Elvigyorodom, mikor sikerül Asaméból egy nyögést kiváltani. Az az igazság, hogy szándékomban állt ilyesmit kicsikarni belőle, noha nem azért csinálom, amit. Nem csupán tudni szeretném, mi a „normális”, „elfogadott” viselkedés ilyenkor, hogy hogyan „kell” kezelni a helyzetet, hanem szeretném viszonozni azt, amit kaptam. Az egy mellékes dolog, hogy menekülök is attól, hogy mindjárt megmutassam, hogyan élvezek el, s felmérjem, valaki más hogyan reagál. És nem bírok magammal. Ez a legigazibb ok, hogy nem tudom visszafogni a vágyaimat, nem tudom csak leterítve élvezni, amit tesz velem, mert még most sem bírok egyszerűen nyugton maradni. Hajt valami, ami rávesz, hogy szégyentelenül nyaldossam végig Asame bőrét, míg vissza nem fektet az ágyra.
Nem jól csináltam? Nem tetszett neki? A csókjából nem erre következtetek. Talán nagyon is eltaláltam, mivel kergethető az őrületbe. Vagy csak egyszerűen elrontom a játékát azzal, hogy nem hagyom magam megszerezni. Hát… az tényleg nem könnyű. A megadás nem sima ügy a számomra, de elérhető, az biztos. Asame meg nyilván tudja, hogyan, máskülönben nem itt lennénk.
Újra és újra visszatér megcsókolni, ezzel mindig leszegez az ágyra, s rávesz, hogy ne álljak ellen, ne viszonozzam támadásszerűen azt az észveszejtő játékot, amit a testemen játszik. Bármit tesz, egyre érzékenyebb leszek tőle és hevesebben reagálok rá. Kínosan őszintén. Hunyt szemekkel úgy fordítom és emelem a fejem, hogy kényelmesen hozzáférhessen a nyakamhoz, kiemelem mellkasom, de a belőlem előcsalható hangokat igyekszem mérsékelni. Így is teljesen egyértelmű, hogy a markában vagyok, és nem akarok szabadulni. Hogy élvezem, amit velem művel. Még az egyik pirszingemet is beharapom az ajkammal együtt, noha ez nem túl jó ötlet a légszomj mellé, amivel szabálytalan légzésem miatt küzdök. Erre Asame beszól nekem, mert hallani akarja azokat az apró, árulkodó hangokat. Kínoskodva röhögök fel, de nem fogom ilyen könnyen megadni neki még ezt sem.
- Nem hallgathatod eleget a hangomat? – vágok vissza pimasz kérdéssel, mely megváltozott hangom miatt sokkalta inkább tűnik kétségbeesettnek, mintsem egy lázadó és szerelmes kamasz élcelődésének. Nem is csoda, mentséget keresek magamban arra, hogy ne kelljen ennyire gázosan viselkednem. De nem kapok, Asamétól legalábbis tutira nem. Még meg is gyötör kegyetlen érzékiséggel, nehogy ellen bírjak állni a kérésének, és biztosra veszem azt is, hogy alaposan kiélvezi minden reszketésem, és akaratomtól megszökő nyögésem. Megküzd a győzelemért. Megküzd azért, hogy ne bírjam visszafogni magam, s mire újra hasamra ér, a harapdálásával elnyeri a kívánt jutalmát. Mindre összerándulok az élvezettől és előszalad ajkaim közül egy-egy nyögés is.
Fejem oldalra fordítom, balommal mindhiába próbálok megkapaszkodni az ágy sima lepedőjén, míg jobbom felszalad arcom elé, hogy kimarja a szemeim elé lógó frufrumat és markolja azt. Nem húzom a saját hajamat, csak szorítom. Ennyi elég, egy cseppnyi biztonságérzetet ad, noha jól tudom, elvesztem. Már rég és végérvényesen. Asame be fogja rajtam vasalni az akaratát és kicsit sem bánom, még akarom is, csak félek tőle, hogy nem fog neki tetszeni, amit kap cserébe. Hogy nem úgy képzelt el, hogy szétfolyva, finoman kéjtől vergődve, néha hullámot verő gerinccel, elvörösödve, levegőt kapkodva, kétségbeesetten nyögéseket próbálva visszatartva hagyom magam, méghozzá készségesen. Én biztosan nem ezt vártam magamtól, hanem aktívabb részvételt, ám azt valamiért Asame nem engedte.
Talán nincs hozzászokva ahhoz, hogy valaki válaszol a tetteire, mert azok, akikkel előzőleg volt, vagy ellenkeztek, vagy feladták az ellenállást. Talán túl heves vagyok, pedig nem kellene annak lennem. Vagy csak látni akar tőlem valamit, tesztel, kíváncsi. Fogalmam sincs. Találgatok. Találgatok valami olyannal kapcsolatban, amiben sosem volt részem, amiről nincs tapasztalatom.
Kicsit behúzom a hasam, mintha lenne valami takargatnivalóm a méretét illetően. Pedig nincs, kifejezetten szépnek találom, másképp nem hívnám fel rá a figyelmet egy apró, fekete ékszerrel. Ráadásképp, ha befeszítem, még izmosnak is látszik. Tudom, túl sok időt töltök a tükör előtt. Mindenesetre a jelek szerint Asaménak is tetszik a pocim, vagy csak azokért a reakciókért van oda, amiket a rá intézett harapásokkal vált ki. Még a hajával is megcsiklandoz, bár nem biztos, hogy direkt, de most nevetés helyett jóleső borzongást vált ki belőlem.
Felemelem kicsit a fejem, mikor az eddig alkalmazott magabiztos játék alább hagy és lepillantok Asaméra. Úgy néz rám, mintha várna valamire, vagy kérdezne szavak nélkül engem, de őszintén megmondva fogalmam sincs, mit kéne csinálnom. Valamit azonban mégis kéne, ezért kezeire teszem az enyémeket és még tovább emelkedem, mígnem a remegéstől, ami végigfut rajtam, meg nem kell támasztanom legalább fél könyékkel a felsőtestem. Mikor ez megvan, folytatnám a mozdulatot, hogy ha ügyetlenül is, de csókot kérjek tőle, ám Asame ráfog a farkamra. Ez megállít, még egy picit vissza is ereszkedem, majd ahogy mozgatni kezdi kezét, hátravetem a fejem. Még mindig nem akarom, hogy lássa az arcom, vagy jól hallja a hangom, hiába vágyik rá a legőszintébben. Nem tudom ilyen könnyen megmutatni, mennyire jólesik, amit velem tesz.
A hajam lóg, a nyakam kidomborodik, a mellkasom szorgalmasan emelkedik és süllyed. Nem fognám fel egy másfajta helyzetben. Már két könyökömön támaszkodom, mert ugyan egyszerűbb lenne magam visszaengedni az ágyra, de nem mozdul hozzá a testem. Csak az érzetekre figyelek, arra már nem vagyok képes, hogy tegyek valamit. Levegőért kapni azonban még megy, ösztönösen történik meg, mikor Asame a nyelvét és a száját is beveti az örömöm megszerzésébe. Ez már nekem túl sok, ennek már nem bírok ellenállni, így megadom magam. Visszaereszkedem az ágyra, kezeimet lassan felemelem, hogy beletúrhassak a hajamba és karjaimmal takarhassam el az arcomat, de már nem fogom vissza sem a sóhajaimat, sem a nyögéseimet. Hagyom, hogy feltörjenek belőlem, hogy jelét adják, mennyire élvezem, ami velem történik. Csípőmet leszorítom, s akkor sem engedem mozdulni, mikor átreszket rajtam a kéj.
