217.

Asame

- Itt szeretnél a házban sétálgatni? - húzom tovább és megfogva karját rántom vissza magamhoz gyengéden. Tudom, hogy nem szereti, ha így bánnak vele, de most pont leszarom. Majd kiengesztelem. Most... Felállok és álla alá nyúlva csókolom meg őt. - Majd sétálgatsz a tengerparton – suttogom ajkaira a szavakat és elengedve őt indulok el kifele a konyhából, ám mikor nem követ, kíváncsian visszafordulok. - Mi az, csibém? Mégis maradsz? - mosolygok rá és lépek ki a konyhaajtón. A dolgozószobámba megyek a kabátomért és a Mazda kulcsaiért. Múltkor, mikor elvittem Deont egy körre, felhoztam őket magammal és itt felejtettem. Miután összeszedem magam, elindulok visszafelé. Deon vajon merre császkálhat? Bár valószínűleg a szobájába ment cipőt húzni. Belebújok kabátomba és elindulok a kölyök szobájához, majd egy rövid kopogás után belépek.

- Ha nem sietsz, itt hagylak és nem fogod tudni ijesztgetni este Kazukit azzal, hogy milyen pocsékul vezetek – heccelem őt felvont szemöldökkel, majd megvárva, míg végez, elindulunk végre a Mazdához. Útközben összefutunk Ryuuval is. Testőröm gyorsan tájékoztat néhány dologról és kérdőn néz rám, mikor elárulom neki, hogy kicsit meghajtjuk a Mazdát. Biztosítom arról, hogy nem lesz gond, mert nem tervezek sehol sem megállni túl hosszú időre, bár azt nem kötöm az orrára, hogy a tengerpartot is becéloztuk Deonnal. Legalábbis nekem feltett szándékom odavinni a kölyköt. Miután végre Ryuu is elenged, egyenesen a garázsba megyünk. Megválok a kabáttól, s bedobva hátra, szállok be a Mazdába, majd indítok.


A V8-as motor szinte öröm ujjongva mordul fel, mikor elfordítom a kulcsot, s mielőtt indulnánk, még egy kicsit megpörgetem. Alapjáraton az egész autónak kellemes hangja van, mintha egy nagymacska dorombolna arra várva, hogy foglalkozzanak vele. És ezek az autók igenis ilyenek, várják, hogy törődj velük, hogy foglalkozz velük... Lassan gurulok ki a garázsból és a kapuhoz is hasonló tempóban megyek. A mellékutakon nem szeretek száguldozni, sosem lehet tudni, mikor ugrik eléd egy gyerek, vagy bárki, így addig nem is nagyon hajtom meg a kis dögöt, míg fel nem érünk az autópályára, ott azonban tövig nyomom a gázt, s hagyom, hogy a sebességmérő mutatója szép lassan elérje a kétszáztíz kilométer per órás sebességet.

- Hülye zsaruk – nézek a visszapillantó tükörbe, mikor elszáguldozunk az egyik radar előtt, de tovább nem foglalkoztat a dolog.