194.

Asame

Már szinte tartanom sem kéne Deont, úgy kapaszkodik belém, mégis jobbommal még mindig magamhoz ölelve tartom őt karomban, miközben apró puszikkal hintve be vállát mozgok benne lassan egy ujjammal. Végül jobb kezem is játékba kezd hátán. Gyengéden cirógatja, próbálja nyugtatni őt, ellazítani. Lassan mozgok benne, hogy szokjon, hogy megszűnjön az az ösztönös szorítása, amivel engem ölel magához és amivel próbál teste védekezni az ellen, amit teszek vele. Kihúzom belőle ujjam, hogy újabb adag síkosítót kenve rá ismét elmerülhessen benne. Még mindig gyengéden, még mindig szoktatva őt ehhez az érzéshez.


Hosszú percekig nyugtatom és mozgok benne, de Deon nem enged még mindig, érzem, ahogy néha-néha ráfeszít ujjamra. Ez így nem lesz jó, nagyon nem. Újabb csókáradatot indítok válla és nyaka ellen, s halkan a fülébe suttogom: Lazíts! Nem parancs, a hangsúly sem olyan, mint első nap, mikor arra utasítottam, hogy nyögjön, nem, egy egyszerű kérés. Finoman harapok fülcimpájába, ezzel is felborzolva érzékeit, mire egy apró sóhaj hagyja el ajkait, s bár még mindig meg-megrándul kezem munkájától, érzem, hogy lassan engedni kezd nekem. Hosszasan játszadozom vele. Csókolva, simogatva, lazítva és nyugtatva őt, majd ismét kihúzom belőle ujjam.


Újabb adag síkosítót nyomok ujjaimra, s játszadozva Deon nyakának puha bőrével hatolok bele először egyik ujjammal, s újra mozogni kezdek benne, mielőtt társítanám hozzá második ujjamat is. Lassítok a játékon. Finom csúsztatom Deonba immáron két ujjamat, milliméterről milliméterre haladva előre. Most sem sietek el semmit. Csókolom vállát, simogatom hátát, s várom, hogy szokjon, hogy szokja. Megint remeg karjaim közt és megint csak ráfeszít ujjaimra, így ismét nyugtatni próbálom őt. Hosszú percekig várok megint, mielőtt mozdítanám kezem, hogy lassú ütemben folytassam tovább előkészítését.


Már nem húzom ki belőle ujjaim, egy állandó tempót diktálva lazítom és készítem fel őt újra, miközben megint a síkosítóért nyúlva, még mindig mozogva benne nyomok egy adagot kezemre a gélből és az egyik mozdulatnál harmadik ujjam is társítom az előző kettőhöz. Szorosan ölelem magamhoz, hallgatva, ahogy nyög, szuszog, próbál rendesen levegőt venni, hogy a feszítő kín, melyet érez, enyhüljön. Könnyítenék a helyzetén, szívesen hagynám abba az előkészítését, hogy mára elég ennyi, de már nem bírok megállni. Kell nekem, akarom őt, persze még mindig gondosan ügyelek arra, hogyha meggondolná magát, azt azonnal észrevegyem, de már nekem is egyre nehezebb a józan gondolkodás.


Lassan mozgatni kezdem benne három ujjamat. Kérném őt arra, hogy lazítson, hogy engedje el magát, de tudom jól, ez parancsra nem megy és talán azzal, ha megint erre kérem, megbántom őt, amit nem akarok, így jobb híján újra finoman harapok rá nyakának bőrére, hogy utána csókkal hintsem be a harapásokkal érintett területet. Ismét egy jóleső nyögés vált ki belőlem Deon rezdülése, az, ahogy bújik hozzám, ahogy kapaszkodik bennem. Már nagyon nehéz visszafognom magam, hogy ujjaimat felváltsa egyre fájóbban lüktető férfiasságom, de még tartom magam, miatta.