Nem tarthat ez így sokáig, hangomon is hallatszik, ahogy gyönyörtől kínlódom, hogy túl közel vagyok a beteljesüléshez. Szólnom kellene róla, jeleznem Asaménak, hogy pillanatok kérdése és elsülök, de nem tudok, nem megy. Fogalmam sincs, ezt hogy kellene megmondani, olyan ócska nyögdécseléssel meg, ahogy a hentaiok szűzfiú mondják, hogy „el… elmegyek”, nem akarom. Hova mész, baszd meg?! – nekem mindig ez jutott róla az eszembe. Most már tudom: a felhőkön át föléjük, az égető Naphoz közel. Végül vadul reszketni kezd a testem, megfeszülnek az izmaim és sűrűsödnek a nyögéseim, mígnem elhalnak és elélvezek.
Nem jól csináltam? Nem tetszett neki? A csókjából nem erre következtetek. Talán nagyon is eltaláltam, mivel kergethető az őrületbe. Vagy csak egyszerűen elrontom a játékát azzal, hogy nem hagyom magam megszerezni. Hát… az tényleg nem könnyű. A megadás nem sima ügy a számomra, de elérhető, az biztos. Asame meg nyilván tudja, hogyan, máskülönben nem itt lennénk.
Újra és újra visszatér megcsókolni, ezzel mindig leszegez az ágyra, s rávesz, hogy ne álljak ellen, ne viszonozzam támadásszerűen azt az észveszejtő játékot, amit a testemen játszik. Bármit tesz, egyre érzékenyebb leszek tőle és hevesebben reagálok rá. Kínosan őszintén. Hunyt szemekkel úgy fordítom és emelem a fejem, hogy kényelmesen hozzáférhessen a nyakamhoz, kiemelem mellkasom, de a belőlem előcsalható hangokat igyekszem mérsékelni. Így is teljesen egyértelmű, hogy a markában vagyok, és nem akarok szabadulni. Hogy élvezem, amit velem művel. Még az egyik pirszingemet is beharapom az ajkammal együtt, noha ez nem túl jó ötlet a légszomj mellé, amivel szabálytalan légzésem miatt küzdök. Erre Asame beszól nekem, mert hallani akarja azokat az apró, árulkodó hangokat. Kínoskodva röhögök fel, de nem fogom ilyen könnyen megadni neki még ezt sem.
- Nem hallgathatod eleget a hangomat? – vágok vissza pimasz kérdéssel, mely megváltozott hangom miatt sokkalta inkább tűnik kétségbeesettnek, mintsem egy lázadó és szerelmes kamasz élcelődésének. Nem is csoda, mentséget keresek magamban arra, hogy ne kelljen ennyire gázosan viselkednem. De nem kapok, Asamétól legalábbis tutira nem. Még meg is gyötör kegyetlen érzékiséggel, nehogy ellen bírjak állni a kérésének, és biztosra veszem azt is, hogy alaposan kiélvezi minden reszketésem, és akaratomtól megszökő nyögésem. Megküzd a győzelemért. Megküzd azért, hogy ne bírjam visszafogni magam, s mire újra hasamra ér, a harapdálásával elnyeri a kívánt jutalmát. Mindre összerándulok az élvezettől és előszalad ajkaim közül egy-egy nyögés is.
Fejem oldalra fordítom, balommal mindhiába próbálok megkapaszkodni az ágy sima lepedőjén, míg jobbom felszalad arcom elé, hogy kimarja a szemeim elé lógó frufrumat és markolja azt. Nem húzom a saját hajamat, csak szorítom. Ennyi elég, egy cseppnyi biztonságérzetet ad, noha jól tudom, elvesztem. Már rég és végérvényesen. Asame be fogja rajtam vasalni az akaratát és kicsit sem bánom, még akarom is, csak félek tőle, hogy nem fog neki tetszeni, amit kap cserébe. Hogy nem úgy képzelt el, hogy szétfolyva, finoman kéjtől vergődve, néha hullámot verő gerinccel, elvörösödve, levegőt kapkodva, kétségbeesetten nyögéseket próbálva visszatartva hagyom magam, méghozzá készségesen. Én biztosan nem ezt vártam magamtól, hanem aktívabb részvételt, ám azt valamiért Asame nem engedte.
Talán nincs hozzászokva ahhoz, hogy valaki válaszol a tetteire, mert azok, akikkel előzőleg volt, vagy ellenkeztek, vagy feladták az ellenállást. Talán túl heves vagyok, pedig nem kellene annak lennem. Vagy csak látni akar tőlem valamit, tesztel, kíváncsi. Fogalmam sincs. Találgatok. Találgatok valami olyannal kapcsolatban, amiben sosem volt részem, amiről nincs tapasztalatom.
Kicsit behúzom a hasam, mintha lenne valami takargatnivalóm a méretét illetően. Pedig nincs, kifejezetten szépnek találom, másképp nem hívnám fel rá a figyelmet egy apró, fekete ékszerrel. Ráadásképp, ha befeszítem, még izmosnak is látszik. Tudom, túl sok időt töltök a tükör előtt. Mindenesetre a jelek szerint Asaménak is tetszik a pocim, vagy csak azokért a reakciókért van oda, amiket a rá intézett harapásokkal vált ki. Még a hajával is megcsiklandoz, bár nem biztos, hogy direkt, de most nevetés helyett jóleső borzongást vált ki belőlem.
Felemelem kicsit a fejem, mikor az eddig alkalmazott magabiztos játék alább hagy és lepillantok Asaméra. Úgy néz rám, mintha várna valamire, vagy kérdezne szavak nélkül engem, de őszintén megmondva fogalmam sincs, mit kéne csinálnom. Valamit azonban mégis kéne, ezért kezeire teszem az enyémeket és még tovább emelkedem, mígnem a remegéstől, ami végigfut rajtam, meg nem kell támasztanom legalább fél könyékkel a felsőtestem. Mikor ez megvan, folytatnám a mozdulatot, hogy ha ügyetlenül is, de csókot kérjek tőle, ám Asame ráfog a farkamra. Ez megállít, még egy picit vissza is ereszkedem, majd ahogy mozgatni kezdi kezét, hátravetem a fejem. Még mindig nem akarom, hogy lássa az arcom, vagy jól hallja a hangom, hiába vágyik rá a legőszintébben. Nem tudom ilyen könnyen megmutatni, mennyire jólesik, amit velem tesz.
A hajam lóg, a nyakam kidomborodik, a mellkasom szorgalmasan emelkedik és süllyed. Nem fognám fel egy másfajta helyzetben. Már két könyökömön támaszkodom, mert ugyan egyszerűbb lenne magam visszaengedni az ágyra, de nem mozdul hozzá a testem. Csak az érzetekre figyelek, arra már nem vagyok képes, hogy tegyek valamit. Levegőért kapni azonban még megy, ösztönösen történik meg, mikor Asame a nyelvét és a száját is beveti az örömöm megszerzésébe. Ez már nekem túl sok, ennek már nem bírok ellenállni, így megadom magam. Visszaereszkedem az ágyra, kezeimet lassan felemelem, hogy beletúrhassak a hajamba és karjaimmal takarhassam el az arcomat, de már nem fogom vissza sem a sóhajaimat, sem a nyögéseimet. Hagyom, hogy feltörjenek belőlem, hogy jelét adják, mennyire élvezem, ami velem történik. Csípőmet leszorítom, s akkor sem engedem mozdulni, mikor átreszket rajtam a kéj.
Nem tarthat ez így sokáig, hangomon is hallatszik, ahogy gyönyörtől kínlódom, hogy túl közel vagyok a beteljesüléshez. Szólnom kellene róla, jeleznem Asaménak, hogy pillanatok kérdése és elsülök, de nem tudok, nem megy. Fogalmam sincs, ezt hogy kellene megmondani, olyan ócska nyögdécseléssel meg, ahogy a hentaiok szűzfiú mondják, hogy „el… elmegyek”, nem akarom. Hova mész, baszd meg?! – nekem mindig ez jutott róla az eszembe. Most már tudom: a felhőkön át föléjük, az égető Naphoz közel. Végül vadul reszketni kezd a testem, megfeszülnek az izmaim és sűrűsödnek a nyögéseim, mígnem elhalnak és elélvezek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése