2011. szeptember 5., hétfő

19.

Asame

Igazán bájos, már megint. Olt, én meg hagyom. Legalább lesz mire kivernie este. Látom rajta, szinte hallom a gondolatait, hogy lekenyerezésnek veszi a cigit. Ugyan, csibém, ennyire egyszerűnek tartasz? Komolyan csalódást okoz. Az üres tekintetű kőszobor elképzelés nem lenne rossz, ha mindenáron be akarnám betonoztatni, csakhogy ez is merőben távol áll az elképzeléseimtől vele kapcsolatban. Türelmesen hallgatom végig kedves kis bókjait. Még mindig azt hiszi, ezzel felidegesíthet, hát téved. Még talán színészkednék is neki, hogy feldühített, ha lenne hozzá kedvem és nem akarnám megint itt hagyni majd őt, ahogy tegnap is. Az a baj éppenséggel, hogy ma kicsit keményebb eszközöket választottam ahhoz, hogy felhúzzam őt idegileg és máshogy is, de ezt nem kell neki tudnia, még...

- Persze, ahogy azt is tudom, mikor verted ki utoljára a farkadat, kisfiú – mondom higgadtan, s közelebb lépek hozzá, nehogy már azt higgye, tartok tőle. - Ellentétben veled, tudom, mi az a tisztelet. De nem is ezért jöttem, habár nem tudom, miből gondoltam, hogy bármit is tudnál apád cégéről... - mondom tárgyilagosan. A megadott információkat persze, hogy tudtam. Nem újdonság az, amit elmesél. Lassú léptekkel közeledem az ágy felé, legyen ideje elugrani, ha akar, ha pedig van annyi bátorsága, hogy hagyja megközelíteni magát, akkor a mai nap folyamán kurvára rá fog baszni a könnyelműségére. - Sokba kerül neked az az információ, amit megtudtam apád cégéről – húzom gúnyos mosolyra számat. Játsszuk akkor ugyanazt a játékot, amit ő. - Persze velem is lehet alkudozni, sőt, rohadtul nem is nehéz, ha komolyan meg akarod próbálni... - állok meg az ágy előtt karba tett kézzel. - Nos?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése