Nézem, miképp pakolja vissza a golyókat a pisztolyba Asame, s ráz a hideg. Azt még elviselem, hogy egyelőre csak egy ilyennel hajlandó velem kettesben mászkálni, meg is értem, de hogy az én kezembe adjon fegyvert, már nagyon nehezemre esik lenyelni. Most szorított az idő és kénytelen voltam megadni magam, de idővel hozzászokunk mindketten a feszített szitukhoz és nem fogom hagyni, hogy a kezembe nyomkodja, még akkor sem, ha töltetlen és nem lehet belőle bajom.
- Szerinted tehetett volna olyat, amivel megszívhattuk volna? – kérdezem meg nyíltan Asamét. Nekem nem igazán jut eszembe olyasmi a könnyed szópárbajokon kívül, amivel keresztbe tudott volna nekünk tenni, tekintve, hogy nem volt nála fegyver, ellenben rögtön kettő szegeződött volna rá az első rossz mozdulattól. Ennek ellenére érdekel, milyen eszközökre számíthatok, és teljesen mindegy, hogy ezek Asame eszközei, vagy Feié. Mindegy, mert nekem még rengeteg újdonságot kínál ez a világ, s mint mondtam, nincs hiábavaló gondolatmenet sem egyelőre számomra. – Tényleg csak egy pártfogolt – utánzom is a hanghordozását és hangsúlyát, kiemelve a csak szót, ezzel élt téve a mondatba. – Úgy mondod, mintha ez nem lenne elég. Vagy úgy gondolod, hemzsegnek az olyan srácok a környéken, akik jók arra, hogy a pártfogoltjaid legyenek? – teszem fel a kérdést nagyon is komolyan és most nem érdekel az sem, ebből mit szűr le velem kapcsolatban. Hogy azt hiszi-e, megsértődtem, vagy rájön-e, hogy nem pusztán beletörődtem a nekem szánt sorsba, hanem elfogadtam és a magamévá tettem. Hogy nekem véresen komollyá vált ez a téma. – Észrevettem, hiszen végig őt néztem – mondom elégedetten elmosolyodva, de automatikusan elképzelem azt a verést, amelyre Asame utal és ez kisodor belőlem minden kellemes érzést. Őszintén sajnálom Hirotot, de ha sikerrel jár, ha kitart és kihozza a legtöbbet a helyzetéből, nagyot fog nőni a szememben. Bár lehet, hogy csak számomra ennyire rémisztő és taszító mindaz, ami időnként elém tárul a kínai bánásmóddal kapcsolatban, hiszen engem Asame nem is igazán próbált betörni, megroppantani, ezért engem teljesen kikerült az erőszak. Szóval lehet, hogy Hirotonak ezt sokkal könnyebb elviselni, mint nekem a puszta gondolatot, noha fogalmam sincs, a srác milyen életutat járt be.
Az emberkereskedelem és a szenátor említésére némi görcs áll a gyomromba, ugyanis van egy szál, ami valahogy sosem került szóba és tartok tőle, hogy nem véletlenül. Most megpróbálom én is kiugrasztani a nyulat a bokorból.
- Mit tudtatok meg, apám tudtával és beleegyezésével szállít a cég szerveket, vagy halvány szellentése sincs, mi folyik körülötte? – kérdezek rá nyíltan, azzal a mellkasomon lévő övtáskából cigit és öngyújtót halászok és rágyújtok. – Régi gondolat, akkor nem dobtam be, de most már csak a hecc kedvéért is megéri megtenni. Én lazán be tudok sétálni apám cégéhez. Szabad utam lenne bárhova, mert bár már nem én fogom örökölni, simán jogot formálok rá, hogy körbejárjam, ezáltal hozzájuthatok olyasmihez, amihez külsős nem – vetem oda az ötletemet csípőből, vállat vonva, majd az asztalhoz sétálok és elegánsan a hamutartóba pergetem a cigarettámon képződött hamut. - Igen, gondolok arra, hogy ha visszhangja menne a hirtelen visszatérésemnek, kicsit remegne a léc, de nem feltétlen rossz ez a meglátásom szerint, bár feltétlen jó se lenne – bizonytalanodom is el egy kicsit, hiszen féltem anyát, a feltűnősködésemmel meg lehet, hogy bajba keverném, amit semmiképp sem akarok. - Kétlem, hogy Feit nem érdekelné, ki vagyok, Elerdenből meg négy van csak az országban, szal ennyi, a kör zárult is ilyen szempontból – jelentem ki. – Apropó. Mit tud vagy tudhat rólam? És ha tud bármit is, az befolyásolja-e az apámmal kapcsolatos terveiket? – kérdezem meg ezeket is.
