206.

Asame

Nevem hallatán és az ébresztgetésre szinte pillanatokon belül észnél vagyok. Ösztönös reflex, az évek során mindig ugrásra készen aludtam, hogy ha valami történne, ami miatt az éjszaka közepén kell elmennem itthonról, pillanatok alatt ébren legyek minden huzavona nélkül. Persze az éber alvásnak is megvannak a hátrányai, nem annyira pihentető, mint amennyire egy normális mély alvás, de ebben a világban nincs helye annak, hogy bármikor mély álomba merülve aludjak akár nyolc-tíz órát.

- Álmos vagy? - kérdezem Deontól őszintén, mint aki tényleg csak egy pillanatra hunyta le a szemét és pontosan tisztában van azzal, hogy mi folyik körülötte. Na jó, azért tisztában vagyok vele, ahogy azzal is, hogy sikeresen bealudtam a filmen. Végül is közel negyven órája ébren vagyok, ennyi kellett ahhoz, hogy újra frissebb legyek valamivel. - Azt hittem, érdekel a film – mosolygok rá. - Vagy ennyire unalmas? - Nem tudok nem magam lenni... Most is heccelem, mert sohasem ismerném be, hogy tulajdonképpen miattam akarja abbahagyni a filmnézést. Nem szeretném elrontani ezt a napot. Azt hiszem, néha-néha megtehetem azt, hogy engedek neki, attól függetlenül, hogy ez nem lesz rendszer. Igenis terveim vannak vele, szeretném, ha tanulna mellettem, ha később segíteni tudna az ügyek intézésében és nem mellékes az sem, hogy ott legyen egy-egy üzletnél. Mert ezt szeretném, mindamellett, hogy társnak is akarom őt... - Na jó, azt hiszem, sikerült teljesen a filmre koncentrálnom – vallom be őszintén, majd a képernyőre nézek. Nem sok van már hátra, én pedig kellőképpen felébredtem ahhoz, hogy most már végig bírjam nézni. - Mi lenne, ha most már befejeznénk? Úgysem tudnék visszaaludni – vallom be neki őszintén, s kicsit feljebb csúszok a kanapén, mert most már kezd elzsibbadni a hátsóm, de rendesen.