180.

Deon

Elfelejtette? Kétlem, de azért csalódott képet vágok, hogy adjam a hülyét, ne csak mindig én legyek nyeregben, mert így elveszti számára az érdekességét a játék, amit nem szeretnék. Jó csipkelődni, húzni, heccelni, szívatni. Érzem, hogy forrósodik tőle a vérem, hevesebben dobol a szívem és hihetetlen izgalom tölt el. Szeretem ezt, noha nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet végigjátszani ezt a partit.

- A kád sokkkal csábítóbb – jelentem ki vidáman, s belegondolok, milyen jó lenne most belefeküdni egy nagy kád forró vízbe. Igazából az sem zavarna, ha ketten tennénk ezt és traccspartit rendeznénk, noha még a szégyenlősségem nem apadt el és továbbra is félek egy ilyen helyzet következményeitől. Fura érzés félni attól, amire vágysz, s a magad ellensége lenni. Paradox és feszültséget termelő.


Aprót nevetek, hiszen sejtettem, hogy nem lesz jellemző, hogy minden nap tízkor ágyba kerüljek, de ha már ahhoz közeli időpontokat sikerül belőni, az elég jó tendencia lesz. Percre pontosan én sem ragaszkodom a tíz órához, s ahhoz se biztos, hogy azonnal aludni szeretnék mindig, mikor ágyba kerülünk, de mindegy, ezekről hallgatok bölcsen. Nem adok Asaménak lehetőségeket, úgyis talál magának eleget.

- Bár? - vonom fel a szemöldökömet, mert nem tudom, mit hagy számomra függőben. Nem látok a fejébe, de ez nem jelenti, hogy nem is akarok néha. Noha lehet, hogy jobb lenne nekem, ha nem ismerném egyetlen gondolatát sem. Elborzadnék, megrémülnék vagy élvezném, amit a fejében találnék? Mind, vagyis felváltva, gyanítom.


A perverz vén kujon kifejezést hallva bizarrkodó grimaszt vágok ezzel jelezve Asaménak, hogy akkor én sem szeretnék semmilyen körülmények közt a szomszéd közelébe kerülni. A perverzség egy dolog, a vénség egy másik, de amikor a kettő párosul, én lehetőleg szublimálok. Látom Asamén, hogy Ryuuichire pillant várakozóan, úgyhogy én is várom, hogy a testőr beszóljon nekem, s amint megtörténik, elkuncogom magam. Beharapom szám bal oldalán posztoló pirszingemet, hogy ne mondjam ki kapásból azt, ami eszembe jutott, mire Asame válaszol a férfinek, nekem meg ezzel borítékol egy röhögőgörcsöt. Befogom a szám és erősen koncentrálok, hogy lélegezzek, de közben rázkódom. Bizonyára ki is pirulok és néha megnyikkanok, mert azért a röhögést nem olyan könnyű visszafogni, ám muszáj sikerülnie, különben félő, hogy megfulladok.

- Egy plüsscsibével jobban is jársz, mint egy Deon-csibével – jelentem ki Ryuuichinek címezve a mondatot és meghagyva neki, hogy kiértékelje. Ha akar, rákérdezhet, de kitalálhatja, hogy az ő fejére is ránőnék.


Csendben hallgatom Asamét, még mindig hozzábújva. Már nem zavar, hogy Ryuu belelát a kapcsolatunkba egy kicsit, már nem kell félnem tőle, hogy valaki a házból megpróbál eltávolítani Asame mellől, hogy rossz szemmel nézi, hogy így vagyunk együtt, s láthatóan Asamét sem zavarja, hogy a vérebe lát és hall minket. Nyilván nem figyel minden pillanatban, nem kíváncsi Sárkány sem mindenre és mi sem tennénk úgy, mintha csak kettesben lennénk, semmibe véve, levegőnek nézve a testőrt.

- Nincs más megoldás akkor, mint bepróbálni mindenfélét – jelentem ki mosolyogva Asaménak. Én kitartó vagyok és nem félek, makacsul ragaszkodni fogok hozzá ezután is és állhatatos önfejűséggel fogom végigpróbálni a legelképesztőbb dolgokat is, ha az kell, hogy jobbá tegyem a napjait. Ez természetes szerintem. S nem is lenne annyira érdekes vele lenni, ha létezne használati útmutató hozzá. Ő nem valami gép, vagy szerkezet, és nem is tetszene, ha csak hasonlatosan is úgy állítaná be magát. Érző ember, amire büszke lehet. Olyan, aki képes elrejteni az érzelmeit és ezzel bizonytalanságban tartani a másikat, de meg is tudja mutatni, mi rejlik benne és az, bármilyen irányú érzelem is, mindenképpen meglepetésként hat egy olyan személy számára, aki nem nézné ki belőle, hogy érzelmileg gazdag belső világgal rendelkezik. Vagy akár egy olyan számára is, aki azt még nem látta belőle. Mint tegnap az a fájdalom és düh szülte könnycsepp, meg a pohár falhoz vágása. Nem számítottam én sem ilyesmire Asamétól, de az, hogy megtörtént, nem riasztott meg, valahogy természetesebbnek tűnt számomra, mint rideg álarc mögé bújni. - Kicsit más minőségben is vagyok melletted – világítok rá könnyedén Asaménak. - Nekem nincs tiltva, hogy beszóljak neked és ha tiltod, se fog érdekelni. Nem kötelességem fejet hajtani előtted, nekem nem vagy a főnököm – jelentem ki, hogy érzékeltessem, Ryuuichi és Naoto nem kapott eszközöket, hogy változtasson Asamén, vagy tegyen valamit az ellen, ami nem tetszik a munkaadójukon.


Kicsit szorosabban ölelem őt, mikor a tegnapi kitöréséről beszél, majd bólintok párat a felvetésén.

- Gondoltam rá, hogy inkább magadra hagylak, hogy nyugodtan kiéld, amit akarsz, és ne kelljen mérlegelned, hogy mit engedhetsz meg magadnak a jelenlétemben, de aztán úgy voltam vele, hogy elküldtél volna, ha egyedül akartál volna lenni – árulom el csendesen, majd felpillantok a tükörre, hogy Ryuuichi szemébe nézhessek, mikor hozzám intézi szavait. Hagyom Asamét előttem megszólalni, kicsit párbajozni a férfivel, én pedig halvány mosollyal hallgatom őket. - Elég sokat elárul az ember maszkja is, mert mindig az ellentéte annak, amilyen ő maga a maszk mögött – jelentem ki, ennyivel mindent elmondva.