Még sosem gondoltam arra, hogy Feinek esetleg ugyanúgy lehet pár plusz infója rólam. Orvosi papírok, amikből kitalálhatja, hogyan tarthatna sakkban, ha a markába kerülhetnék, vagy milyen gyengeségeim vannak, amiket felhasználhat ellenem és ezáltal Asame ellen is. Azt leszarom, a húgommal mit csinál, vagy mit akar az apámtól, de anyát, ha kell, akár pisztollyal, karddal, vagy puszta kézzel is megvédem. Anya szent és azt akarom, hogy nagyon idős nénikeként, békésen haljon meg, méghozzá szinte teljesen kimaradva a mi kis alvilágunkból.
Szóval Akihitot hívta hiába. Ez nem jó, ennek én sem örülök. Javasolnám neki, hogy próbálja meg újra felhívni, de nem akarok üres okoskodással vigasztalni egy olyan embert, mint Asame. Nyilván nem véletlenül nem tárcsázta megint a barátját és nyilván nem véletlenül húzza magára a ridegség páncélját, hogy elrejtse, mennyire nagyon aggódik, hogy baja esett. Mélyet szívok a cigimből, próbálok minél többet magamba szívni belőle, majd a csikket a hamutálba nyomom és mögé állok, hogy kedveskedőn megsimogassam a vállait. Nem áltatom magam, hogy ezzel meg tudom nyugtatni, egy próbát azonban nekem megér. Lassan eresztem ki közben az orromon a füstöt, engedve, hogy átjárjon teljesen az aromája.
- A tanítás rendben van – jelentem ki. – A pisztoly nem olyasmi, amit szívesen hordanék, de elismerem a hasznosságát, bár egyelőre önvédelmi célra egyedül a keménységét tudom használni – magyarázom halvány humort csempészve a szavaimba, s aprót mosolygok. – Viszont ha lehet, szívesen tanulnék meg apró pengéket hajítani, mert veszélytelenebbnek és stílusosabbnak érzem, mint a pisztolyt. Nincs az a probléma sem, hogy visszafele sül el – teszem hozzá. Nem vagyok gyáva, meg fogom tanulni a pisztolyhasználatot is, de csak végszükség esetében akarom alkalmazni. Ha van alternatív megoldás, kihasználnám. Egy szokatlan fegyver amúgy is nagy meglepi lehet éles helyzetben, nem? Jó, nyilván nem fogok köpőcsővel, meg mérgezett nyilakkal, vagy íjjal rohangálni a harctéren, mert az még gáz is lenne, de a pengék közelebb állnak hozzám, mint a golyók. Mindent a magam stílusára formálok, ami megtetszik, ami érdekel, miért lenne másképp a harcmodorokkal és az eszközöket tekintve?
- Szerinted tehetett volna olyat, amivel megszívhattuk volna? – kérdezem meg nyíltan Asamét. Nekem nem igazán jut eszembe olyasmi a könnyed szópárbajokon kívül, amivel keresztbe tudott volna nekünk tenni, tekintve, hogy nem volt nála fegyver, ellenben rögtön kettő szegeződött volna rá az első rossz mozdulattól. Ennek ellenére érdekel, milyen eszközökre számíthatok, és teljesen mindegy, hogy ezek Asame eszközei, vagy Feié. Mindegy, mert nekem még rengeteg újdonságot kínál ez a világ, s mint mondtam, nincs hiábavaló gondolatmenet sem egyelőre számomra. – Tényleg csak egy pártfogolt – utánzom is a hanghordozását és hangsúlyát, kiemelve a csak szót, ezzel élt téve a mondatba. – Úgy mondod, mintha ez nem lenne elég. Vagy úgy gondolod, hemzsegnek az olyan srácok a környéken, akik jók arra, hogy a pártfogoltjaid legyenek? – teszem fel a kérdést nagyon is komolyan és most nem érdekel az sem, ebből mit szűr le velem kapcsolatban. Hogy azt hiszi-e, megsértődtem, vagy rájön-e, hogy nem pusztán beletörődtem a nekem szánt sorsba, hanem elfogadtam és a magamévá tettem. Hogy nekem véresen komollyá vált ez a téma. – Észrevettem, hiszen végig őt néztem – mondom elégedetten elmosolyodva, de automatikusan elképzelem azt a verést, amelyre Asame utal és ez kisodor belőlem minden kellemes érzést. Őszintén sajnálom Hirotot, de ha sikerrel jár, ha kitart és kihozza a legtöbbet a helyzetéből, nagyot fog nőni a szememben. Bár lehet, hogy csak számomra ennyire rémisztő és taszító mindaz, ami időnként elém tárul a kínai bánásmóddal kapcsolatban, hiszen engem Asame nem is igazán próbált betörni, megroppantani, ezért engem teljesen kikerült az erőszak. Szóval lehet, hogy Hirotonak ezt sokkal könnyebb elviselni, mint nekem a puszta gondolatot, noha fogalmam sincs, a srác milyen életutat járt be.
Az emberkereskedelem és a szenátor említésére némi görcs áll a gyomromba, ugyanis van egy szál, ami valahogy sosem került szóba és tartok tőle, hogy nem véletlenül. Most megpróbálom én is kiugrasztani a nyulat a bokorból.
- Mit tudtatok meg, apám tudtával és beleegyezésével szállít a cég szerveket, vagy halvány szellentése sincs, mi folyik körülötte? – kérdezek rá nyíltan, azzal a mellkasomon lévő övtáskából cigit és öngyújtót halászok és rágyújtok. – Régi gondolat, akkor nem dobtam be, de most már csak a hecc kedvéért is megéri megtenni. Én lazán be tudok sétálni apám cégéhez. Szabad utam lenne bárhova, mert bár már nem én fogom örökölni, simán jogot formálok rá, hogy körbejárjam, ezáltal hozzájuthatok olyasmihez, amihez külsős nem – vetem oda az ötletemet csípőből, vállat vonva, majd az asztalhoz sétálok és elegánsan a hamutartóba pergetem a cigarettámon képződött hamut. - Igen, gondolok arra, hogy ha visszhangja menne a hirtelen visszatérésemnek, kicsit remegne a léc, de nem feltétlen rossz ez a meglátásom szerint, bár feltétlen jó se lenne – bizonytalanodom is el egy kicsit, hiszen féltem anyát, a feltűnősködésemmel meg lehet, hogy bajba keverném, amit semmiképp sem akarok. - Kétlem, hogy Feit nem érdekelné, ki vagyok, Elerdenből meg négy van csak az országban, szal ennyi, a kör zárult is ilyen szempontból – jelentem ki. – Apropó. Mit tud vagy tudhat rólam? És ha tud bármit is, az befolyásolja-e az apámmal kapcsolatos terveiket? – kérdezem meg ezeket is.
Még sosem gondoltam arra, hogy Feinek esetleg ugyanúgy lehet pár plusz infója rólam. Orvosi papírok, amikből kitalálhatja, hogyan tarthatna sakkban, ha a markába kerülhetnék, vagy milyen gyengeségeim vannak, amiket felhasználhat ellenem és ezáltal Asame ellen is. Azt leszarom, a húgommal mit csinál, vagy mit akar az apámtól, de anyát, ha kell, akár pisztollyal, karddal, vagy puszta kézzel is megvédem. Anya szent és azt akarom, hogy nagyon idős nénikeként, békésen haljon meg, méghozzá szinte teljesen kimaradva a mi kis alvilágunkból.
Szóval Akihitot hívta hiába. Ez nem jó, ennek én sem örülök. Javasolnám neki, hogy próbálja meg újra felhívni, de nem akarok üres okoskodással vigasztalni egy olyan embert, mint Asame. Nyilván nem véletlenül nem tárcsázta megint a barátját és nyilván nem véletlenül húzza magára a ridegség páncélját, hogy elrejtse, mennyire nagyon aggódik, hogy baja esett. Mélyet szívok a cigimből, próbálok minél többet magamba szívni belőle, majd a csikket a hamutálba nyomom és mögé állok, hogy kedveskedőn megsimogassam a vállait. Nem áltatom magam, hogy ezzel meg tudom nyugtatni, egy próbát azonban nekem megér. Lassan eresztem ki közben az orromon a füstöt, engedve, hogy átjárjon teljesen az aromája.
- A tanítás rendben van – jelentem ki. – A pisztoly nem olyasmi, amit szívesen hordanék, de elismerem a hasznosságát, bár egyelőre önvédelmi célra egyedül a keménységét tudom használni – magyarázom halvány humort csempészve a szavaimba, s aprót mosolygok. – Viszont ha lehet, szívesen tanulnék meg apró pengéket hajítani, mert veszélytelenebbnek és stílusosabbnak érzem, mint a pisztolyt. Nincs az a probléma sem, hogy visszafele sül el – teszem hozzá. Nem vagyok gyáva, meg fogom tanulni a pisztolyhasználatot is, de csak végszükség esetében akarom alkalmazni. Ha van alternatív megoldás, kihasználnám. Egy szokatlan fegyver amúgy is nagy meglepi lehet éles helyzetben, nem? Jó, nyilván nem fogok köpőcsővel, meg mérgezett nyilakkal, vagy íjjal rohangálni a harctéren, mert az még gáz is lenne, de a pengék közelebb állnak hozzám, mint a golyók. Mindent a magam stílusára formálok, ami megtetszik, ami érdekel, miért lenne másképp a harcmodorokkal és az eszközöket tekintve?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése