198.

Asame

- Ayako ott helyben lőne főbe először engem, aztán téged – lehelem nyakának bőrére a szavakat, miközben újabb csókokkal halmozom el azt a területet. - De velem lehet alkudozni – folytatom tovább, áttérve mellkasára. Megint felette térdelek és csókokkal ízlelem meg bőrét. Végigsimítok oldalán egészen csípőjéig. Tetszik a látványa, ezen nincs mit tagadni és engem valahogy rohadtul nem zavar, hogy még mindig ott csillog hasán az élvezete, bár ahogy nézem, őt nagyon is. Ha most lenne kedvem gonoszkodni vele kicsit, heccelném rendesen a dolog miatt, de nincs kedvem. Ritka alkalmak egyike, úgyhogy, Deon, élvezd ki ezt a pillanatot, mert nem sokat fogod... Hiába, szeretem heccelni, imádom a nagy száját, amivel visszaszól nekem, teljesen mindegy, milyen helyzetben teszi ezt. - Zuhany? - kérdezem tőle kíváncsian, miközben feltápászkodom róla. - Addig kerítek valami ehetőt – teszem még hozzá. - De ha szeretnéd, szívesen segítek rajtad... - húzom őt, mert azért mégis muszáj kicsit. Leveszem magamról az óvszert és a kukába dobom, majd a fürdőbe megyek, hogy rendbe szedjem magam én is. Nem sokat tökölök, hamar lerendezem a dolgot, majd kisétálok a szekrényhez és ruhát keresek elő belőle, egy könnyed szövetnadrágot és egy fekete hosszú ujjú garbót megint, majd hagyva, hogy Deon összeszedje magát kisétálok a konyhába, hogy megnézzem, Ayako milyen kajával rukkolt elő. Deon tényleg elront. Meglátva a házinéni főztjét hamar elmegy az étvágyam, de nem azért, mert nem szeretem, hanem egyszerűen nem kívánom.


Marad a pizzázás. Dolgozószobámba megyek, ahol kabátomat és benne telefonomat hagytam, majd Ryuuichit hívom. Testőrömet őszintén meglepi a pizzára vonatkozó kérésem, valamint az, hogy édességet is kérek a kölyöknek és kicsit gyanús hangon kérdez vissza, hogy minden rendben van-e. Már miért ne lenne? Ja, mert az elmúlt tíz évben eszembe se jutott pizzát rendelni... Nem sűrűn fog ezután sem, de most belefér, valahogy jobban esne, mint bármilyen más kaja, azt hiszem, ami jelenleg fellelhető a házban.


Nem nagyon tervezek addig visszamenni a szobámba, míg Ryuu meg nem hozza a kért kaját, de bár ne vártam volna meg! Az a fej, amivel méreget és az a vigyor, ami arcára kúszik, egyenesen a sírba tesz.

- Eszedbe se jusson megszólalni – kérem őt hűvösen, mire még nagyobb vigyor terül el arcán, de nem szól semmit. Komolyan kikészít... Kérdésére, miszerint óhajtok-e még valamit, csak nemlegesen intek, majd útjára engedem. Illetve haza. Ma már nem tervezek sehova sem menni, így az ő jelenléte sem indokolt, ám mielőtt kilépne az ajtón, mégis eszembe jut valami és megállítom a mozdulatban. - Hogy állnak az előkészületek Naoto temetésére? - kérdezem csendesen, rágyújtva. A hangulat pillanatok alatt válik komorrá megint. Nem akarom bolygatni a dolgot, de egyelőre muszáj. Tisztesen el akarom temetni őt, hiszen mégis csak az egyik legjobb emberem volt és hosszú éveken keresztül szolgált hűségesen. Ennyi kijár neki... Ennyit megérdemel.

- Péntek délután lesz a búcsúszertartás, utána pedig a családi kriptában helyezik végső nyugalomra őt – mondja csendesen. - Az apja kérte, hogy ha lehet, ne jelenjünk meg ott, nem akar balhét... - teszi még hozzá. Kifújom a füstöt.

- Az egyik legjobb emberem volt. Ezt ő tudhatná a legjobban, hiszen évekig szolgált nálunk. Nem engedek abból, hogy elmegyünk a temetésére. Ezen nincs mit vitáznom és ha az öreg túl sokat akaratoskodik, én magam fogok beszélni a fejével – jelentem ki ellentmondást nem tűrően, mire Ryuu meghajol, majd távozik. Most már tényleg elment az étvágyam is. Elnyomom a cigarettámat, majd kezembe véve a rendelt kaját indulok el szobámba vissza. Újra a rideg maszk van rajtam, egyszerűen képtelen vagyok megérteni, miért ágál ennyire az ellen az öreg, hogy ott legyek Naoto temetésén. Ez a hagyomány. Ezt nem fogom felrúgni senki kedvéért.