Végre megtörténik az, amire tulajdonképpen már azóta várok, hogy idehoztam. Igen, ezt akartam nála elérni, erre akartam vezetgetni. Most megkapom. Az, amit szemeivel üzen, egy percig sem olyan információ, amikről ne tudnék, vagy ne akartam volna tudni. Vártam, hogy támadjon, mindennél jobban élveztem volna, ha védekezik, de azt akartam, hogy ne csináljon semmit. És most megteszi. Nem próbál védekezni vagy támadni, egyszerűen csak van. És nyíltan mond el mindent, mikor épp nem a szájával, akkor a szemeivel. Őszinte mosolyt csalnak arcomra szavai. Nem gúnyosat, nem bántót. Egy apró félmosolyt, mely most elismerésül szolgál, de csak annyira, hogy ne hitesse el vele azt, hogy ettől nyeregben lenne. Megtaláltam a tökéletes embert arra, amit akarok. Már rég nem arról van szó, hogy el akarom adni vagy sem. Egy ilyen suhancot vétek lenne. Kemény munkával azzá formálhatom, amivé szeretném.
Megragadom csuklóját, mielőtt túl messzire lépne el mellőlem, s egy szó nélkül nyomom kezébe az altatót. Igen, kölyök, elolvastam rólad, amiket Ryuuichi összegyűjtött.
- Elárulok neked valamit, Deon – mondom komolyan. - A határaid feszegetése csak az első lépés volt ahhoz, hogy elérjem nálad mindezt. Minél nagyobbak, minél több mindent viselsz el, annál kitartóbbá és céltudatosabbá válsz a későbbiekben. Nem vágytam arra, hogy gyűlölj, hogy félj bármitől. Tetszett az, hogy nem tetted, ezért lehetsz még itt. Csak akkor tartok magam mellett bárkit, ha látom benne a lehetőségeket. És benned vannak... Én élek azzal a lehetőséggel, amit te nyújtasz, a kérdés az, te is élni fogsz-e azokkal a lehetőségekkel, amit adok – engedem el csuklóját és az ajtónak döntöm a hátam. Cigit veszek elő, rágyújtok. Megkínálom őt is. - Vártam azt a pillanatot, mikor jössz rá, hogy nem foglak eladni, úgy látom, még nem sikerült, de már nem igazán számít – mondom el neki őszintén. - Terveim vannak veled, melyekbe nem óhajtalak egyelőre beavatni, de idővel nem lesz rá szükség. Hülyének néztelek volna? Talán igen, talán nem, talán csak azért, hogy végre megtedd ezt a lépést... - mondom egyszerűen. - Jó éjt... - lököm el magam az ajtótól, hogy visszatérjek saját szobámba.
Megragadom csuklóját, mielőtt túl messzire lépne el mellőlem, s egy szó nélkül nyomom kezébe az altatót. Igen, kölyök, elolvastam rólad, amiket Ryuuichi összegyűjtött.
- Elárulok neked valamit, Deon – mondom komolyan. - A határaid feszegetése csak az első lépés volt ahhoz, hogy elérjem nálad mindezt. Minél nagyobbak, minél több mindent viselsz el, annál kitartóbbá és céltudatosabbá válsz a későbbiekben. Nem vágytam arra, hogy gyűlölj, hogy félj bármitől. Tetszett az, hogy nem tetted, ezért lehetsz még itt. Csak akkor tartok magam mellett bárkit, ha látom benne a lehetőségeket. És benned vannak... Én élek azzal a lehetőséggel, amit te nyújtasz, a kérdés az, te is élni fogsz-e azokkal a lehetőségekkel, amit adok – engedem el csuklóját és az ajtónak döntöm a hátam. Cigit veszek elő, rágyújtok. Megkínálom őt is. - Vártam azt a pillanatot, mikor jössz rá, hogy nem foglak eladni, úgy látom, még nem sikerült, de már nem igazán számít – mondom el neki őszintén. - Terveim vannak veled, melyekbe nem óhajtalak egyelőre beavatni, de idővel nem lesz rá szükség. Hülyének néztelek volna? Talán igen, talán nem, talán csak azért, hogy végre megtedd ezt a lépést... - mondom egyszerűen. - Jó éjt... - lököm el magam az ajtótól, hogy visszatérjek saját szobámba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése