188.

Asame

Érzem ahogy nyelvem és kezem munkájától egyre jobban megremeg a teste, s végül izmai megfeszülnek, mígnem eléri őt a beteljesülés. Mohón nyelem le élvezetének minden cseppjét, majd kiengedem őt ajkaim közül, s fölé mászva, megvárva, míg újra levegőt kap csókolom meg őt gyengéden, szerelmesen, s mikor elválnak ajkaink, mellé fekszem és mosolyogva nézem őt arcát simogatva, hagyva, hogy kipihegje magát. Terveztem folytatást, nagyon is, de ha úgy dönt, neki elég ennyi, akkor hagyni fogom. Majd máskor, majd később.

- Ezeket nem – válaszolok végül pimasz kérdésére kissé rekedtes hangon, egy kicsit heccelve őt, de most nem akarom még szavakkal sem bántani. Kíváncsi vagyok, milyen folytatást tervezett vagy nem tervezett a kölyök, de még türelmesen várok. Na igen, ez az egy mindig is jellemző volt rám, a birkatürelem, amiből kezdem azt érezni, hogy lassan csak a birka marad és erre lüktető ágyékom hívja fel figyelmemet. Birka vagy, Asame! - kiáltja szüntelen. Remek... Saját belső hangom ítélkezik felettem. Mikor is tett ilyet utoljára? Évekkel ezelőtt...


Visszaidézem előbbi játszadozásunkat Deonnal, azt, ahogy élvezte, amit vele művelek, hogy harcolt azért, hogy ő is tegyen valamit, végül nem tudott. Láttam rajta, hogy akkor ott egy pillanatra megrémült, hogy valamit rosszul csinált, holott erről szó sincs. Egyszerűen csak én akartam neki adni. Lesz még időnk mindenre, de ez... ez ma csak az övé, az ő estéje, az én vágyaim ráérnek. Eddig is vissza tudtam fogni a vágyaimat, ez után sem lesz nehéz.


Nem érzem szükségét, annak, hogy magyarázkodjak neki, de ha akarja, elmondom, miért nem engedtem azt, amit tenni akart, hogy miért nem hagytam, hogy ő is adjon. Régen, mikor kedvtelésből döntöttem meg a fiatal suhancokat azért, hogy betörjem őket, elvártam, hogy nyújtsanak valamit, hogy igenis mutassák meg, mit tudnak, vagy mit nem, hiszen a későbbiekben ezzel keresték a kenyerüket. Ha valamit rosszul csináltak, megvolt a maguk büntetése és egészen addig nem adtam ki a kezem közül árut, míg az tökéletessé nem vált. A reménytelen eseteken persze akkor is azonnal túladtam, vagy valamelyik kínai kuncsaftnak, vagy egy olyan bárnak, ahol elég, ha csak megrázzák a feneküket a vendég előtt. Rengeteg kölyök volt azonban, aki le akart nyűgözni azzal, amit tud. A legjobb pillanat azonban az volt, mikor rezzenéstelen arccal, lekezelően néztem rá, míg ő azon dolgozott, hogy örömet okozzon nekem. Az ilyeneket könnyű volt megtörni ezáltal, s azonnal olyan kezelhetővé váltak, mint egy jól idomított kiskutya. Talán a rajongókhoz tudnám őket hasonlítani, akik a sztárok körül legyeskednek és a bugyijukba vizelnek, ha az imádottjuk csak egy éjszakára is az ágyba cipeli őket. Valahol ők is ilyenek voltak. Rajongók, akik miután az ágyamba ráncigáltam őket, célul tűzték ki, hogy megpróbálnak lenyűgözni. Ritka volt az olyan, akinek sikerült...


Még mindig csak nézem Deont, mosolyogva, egy-egy csókot hintve vállára, mellkasára, néha ajkaira, mígnem feladom a játszadozást, és újra fülé térdelve csókolom meg őt szenvedélyesen. Kevés volt belőle, újra ízlelni akarom bőrét, érezni a remegését, hallani azokat a hangokat, amiket előcsaltam belőle és ismét az édes gyönyörbe lökni.. most már szó szerint is. Gyengéden marok rá ajkaira, kíváncsian, ismerkedve, ízlelve, majd rátérek nyakára, s újra játszadozva harapdálom végig a puha bőrt, hogy fogaimat ajkaim és nyelvem válthassák fel.