- Naoto apja megtiltotta, hogy ott legyünk a fia temetésén – mondom csendesen, az ágy szélére ülve, s könyökömmel megtámaszkodva a térdemen nézek magam elé, majd nagyot sóhajtok és úgy fekszem el az ágyon, hogy fejemet az ölébe hajthassam. - El ne áruld Ayakonak – intek fejemmel a pizzás doboz felé. - Nők... a konyha az övék – mosolyodom el. - Merek én ellenszegülni ennek? - kérdezem heccelve őt. Elveszem a pizzás dobozt magam mellől és magamra teszem, majd kinyitom a tetejét. - A vacsorája, uram – mosolygok rá most már őszintén. Jelenleg semmi nem érdekel, csak Deon és a vele eltöltött pillanatok. - Ilyen asztalod sem lesz sűrűn, csibe – heccelem megint. Nekem most nincs étvágyam megint, majd talán később. Csak fekszem ölében és újra elgondolkodom. Sok minden jár a fejemben, a szeretkezésünk, a szerdai verseny, a temetés ismét. Egy pillanatra lehunyom szemem, egyáltalán nem szándékozom gondolkodni ma este többet semmin egyelőre. Majd holnap reggel ráérek újra agyalni és azon elmélkedni, Naoto apja miért ennyire makacs barom, mint amennyire. - Mihez lenne kedved, csibe? - kérdezem őszinte kíváncsisággal Deont, míg eszik. Azt tudom, hogy nekem kimozdulni rohadtul nincs. Ryuut is hazaküldtem már, így nagyon remélem, hogy Deonnak sincs sok kedve elmenni itthonról. Talán tudnék neki meglepetést okozni, ha filmet akar nézni, vagy valami mást esetleg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése