187.

Asame

Megremeg alattam, majd, eltol kicsit és ülőhelyzetbe tornázva magát akadályozza meg további játékom, ám a csókja mindenért kárpótol. Jobbommal ölelem magamhoz még mindig támaszkodva mellette, miközben keze elindul felfele combomon. Apró, halk, jóleső nyögés hagyja el ajkaimat, ahogy nyakamra tévednek ajkai, s lassan ismét hátát kezdem el simogatni. Remek úton halad afelé, hogy minden józanságom elveszítsem, de még kitartok. Nem akarom bántani, szeretni akarom. Ha csak feküdne alattam, mint egy fadarab, az sem érdekelne, mert én akarok neki adni valamit. Deon persze nem nyugszik, gondosan dolgozik azon, hogy ő is adjon, hogy lenyűgözzön. Nincs szükségem arra, hogy ezt megtegye, már megkaptam tőle napokkal ezelőtt, ha nem is az ágyban, de megtette. Gyengéden döntöm őt vissza az ágyra, lesz még időnk arra, hogy megtegye, amire most készült. Szenvedélyesen csókolom meg ismét. Végigsimítok oldalán, s kezem csípőjén pihen meg. Ismét bőrét falom, nyakán, vállán mellkasán, miközben újra és újra visszatérek ajkaira is. Az őrületbe akarom kergetni. Játszadozom vele, ahogy a vadász játszadozik zsákmányával, egészen addig, míg ismét sikerül belőle előcsalnom néhány apró nyögést, amit újra és újra igyekszik elfojtani ajkába harapva. Megmosolyogtat.

- Hallani akarlak – lehelem bőrére a szavakat, csókokkal megpecsételve rögtönzött vallomásomat. Nyelvem kínzó lassúsággal kezd újra táncba mellkasán, gyengéden cirógatva bőrét. Ismét megremeg alattam. Lejjebb csúszom nyelvemmel nem eresztve, egészen hasfaláig. Mindkét kezemmel végigsimítok oldalán, le egészen csípőjéig, s játékos harapásaim sem maradhatnak el. Továbbhaladok testén, kezeim már combját érintik épphogy csak hozzáérve bőréhez. Olyan ez a játék köztünk, mint a macska-egér párharc, ahol a macska most én vagyok és élvezem egyre jobban felingerelni az egeret.


Megismerni valakit csak akkor tudsz igazán, ha részt veszel benne, ha belülről éled meg. Ha nemcsak látod és tudod róla, de érzed is. Ha minden idegszáladdal megtapasztalod, milyen "ő"-nek lenni. Ezt nem lehet kívülről, csakis belülről. A megismerés a "jártál benne" és "járt benned" kölcsönös élménye. Ismerni a titkos utcáit, lelkét és teste rezdüléseit, érzékenységét, magányát, vadságát vagy félelmét, azt, hogy mer szeretni egyáltalán. Tud-e adni, s elfogadni. Most derül ki valójában, mert amit ad, most azt magából adja. A titkait, amit félt, amit rejt, azt adja és azt fogadom el tőle és adom neki én is...


A szeretkezés, a fájdalom és a szerelem az emberi lét korlátait feszegető tapasztalatok. Csak az ismeri az életet, aki ismeri ezeket a határokat. Minden más felesleges időpocsékolás, unalmas ismételgetés, öregedés és halál, anélkül, hogy az ember megtudná, mit keres ezen a földön. És akkor a testek megtanulnak a lélek nyelvén beszélni...


Kezeim újra végigsimítanak combján, s megpihennek csípőjén. Tétovázok, mert vigyázni akarok rá. Csak ajkaimmal cirógatom még mindig hasfalát, miközben ismét felpillantok rá. A beleegyezését várom a folytatásba, vagy azt, hogy leállítson. Hosszú másodpercekig figyelem arcát, mielőtt ismét férfiassága köré fonnám ujjaim, de most nem állok meg ennyinél. Lassan kezdem kényeztetni, majd nyelvemmel végigsimítok teljes merevedésén és ajkaim közé fogadom őt.