204.

Deon

Látom, hogy meglepettséget váltok ki a kérdésemmel Asaméból, pedig nem heccnek szántam. Nagyon is komolyan gondoltam, hogy tartanék állatot. Soe után maradt valami űr mindnyájunkban, de volt okunk, hogy ne akarjuk pótolni, pedig az a macska, ha lehet ilyet mondani, a barátunk volt. Ott ült mellettem éjjel-nappal, amikor fel voltak kötve a kezeim, még egereket és kismadarakat is hozott nekem. Meghallgatta a panaszaimat és csak előtte engedtem meg magamnak, hogy sírjak. Soe jó lelkű lény volt, értő szemeivel figyelt ránk, egyben tartotta a családunkat, mikor anyának nem ment. Apa orra alá borsot tört, összetappancsolta sáros kis mancsaival a kocsiját, ha be tudott surranni, a volánnál elrejtett valami kellemetlen ajándékcsomagot neki, így megbosszulva a figyelmetlenségeit. Ayako hurcolta, mintha valami divatos kiegészítő lenne, de a macska nyugodtan tűrte és élvezte, hogy kefélgeti a szőrét, büszkélkedik vele a barátnőinek. Anya ezzel szemben énekelt Soénak, meg beszélgetett vele a házimunkák végzése közben. A halála után a magán- vagy magányos pillanataink egyedüllétté váltak és kiveszett belőlük az a szín, amit a foltos kandúr képviselt.

- Természetesen – válaszolok Asaménak. - Menhelyit szeretnék, nem valami tenyészeti remeket. A pedigrés állatok amúgy is tök hülyék – teszem hozzá komolyan. - Ha buta állatot akarnék, hörcsögöt tartanék, vagy valamelyik volt osztálytársamat, mondjuk Kaorut – vigyorodom el, majd nevetve megcsóválom a fejem Asame kitérő kijelentésére. Igen, vannak elképzeléseim, méghozzá elég határozottak. Lehetőleg nem házi cirmost szeretnék, de nem is fekete-fehéret. Legyen értelmes tekintete, érző pillantása. Mindegy, milyen nemű, felőlem akár sérült is lehet, ha meglátom és megszeretem, merthogy én szeretnék választani, úgysem fog érdekelni. A szemei a legfontosabbak, aztán a feje formája, az orra, a szája, a fülei. Minden más, hogy mekkora, milyen a bundája, erős vagy karcsú a testfelépítése, nem számít. - Én sem holnap gondoltam, hiszen még én sem szoktam itt meg teljesen – jelentem azért ki vidám mosollyal, hogy megnyugtassam Asamét is. Egyelőre csak elvetettem a magot, kicsit megöntözgettem, aztán várom, hogy kikeljen. Mire oda jutunk, hogy na akkor jöhet a macska, már ő is akarni fogja, ha rajtam múlik. Márpedig rajtam múlik.


Én teljesen megértem, miért tisztelték istenként a macskákat Egyiptomban. Méltóságteljes, büszke, gyönyörű állatok, amelyekben összekapcsolódik a vadság és a szelídség. Öntörvényűségük, ösztönviláguk és sértődékenységük lenyűgöz, egyszerűen odavagyok attól, ha egy macska durcásan elvonul, mert megbántottam. Őszinték, ezt imádom bennük. Egy macska nem fog ott kuporogni a lábadnál, ha nem bánsz vele jól, még le is vált, keres egy másik gazdát magának, ezt pedig fantasztikusnak tartom. Szabadok, függetlenek, mégis hűségesek, amíg te is hű vagy hozzájuk. Csodálatra méltó állatok, na, ezt nem tudom eléggé kihangsúlyozni.


Meglep, hogy Asame előre enged. Nem tudom, ez puszta figyelmesség a részéről, vagy csak késleltetni szeretné, hogy ebbe a szobába kelljen lépnie, de nem akadékoskodom. Legyen, ahogy kívánja. A látvány viszont, ami elém tárul, bejön. Házi mozi! Epic, de tényleg. Nem mondom, annak is van egy feelingje, hogy sok ember közé kell menni, a levegőt a édes rágcsák, tortilla szószok, pattogatott kukorica és kóla illata lengi be, a film alatt meg viaskodnod kell, hogy nyugodtan élvezhesd a mozi nyújtotta élményeket, hogy nem csinálhatsz akármit, mert szabályszerűen kinéznek az épületből is, és a széken is szétülöd másfél-két óra alatt a segged, de ez... ez pazar! Bár, bevallom, én a laptop-az-ölben-féle romantikus filmnézést is kajálnám.

- Hát nem – értek egyet elismerően. Lesz mit olvasni is, ahogy látom. Az jó, már úgyis hiányzott egy kicsit a betűevés. Nem mintha az elmúlt napokban unatkoztam volna, csak a frissen kiadott könyvek nem nyűgöztek le, ezért elég rég olvastam utoljára. Mivel Asame a filmek közt kutat, én a könyvek borítóiról kezdem leolvasni a címeket. Csupa számomra ismeretlen darab, amiről még igazából hallani se hallottam. Fain. Remélem, a tartalmuk is olyan izgalmas, mint a címeik. Nem szeretek unalmas dolgokról olvasni, de ha valami jól van megírva, izgalmas, felőlem akár politikai összeesküvésről is szólhat. Csak ne politizáljon, mert azt nem bírom.


Néha lopva Asame arcát fürkészem. Érdekes ez a szoba, de itt lesz két perc múlva is ugyanazzal a régies kisugárzásával, az ő arcán azonban az érzelmek tünékenyek, én meg nem akarok lemaradni róluk. Milyen érzés lehet felfedezni egy olyan helyiséget abban a házban, amiben mindigis élt? Harmincöt évet lehúzott ebben a hodályban anélkül, hogy betette volna ide a lábát és most számára is ugyanannyira új ez a szoba, mint számomra. Groteszk egy tény, és kíváncsi vagyok, Asame hogy érzi itt magát.


Elkapom a nekem dobott filmet, majd a borítóra szegezem a pillantásomat. Elolvasom a címet, majd a mögé rejtett illusztrációt is megnézem, aztán elképedésem grimaszolásra késztet. A szám furcsa ívet vesz fel, a szemöldökeim csálé frufrum alá szaladnak és igazából nem tudom, undort vagy szánakozó mosolyt vált-e ki belőlem a film. Felpillantok Asaméra, hogy lássam, komolyan gondolta-e ezt, de sajnos azzal szembesülök, hogy csak sokkolni akart vele és mindaz, amit rajtam látott, elégedettséggel tölti el. Dukálna ezután egy „Bekaphatod.”, de az ilyesmivel sosem vicceltem előszeretettel.

- Nagyon vicces – morgom neki, de csakazértis módon megfordítom, hogy megnézzem a borító másik oldalát. Bár ne tettem volna...! Gyorsan kapom is el róla a tekintetemet és odalépve a polchoz visszanyomom a filmet, ahonnan Asame elvette. Ha már valami intenzív élményre vágyik, nézzünk horrort. - Nem nézek ilyesmit – jelentem ki tömören, azzal morcos képet vágva nézem végig a filmeket. Egy se ismerős, úgyhogy akármelyik jó lenne. Lassan túljutok az előbbi megrázkódtatáson, míg ő beszél, ezért elmosolyodom. - Az újak közt szelektálni kell, úgyhogy nem gond, hogy nem bővelkedik a kínálat belőlük – jegyzem meg könnyedén, aztán várok egy pár percet, míg kigyönyörködi magát Asame a polcok tartalmán, majd a kezében lévő „Fekete eső”-re bökök. - Ez jó lesz? - kérdezem meg tőle játékosan.