Elkuncogom magam, mikor Asame szerint a házinéni legyilkolna minket a pizza szó hallatán is és jólesően megborzongok csókjaitól. Kicsit zavarba jövök attól, hogy lejjebb halad a testemen, de megnyugszom attól, hogy nem megy tovább. Attól kiverne a víz, ha lenyalná a hasamról az élvezetemet, és kinézem belőle, hogy képes rá. Rövid úton pattannék ki az ágyból, nem foglalkoztatna még a fájdalom sem. Végül csak elvigyorodom.
- Azt hittem, te mondod meg, mit készítsen enni – közlöm vele heccelőn. - De ha nem hajlandó azt sütni-főzni, amit kérünk, kénytelen leszek átvenni a konyhát arra az időre, amíg megcsinálom magunknak – fenyegetőzöm győzedelmesen. - Nyugodtan bevetheted ezt Ayakonak, szerintem semmit sem utálna jobban, minthogy ott bénázok a konyhájában – teszem hozzá most már röhögve.
Úgy fest, Asamét a legkevésbé sem zavarja, hogy csupa ragacs vagyok, összekócolódott a hajam és mozdulni sincs kedvem. Legelteti rajtam a szemeit, de mintha valami nagyon izgalmas lenne rajtam és úgy látom, mondana valamit, amit azt hiszem, nagyon nem szeretnék hallani ebben a kiszolgáltatott, sebezhető pillanatomban. Csak olyasmivel vagyok hajlandó viccelődni, ami nem kapcsolódik a történtekhez, mert ezt még alaposan meg kell rágnom és emésztenem.
- Zuhany – válaszolok kijelentve a kérdéssel feltett szót, majd figyelem, ahogy lemászik rólam. Neki könnyű...! Elvörösödöm a kérdésétől, elfog egy kicsit a pulykaméreg és a zavar, de büszkeségből csakazértis feltámaszkodom, majd kiöltöm a nyelvemet megvillogtatva a pirszingemet. Nem mintha nagyon érdekelné. Teljes természetességgel intézi a saját ügyeit, ami elképeszt még mindig. Míg a fürdőben ténykedik, lassan, óvatosan kikecmergek az ágy szélére, lerakom a lábaimat, amik nagyon nem tűnnek nekem úgy, hogy meg fognak tudni tartani, de hát fel kell állni, a zuhanyzás itt nem megoldható. Jó lenne Asamét váltani a fürdőben, ám inkább pótcselekvésként és terelésként cigit gyújtok, mikor felbukkan ruhákat keresni, hogy ne legyen levágós, hogy egyelőre annak is nagyon örülök, hogy ülni tudok, nemhogy talpra vergődjek. Mélyet szívok a dohányból és játékos mosollyal figyelem, ahogy szövetekbe bújik, majd mikor eltűnik, gyorsan eloltom a cigarettát és megragadva az alkalmat feltápászkodok az ágyról. Remeg a lábam és meglehetősen hülyén érzem magam, valahogy nagyon nem komfortosan, de hogy ezen belül hogy, azt nem tudom elmagyarázni. Inkább a fürdőbe lépdelek, de mintha istenesen valagba rúgtak volna, majd beállok a zuhanykabinba, beállítom a vizet és a testemen vezetgetve az áramlást nyugtatom magam. Lesz ez jobb is, ugye? Nem akarok ilyen bénán festeni, hogy akivel szembe jövök, az tudja, hogy lefeküdtem Asaméval. Ez a mi dolgunk, ezért össze kell szednem magam.
Hosszú percekig áztatom magam, szinte szégyenlősen tapogatva meg alfelem, mintha csak azt ellenőrizném, tett-e bennem valamilyen kárt az együttlét. Nem aggódom, hogy igen, inkább csak felfedezem a testem ebben az új, szűztelen állapotban, aztán hülyén kiröhögöm magam a dolog miatt. Vigyázva, hogy a hajam ne legyen vizes, lefürdök, aztán törölközőbe burkolózom. Az a helyzet, hogy nincs kedvem felöltözni. Ha megtenném, könnyebben rá lehetne venni, hogy menjünk valahova, nekem viszont bőven elég lenne még egy ideig csak fetrengeni az ágyban. Kényelmesebb lenne, mint ülni, menni, vagy állni. Ám ha meg meztelen maradok, Asame kajánul heccelni fog, vagy újra beindul, aztán megnézhetem magam, egy esetleges második menet után hogy kelek ki az ágyból, ha már egy után is ennyire nehézkesen ment. Márpedig egyhamar nem fogok felöltözni.
Felitatom a bőrömről a nedvességet, megtörlöm azt a pár tincset, amelyet mégis sikerült összevizezni, majd visszabotorkálok az ágyhoz. Meredten az ajtót bámulva leülök, nem mondom meg, hogyan, majd felpolcolom a párnákat a támlához és betakarózva odakucorgok. Most már jöhet Asame, de csak várok és várok és várok. Mi a szar van, ő süti meg a pizzát, mert Ayako nem hajlandó?! Azért ennyire nem volt komoly. Csak kimondtam az első eszembe jutó ételt, amit tényleg szívesen ennék. Mondhattam volna, hogy e mellé kérek még egy vödörnyi kólát és egy nagy zacskó gumicukrot, vagy habcukrot, de az nem jutott eszembe. Mindegy. Egyre türelmetlenebbül várom Asamét, ám mikor befut végre, hiába örülök meg a kezében tartott pizzás doboznak, ami legbelül azért meg is lep, az arcomról lefolyik az öröm, mert olyan hidegen és érzelemmentesen szemléli a világot, mint a találkozásunk napján. Valami nagyon nem jó történt, míg távol volt tőlem, mert kis túlzással madarat lehetett volna fogatni vele, most meg egy szemvillanással lőné keresztül szerencsétlen párát. Kíváncsian fürkészem, míg leteszi a dobozt, aztán felsóhajtok.
- Mi rontotta el a kedved? - kérdezem meg csendesen.
- Azt hittem, te mondod meg, mit készítsen enni – közlöm vele heccelőn. - De ha nem hajlandó azt sütni-főzni, amit kérünk, kénytelen leszek átvenni a konyhát arra az időre, amíg megcsinálom magunknak – fenyegetőzöm győzedelmesen. - Nyugodtan bevetheted ezt Ayakonak, szerintem semmit sem utálna jobban, minthogy ott bénázok a konyhájában – teszem hozzá most már röhögve.
Úgy fest, Asamét a legkevésbé sem zavarja, hogy csupa ragacs vagyok, összekócolódott a hajam és mozdulni sincs kedvem. Legelteti rajtam a szemeit, de mintha valami nagyon izgalmas lenne rajtam és úgy látom, mondana valamit, amit azt hiszem, nagyon nem szeretnék hallani ebben a kiszolgáltatott, sebezhető pillanatomban. Csak olyasmivel vagyok hajlandó viccelődni, ami nem kapcsolódik a történtekhez, mert ezt még alaposan meg kell rágnom és emésztenem.
- Zuhany – válaszolok kijelentve a kérdéssel feltett szót, majd figyelem, ahogy lemászik rólam. Neki könnyű...! Elvörösödöm a kérdésétől, elfog egy kicsit a pulykaméreg és a zavar, de büszkeségből csakazértis feltámaszkodom, majd kiöltöm a nyelvemet megvillogtatva a pirszingemet. Nem mintha nagyon érdekelné. Teljes természetességgel intézi a saját ügyeit, ami elképeszt még mindig. Míg a fürdőben ténykedik, lassan, óvatosan kikecmergek az ágy szélére, lerakom a lábaimat, amik nagyon nem tűnnek nekem úgy, hogy meg fognak tudni tartani, de hát fel kell állni, a zuhanyzás itt nem megoldható. Jó lenne Asamét váltani a fürdőben, ám inkább pótcselekvésként és terelésként cigit gyújtok, mikor felbukkan ruhákat keresni, hogy ne legyen levágós, hogy egyelőre annak is nagyon örülök, hogy ülni tudok, nemhogy talpra vergődjek. Mélyet szívok a dohányból és játékos mosollyal figyelem, ahogy szövetekbe bújik, majd mikor eltűnik, gyorsan eloltom a cigarettát és megragadva az alkalmat feltápászkodok az ágyról. Remeg a lábam és meglehetősen hülyén érzem magam, valahogy nagyon nem komfortosan, de hogy ezen belül hogy, azt nem tudom elmagyarázni. Inkább a fürdőbe lépdelek, de mintha istenesen valagba rúgtak volna, majd beállok a zuhanykabinba, beállítom a vizet és a testemen vezetgetve az áramlást nyugtatom magam. Lesz ez jobb is, ugye? Nem akarok ilyen bénán festeni, hogy akivel szembe jövök, az tudja, hogy lefeküdtem Asaméval. Ez a mi dolgunk, ezért össze kell szednem magam.
Hosszú percekig áztatom magam, szinte szégyenlősen tapogatva meg alfelem, mintha csak azt ellenőrizném, tett-e bennem valamilyen kárt az együttlét. Nem aggódom, hogy igen, inkább csak felfedezem a testem ebben az új, szűztelen állapotban, aztán hülyén kiröhögöm magam a dolog miatt. Vigyázva, hogy a hajam ne legyen vizes, lefürdök, aztán törölközőbe burkolózom. Az a helyzet, hogy nincs kedvem felöltözni. Ha megtenném, könnyebben rá lehetne venni, hogy menjünk valahova, nekem viszont bőven elég lenne még egy ideig csak fetrengeni az ágyban. Kényelmesebb lenne, mint ülni, menni, vagy állni. Ám ha meg meztelen maradok, Asame kajánul heccelni fog, vagy újra beindul, aztán megnézhetem magam, egy esetleges második menet után hogy kelek ki az ágyból, ha már egy után is ennyire nehézkesen ment. Márpedig egyhamar nem fogok felöltözni.
Felitatom a bőrömről a nedvességet, megtörlöm azt a pár tincset, amelyet mégis sikerült összevizezni, majd visszabotorkálok az ágyhoz. Meredten az ajtót bámulva leülök, nem mondom meg, hogyan, majd felpolcolom a párnákat a támlához és betakarózva odakucorgok. Most már jöhet Asame, de csak várok és várok és várok. Mi a szar van, ő süti meg a pizzát, mert Ayako nem hajlandó?! Azért ennyire nem volt komoly. Csak kimondtam az első eszembe jutó ételt, amit tényleg szívesen ennék. Mondhattam volna, hogy e mellé kérek még egy vödörnyi kólát és egy nagy zacskó gumicukrot, vagy habcukrot, de az nem jutott eszembe. Mindegy. Egyre türelmetlenebbül várom Asamét, ám mikor befut végre, hiába örülök meg a kezében tartott pizzás doboznak, ami legbelül azért meg is lep, az arcomról lefolyik az öröm, mert olyan hidegen és érzelemmentesen szemléli a világot, mint a találkozásunk napján. Valami nagyon nem jó történt, míg távol volt tőlem, mert kis túlzással madarat lehetett volna fogatni vele, most meg egy szemvillanással lőné keresztül szerencsétlen párát. Kíváncsian fürkészem, míg leteszi a dobozt, aztán felsóhajtok.
- Mi rontotta el a kedved? - kérdezem meg csendesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése