184.

Asame

Hallom, ahogy végül mégis csak rászánja magát és bejön a fürdőbe, majd be is mászik mellém. Még mindig nem nézek rá, pedig végigmérném szívesen, ám van egy olyan sanda gyanúm, hogy lesz rá időm a mai nap folyamán. Legalábbis mindenképp megoldom, hogy legyen. Jó, persze visszafogom magam, mert nem az a célom, hogy az első ilyen jellegű közeledésemre világgá szaladjon, de a cölibátust sem nekem találták ki. Érzem, hogy megint ficánkolni kezd, majd végül elfekszik ölemben. Most már kinyitom szemem és átkarolom őt, miközben puszit nyomok fejére. Persze azért még nem ússza meg ennyivel a dolgot. Nem adom meg magam én sem, ha szócsatáról van szó.

- Azt hittem gondolkodol még egy kicsit ezen – mosolyodom el, direkt húzva őt azzal is, hogy egyenesen a fülébe suttogom a szavakat, majd visszadőlve, még mindig szorosan tartva őt karjaimban hunyom le a szemem ismét. - Mellesleg – kezdek bele csendesen - azok után, hogy rögtön az első nap megfogtam a farkadat, majd végignéztem, ahogy úszol, tulajdonképpen nagyon nincs mit takargatnod magadon – mosolyodom el. - Fantáziám még nekem is van, hogy össze tudjam rakni a kettőt – válik mosolyom vigyorrá, majd azért mégis csak komolyságot erőltetek magamra.


Végül csak felülök újra, közelebb húzom magamhoz és vállára teszem állam kiélvezve a pillanatot. A szivacsért nyúlok és a vízbe mártva gyengéden teszem nyakához azt újra és újra. Elhúzom számat. Még magamhoz képest is túl csöpögős és nyálas vagyok most, és a legrosszabb az egészben, hogy még csak nem is bánom. Tényleg öregszem... és ez egyre rosszabb lesz...

- Azt hiszem, öregszem – suttogom a fülébe a szavakat, de nem kívánom megmagyarázni, miért is mondom ezt. Vagy rájön, vagy rákérdez, a lehetőség adott mindenre. Most meg pláne.