuu sem fogadná el őt hálópartnernek, már előre várom, mit reagál az egészre testőröm, lévén az X6-osba nincsen olyan elektromosan mozgatható válaszfal, mint a hetesben. Nem is kell sokáig várnom és Ryuu vigyorogva adja meg a választ Deonnak.

- Pedig mindig is terveztem, hogy beszerzek magamnak egy csibét hálótársnak – nevet fel jóízűen. Valahol ez a kis szópárbaj köztem és Deon közt rá is jó hatással van, aminek most felettébb örülök, így talán kicsit elfelejthetjük a tegnap történteket. Csak egy pár percre, órára...

- Azt hiszem, ezen irányú vágyaidat kénytelen leszel kiélni egy plüsscsibén – mosolygok őszintén Ryuura, Deon utolsó mondatai azonban elgondolkodtatnak. Lehet, hogy ijesztőbb, de néha nem tudok máshogy reagálni. Valami megnyugtat abban, ha újra felveszem azt az álcát és néha tényleg jobb, ha inkább kiadom magamból a feszültséget, ahogy azt tettem tegnap este is. - Szívesen adnék magamhoz ilyenkor használati utasítást, de hidd el, még magam sem tudom, hogy ilyenkor mi lenne helyes – mondom csendesen. - Az évek folyamán ez jött és senki nem próbált meg változtatni ezen, vagy tenni is valamit. Még Ryuu és Naoto sem, pedig ők velem élték mindennapjaikat. Rám hagyták a dolgot, igazából nem volt más választásuk, mert néha nem is hagytam nekik mást... - vallom be. - A legegyszerűbb, ha azt teszed, amit a szíved mond, ez általában a legtöbb embernél bejön, ha jól tudom. Tegnap az, hogy nem hagytál ott a fenébe, miután falhoz vágtam a poharat, nekem sokat jelentett... Sosem ismerném be senkinek a gyengeségem, azt hiszem, ezt te tudod a legjobban... - állok meg a gondolatmenetben. Ryuu előtt igazából nincs mit titkolnom, mert nagyon régóta velem van és ha valaki, akkor ő átlát dolgokon. Átlát a maszkomon, ahogy Deon is, de mégsem egyszerű vallani. Sosem próbáltam őszintén beszélni ezekről senkinek, és nem biztos, hogy ezt most szeretném. Látom ahogy Ryuu rám pillant a tükörből és elmosolyodik, amit én is csak egy mosollyal viszonzok, de többre most nem futja... Ennyi telik jelenleg...

- Nem tudom, mennyire emlékszel arra, amit mondtam neked az első napokban, Deon – kezd bele testőröm csendesen. - Bocs, főnök, de most fogd be a füled... Szóval, Asame-sama akármennyire is játssza a rideg és szívtelen yakuzát, nem az... Megvannak a maga szabályai, amit elvár, hogy betartsunk, de ennyi...

- Áruló – mosolyodom el halványan, hallgatva testőröm szavait. - Az első alkalommal kiadsz, szépen vagyunk – húzom tovább az ő agyát is.

- Én mondtam, hogy fogd be a füled – vigyorog rám a tükörből.